Ám ahogy a megboldogult Milla mozgalomból és utórezgéseiből, valamint a HaHá-s és más felbuzdulásokból sem lett semmi, most is kevés az esélyük országos elégedetlenségi fronttá szélesíteni az álcivil törekvéseket.
A 2014-es választások utáni kiterjesztett internetadó-ellenes pankrációk során tanúja lehetett a lakosság, hogy szocialista hátszél ide, nemzetközi liberális nyomulás oda, megfelelő vezetők híján elhaltak a kezdeményezések.
Most, ki tudja hányadszor, ismét a Demokratikus Charta újratöltve című nosztalgiapótlékkal kísérleteznek, de az eredményeik nem kecsegtetőek. Igaz, pár ezren kimentek a március 15-i, pedagógustüntetésnek álcázott, kormánybuktatásról álmodó szeánszra, ám már akkor voltak olyan csalódott hangok a tömegben, hogy nem erre a politikai performanszra jöttek ki a Kossuth térre.
Ha valaki alkalmatlan és mégis nyilatkozik, annak sosem lesz jó vége. Pukli István megnyilvánulásai nélkülözik azokat a kellékeket, amelyektől egy közéleti szereplő szimpatikussá teheti magát az emberek előtt. A baloldali sajtó által sztárolt többi személyről sem lehet jobbat mondani.
A fekete ruhás ápolónőként menedzselt hölgy ügyetlen, ötlettelen szerepléseivel kilátástalan harcot folytat a lakosság szívének meglágyításáért. Aki Sándor Mária fals éneklését az Országház előtti demonstráción, s interjúként eladott minapi szenvelgését végig bírta nézni-hallgatni az ATV-n, az vitézségi érmet érdemel. Fél órán keresztül tett meg mindent műsorvezetői segédlettel azért, hogy sikerüljön elpityerednie, ám hihetően még ez sem jött össze.
Hiába, a balliberális blokkban van valami elemi vonzódás az alkalmatlan emberek iránt. Ami nem csoda, hisz ennek az igézetében éltek évtizedeken keresztül, amikor az inkompetens pártvezérektől a semmihez sem értő egykori ávós, belügyes kulturális, idegenforgalmi, gazdasági és más vezetőkig a nómenklatúra-káderek uralták a terepet.
Most ez a régi reflex lép működésbe.
Nevezhetjük ezt a kiválasztási mechanizmust akár Falus-szindrómának is. Hiszen az ÁNTSZ egykori, a szocialisták által odaültetett első embere, Falus Ferenc volt az, aki egy személyben leginkább megtestesítette az alkalmasságdeficitet.
Összevont baloldali frontos főpolgármester-jelöltként elkövetett dilettáns nyilatkozatai, de főképpen komikus jeges vödrös videója révén örök szimbólumává vált a közröhejnek, a baloldal kormányzásképtelenségének.
De hol van már a tavalyi hó és hol vannak azok, akiknek a balos sajtó lihegve tartotta a mikrofont? Mintha a föld nyelte volna el valamennyit. A mai liberálbalos sztároltakkal hasonló lehet a helyzet. Mindent meg is tesznek, hol álszentül gyűlölködve, hogy pusztán zavaros emlék maradjon belőlük.
Pityinger László önkinevezett álállamfő csökevényes szellemi képességei az utcai vandalizmusban és a mosdatlan stílusban ki is merültek. Pukli István nagyképűsködik nyakra-főre, miközben kiutálja a rábízott iskolából az egyik tanárt a fél tantestülettel egyetemben.
Juhász Péter Együtt-társelnök a lakosság tarhálásával és rózsadombi luxusbérlakásával hangolja maga ellen az embereket. Intő jel nekik, hogy kevesen csatlakoztak az egyórás iskolai sztrájkjukhoz. Nem jobb a helyzet a pártjaiknál sem: amilyen a mosdó, olyan a törülköző.
Hogy miért vannak ilyen krónikus kádergondjaik? A válasz tradícióikban rejlik. Az internacionalista táborban hosszú évtizedek óta a haladáshoz, a progresszióhoz, a nemzetközi trendhez való feltétlen igazodás az elsődleges, és csak utána jöhet sokadik szempontként a tehetség. A rátermettség a legtöbbször gátja az előrejutásnak.
Tovább él és virul a kádári kontraszelekció. Nagy szerencse, hogy a választók jóvoltából immár csak saját soraikat tudják rongálni, mivel az ország ismételt lepusztításához már nincs kellő jogosítványuk.