Igen valószínű, hogy az MSZP-nek a tavalyi volt az utolsó május elsejei városligeti rendezvénye. Sokak meglepetésére idén már meg sem próbálkoztak valódi politikai majális szervezésével, és csupán egyetlen, nem túl tágas sátorban tartottak különböző fórumokat, belterjes pártpartit – mérsékelt érdeklődés mellett. Ez más olvasatban azt jelenti: már annyi embert sem tudtak összeverbuválni, akik egy értékelhető nyílt teret megtöltöttek volna.
Nem mintha érdemes volna könnyeket hullajtani a szocialisták számára gyászos fejlemények miatt, ám rögzítsük a tényt: ez volt a rendszerváltás óta az első május elseje, amikor a főváros, illetve a Városliget MSZP-majális nélkül maradt. Nem volt nagyszínpad, nem voltak se zeneszámok, se énekes produkciók, s mindenekelőtt nem voltak politikusi beszédek sem.
Ha bárki azzal replikázna, hogy volt azért pár szocialista sátor – egyikben még fórummal is – a ligeti napozóréten a forgatag közepén, annak gratulálunk a rózsaszín szemüvegéhez. A szocialista kitelepülések mérete, a lelkes közönség nagysága ugyanis éppen akkora volt, mint egy parlament közelébe sem jutott egy-két százalékos párté, amely éppen egyenes és gyors úton van a teljes megsemmisülés felé.
Hogy mi lehetett a kommunista utódpárt visszavonulójának oka, csak találgatni lehet, mert ők semmilyen épkézláb magyarázattal nem szolgáltak. Egészen bizonyosan nem az a púderszöveg motiválta őket, amivel Tóth Bertalan volt és leendő parlamenti frakcióvezető állt elő a Klubrádióban, miszerint ők immár szemtől szemben akarnak politizálni, beszélgetni az emberekkel, emiatt nem emeltek nagyszínpadot.
A képviselő arról is beszámolt, hogy ő éppen ezért vagy másfél órán keresztül kint tartózkodott a ligetben, hogy az emberekkel személyesen váltson szót. Mindez nagyon szépen hangzik, ám akkor miért nem vállalt az elnökség lemondása utáni hármas vezetőség egyik tagjaként egy pódiumbeszélgetést?
Nem arról van szó inkább, hogy azért maradt el 1990 óta első ízben a szocialista majális, mert ahogy a többi leszerepelt vezető, ő sem mert kiállni a plénum elé a nagy mellénnyel tutira vett, majd csúfosan elvesztett választás után? Mi gátolta például Molnár Gyulát, az MSZP választás éjszakáján sietősen lemondott exelnökét, hogy kiálljon a baloldali publikum elé és számot adjon arról, mit rontottak el?
Ez a minden évben fogyatkozó, de hűséges szimpatizánsi kör megérdemelte volna, hogy az eddig a kormányváltással hencegő szocialista vezetők mondják el, miért nem jöttek be a jövendöléseik. Nem lehet hivatkozási alap számukra, hogy az egész elnökség leköszönt.
Amíg nem választ az MSZP kongresszusa új elnököt, vezetőséget, kutya kötelességük lett volna sunnyogás helyett vállalni egy május elsejei beszédet, hogy tőlük hallják a hívek, miért vesztettek akkorát. Nem igaz tehát, hogy ex lex állapot, interregnum lenne az MSZP vezetőségében, csak a felelősségérzet, a gerinc hiányzik belőlük, nemcsak az országgal, de saját pártjukkal, választói bázisukkal szemben is.
Tóth Bertalan esetében súlyosbító körülmény, hogy ő a pártelnöki posztot is meg szeretné célozni. Ahogy nem lett volna abszurd elvárás az sem, hogy Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje szintén leereszkedjen a plebshez. Elvégre mégiscsak ő lett volna az a magasságos személy, fő hitegető, akitől a nagy áttörést, a kormányváltást várták. Nem mellesleg pedig Zugló polgármestereként a városligeti majálisnak félig-meddig házigazdája is volt.
A vezetőség tagjai közül legalább – becsületükre legyen mondva – Hiller István választmányi elnök és Kunhalmi Ágnes budapesti elnök elment a fórumsátorba, és valóban szembenézett a csekély számú, egyre szebb korú közönséggel.
Ám ha képtelenek felfogni, hogy az emberek többsége azért szavazott a konzervatív erőkre, mert a gyűlölködő káoszkultusz, a nemzetközi szervilizmus helyett a kiszámítható stabilitást, biztonságot és a nemzeti öntudatot, fejlődést választotta, akkor nem tudják megállítani pártjuk, illetve a baloldal folyamatos zsugorodását. Akkor az MSZP marad a megszűnés felé baktató kommunista afterpárt.
