Mi jön a Fidesz után? A „véleményformáló” médiában időről időre felteszik ezt a költői kérdést, hogy van-e egyáltalán lehetőség a 2010 óta kétharmados többséggel kormányzó kormánypárt, illetve a miniszterelnök, Orbán Viktor alkotmányos „eltávolítására”. Illetve, amennyiben ez a változás békés úton, demokratikus választások útján végbemegy, milyen párt, illetve pártok lépnek a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint még mindig legnépszerűbb politikai erő helyére. Az erről a kérdésről elmélkedő hazai közírók túlnyomó többsége baloldali beállítottságú, és általában két fontos kritériumot fogalmaz meg. Először is azt, hogy a kívánatos kormányváltásra lehetőleg már 2018 tavaszán, a soron következő választáson kerüljön sor. Másodszor pedig azt, hogy a Fidesz–KDNP-t felváltó erő baloldali legyen, azaz a jelenlegi ellenzék pártjaiból (MSZP, Demokratikus Koalíció, Együtt, PM stb.) kerüljön ki, vagy ezek ideológiai örökségét folytató, új baloldali pártkoalíció legyen. A publicisztikai spekulációk nem számolnak azzal, hogy 2018-ban a Fidesz újra megnyeri a választásokat (vagy ha igen, azt katasztrófa-forgatókönyvnek tartják), azt pedig teljes mértékben figyelmen kívül hagyják, hogy a jelenleg legerősebb ellenzéki párt mégiscsak a Jobbik, amely a dolgok jelenlegi állása szerint veszélyesebb a Fideszre, mint a baloldali pártok együttvéve. Nem elképzelhetetlen az a fejlemény sem, hogy a baloldali szavazók előbb vagy utóbb választásra kényszerülnek a két legerősebb politikai erő, a mérsékelt jobboldal és a szélsőjobboldal között, vagyis ha meg akarják akadályozni Vona Gábor győzelmét, Orbán Viktorra kell szavazniuk. (Itt jelzem, hogy én a XXI. századi Magyarország politikai rendszerét a mérsékelt jobb- és baloldal váltógazdaságaként képzelem el, vagyis ez számomra igencsak negatív fejlemény lenne.)
Most, hogy a Fidesz befordul harmadik kormányzati ciklusának második félidejébe, és a pártot megalapító Orbán Viktor az egyetlen olyan politikus, aki a rendszerváltás óta folyamatosan a hazai közélet meghatározó szereplője, világosan látszik, hogy az 1989. június 16-án országosan ismertté vált, egykori fiatalember pártjának sikerei csak a XX. századi hazai előzmények, illetve a politológiai szakirodalom egyes terminus technicusai révén érthetők meg.
Az 1990-es rendszerváltás után a Fidesz kétségtelenül a legpragmatikusabb, témaorientált médiapártnak bizonyult, amely kezdeti generációs kötődését gyorsan elvesztette. 1994 és 1998 között, az MSZP–SZDSZ-koalíció kormányzása idején feladta a liberalizmus eszmerendszerét, és elfoglalta a felbomlóban lévő MDF helyét a mérsékelt jobboldalon. Rugalmassága, amelyet baloldali bírálói „ideológiai gátlástalanságként” ostoroztak, a népszavazások során, illetve a társadalmi tiltakozó akciók kezelésében is megmutatkozott. Elég, ha a kettős állampolgárságról tartott 2004. decemberi népszavazásra gondolunk, amelyen az MSZP a Fidesz taktikázása következtében és saját ideológiai reflexeitől vezetve foglalt állást a kettős állampolgárság ellen, vagy a 2008. márciusi „szociális népszavazásra”, amely az utolsó szöget verte be az MSZP–SZDSZ-koalíció koporsójába. Mindennek kapcsán érdemes utalni az idén ősszel esedékes, az időközben megváltoztatott törvény alapjában megtartandó újabb népszavazásra. Ezen valószínűleg együtt szerepel majd két téma, azaz a magyarok véleményt nyilváníthatnak a boltok vasárnapi nyitvatartásáról és az Európai Unió betelepítési kvótarendszeréről. Komolyan úgy gondolják egyesek, hogy ha sikerül többséget szerezni a boltok vasárnapi nyitvatartásához szóló kérdéshez, az akkora támogatást szerez a baloldalnak, ami kitart a 2018. tavaszi választásokig? Megjegyzendő hogy a csak szupermarketekre vonatkozó, ideológiai indíttatású tilalom inkább a kormánykoalícióban részt vevő kereszténydemokraták, mint a Fidesz indítványa volt, és napjainkra teljesen felpuhult. És ha a migránsprobléma, illetve a nemzeti érdekek érvényesítése is szerepel majd a szavazólapon, ki figyel majd a szupermarketek zárvatartásának ügyére a népszavazást megelőző kampányban?
Ha így mennek tovább a dolgok, elképzelhető, hogy a Fidesz 2018-ra témaorientáltból „egyetlen témára orientált” párttá válik. Nyugaton az ilyen jellegű pártok általában az abortusszal, az adózással, az állati jogokkal, a környezetvédelemmel, illetve a fegyverpolitikával kapcsolatos álláspontok képviseletére alakultak. A Fidesz azonban a közel-keleti bevándorlás elutasítását helyezi kampánya középpontjába, minden más ügyet alárendelve a Magyarországon kétségtelenül többségi támogatottságot élvező, elutasító álláspontjának. Amivel számottevő előnyre tehet szert, mert a baloldal ebben az ügyben sem taktikázott ügyesen. 2015 elején még „figyelemelterelő műveletnek” tartotta a migráció előtérbe helyezését, az óriásplakát-kampányt. Majd ezután úgy döntött, hogy támogatja az EU bevándorlásbarát álláspontját. Ennek részeként utazott le Gyurcsány Ferenc a szerb–magyar határra, Röszkére, hogy szolidaritásáról biztosítsa a menekülteket. Valószínű, hogy az ott készült felvételeket viszontlátjuk majd a 2018-as kampányban, ugyanúgy, mint a 2010-es választások előtt a 2006. szeptemberi tévéostrom képeit, amelyek a baloldal tehetetlenségét és döntésképtelenségét, vagyis kormányzásra való képtelenségét illusztrálták a választóknak.
Nehéz eldönteni, hogy a baloldal sorozatos bénázása – vagyis az, hogy rendre olyan témák képviseletére vállalkozik, amelyek népszerűtlennek bizonyulnak – saját ideológiai determinációjából vagy stratégiájának és taktikájának átgondolatlanságából fakad. Gondoljuk csak meg: a baloldalon senki nem tisztázta, mennyire megalapozott az EU-nak a migrációval kapcsolatos, alapjában véve ideológiaorientált felfogása. Ha Brüsszelnek a tömeges migrációról világos és koherens politikai álláspontja lenne, a baloldal ezt akár támogathatná is. De akkor, amikor az EU bölcseinek sejtelmük sincsen arról, miképp lehet korlátok közé szorítani és ellenőrizni a földrészünkre zúduló embertömeget, és az Európába érkezett migránsok asszimilációjának reményét a tények nem támasztják alá, nem szorította-e önmagát sarokba a magyar baloldal a feltétel nélküli „européer” állásponttal?
A Fideszt csak egy olyan politikai formáció képes felváltani Magyarországon, amely hozzá hasonlóan témaorientált, pragmatikus és taktikus, élén egy Orbán Viktorhoz hasonló és kaliberű politikussal. Ahhoz, hogy a baloldal újra győzzön, szükséges továbbá, hogy rendet tegyen soraiban, és a magyar társadalmat ne érjék olyan külső kihívások, amelyek nemzeti szorongásokat és félelmeket aktiválnak, vagyis a jobboldal ne élhessen az „egyetlen témára orientált” nemzetvédő politika hatásos eszközével. És persze az is elengedhetetlen, hogy a magyar gazdaság további sikereket érjen el, növekedjen az elosztható nemzeti jövedelem, ami újra esélyt adhat a szociális érzékenységgel hagyományosan operáló baloldalnak, úgy, mint 2002-ben. Szóval úgy tűnik, nem egyhamar következik be a Fidesz leváltása.
A szerző újságíró
