Az „Ipar 4” koncepciót a német kormány iparfejlesztési és digitalizációs stratégiája említi először. Arra utal, hogy az iparban lejátszódó változások olyan nagy hatásúak lesznek, hogy azokat a gőzgép és a futószalagok felfedezése és gyártásba állítása, valamint a korai automatizálás után a negyedik ipari forradalomnak lehet tekinteni. Az „Ipar 4” technológiák teljesen megváltoztatják majd a cégek működését.
Új technológiák, új tudás, új vezetési-szervezési módszerek és üzleti modellek váltják fel a maiakat. Létrejön az okos, digitalizált gyár. Ennek egyik jellemzője az óriási adattömegek valós idejű, azaz azonnali feldolgozása, ennek segítségével a döntéshozatal sokkal jobb megalapozása a hatalmas, a világot behálózó cégekben.
A második jellemző az összekapcsolt számítógéprendszerek hatalmasra növő feldolgozóképessége, amelynek segítségével a valós idejű adatfeldolgozás, valamint a globális céghálózatok működtetése megoldható. Harmadik jellemző az ember–gép-együttműködés általánossá válása, vagyis a robotizáció. Végül a negyedik az úgynevezett 3D-s, azaz a háromdimenziós nyomtatás általánossá válása, elterjedése, ami lehetővé teszi alkatrészek, részegységek, egyszerűbb termékek emberi beavatkozás nélküli gyors, automatizált legyártását.
Ezek a változások hatalmas termelékenység- és profitnöveléssel járnak együtt, mivel felváltják a drágább emberi munkaerőt. A robot nem betegszik meg, nem kér szabadságot, és akár 24 órát is dolgozik. Persze elromolhat. El is kezdődött már a nagy nemzetközi verseny a változások minél gyorsabb bevezetéséért. A német iparvállalatok 56, az amerikaiak 50 százaléka már élen jár az átállásban. Őket a japánok követik.
Megjegyzendő, hogy alapvetően a iparra és azon belül a nagyvállalatokra jellemző az „Ipar 4” gyakorlatok gyors bevezetése, azonban a hatások az egész gazdaságra ki fognak terjedni. Viszont érdemes ennek kapcsán megkülönböztetni az említett átfogó „Ipar 4” technológiákat és a digitalizációt. Az előző a cégek teljes átalakulását jelenti, míg a digitalizáció elsősorban az infokommunikáció elterjedésére vonatkozik a gazdaság valamennyi területén, az állami működéstől a kisvállalati szektorig. Viszont a digitalizáció lehetőségeinek hasznosításához kevés a széles sávú internet-hozzáférés kiépítése, az internet-előfizetés díjának csökkentése vagy a számítógéprendszerek megvásárlásához nyújtott állami támogatás. Ez ugyanis még csak a technikai lehetőségek kiépítését jelenti.
A társadalmi-gazdasági hatáshoz a változásoknak a fejekben kell lezajlaniuk, vagyis a megváltozott munkamódszerekben, vezetési eljárásokban és ezek hatására a jobb, hatékonyabb működésben kell megjelenniük. Ezért állítják az elemzők, hogy minden egydollárnyi gépi és technikai beruházáshoz legalább tízdollárnyi tudásbefektetésre van szükség. Enélkül a technikai eszközök beszerzése, bár jó üzlet azoknak, akik azokat eladják, a széles sávú internet kiépítése, ami ugyancsak jó üzlet a cégnek, amely erre megbízást és támogatást kap, de elegendő tudás és megfelelő szemléletváltás nélkül, csak hatalmas pénzkiadást jelent, megfelelő eredmények nélkül.
Az „Ipar 4” nyilvánvalóan az újabb jelentős technikai fejlődés kapuja. Két valószínű következményre azonban fel kell figyelni. Először is elsősorban a nagyvállalatok számára megnyíló lehetőségekről van szó. Ilyen nagyvállalatai pedig az iparilag erős, gazdag országoknak vannak. Ezeknek a cégeknek, céghálózatoknak a további erősödése, nemzetek feletti gazdasági és politikai hatalmuk további növekedése a globalizációs folyamat egy újabb, magasabb szintre lépését jelenti.
Ennek következtében további polarizáció valószínűsíthető a világban a szegényebb és a gazdagabb országok, régiók között. Másrészről jelentős társadalmi hatásokra is számíthatunk. A robotizáció miatt munkájukat elveszítő munkavállalók számára nyílhatnak más területeken új munkalehetőségek, ennek ellenére sokan lehetnek, akik kiesnek a munkaerőpiacról. Ezeknek az embereknek a problémáit a kormányoknak kell megoldaniuk, miközben a problémát okozó cégek saját profitja jelentősen növekedni fog. Felvetődik ezért a kérdés, hogy be lehet-e vonni a cégeket a társadalmi problémák megoldásának finanszírozásába, és ha igen, hogyan.
Másrészről valószínűleg nemcsak szociológiai, de egészségügyi és mentális hatása is lesz az ember–robot-együttműködésnek. Vajon mennyire „robotizálódik” maga az ember is, és ennek milyen hatásai lesznek? Továbbá gondolni kell arra, hogy a kibertámadások esélye is megnő, ami nemcsak a cégek működését tudja leblokkolni, de egyéb veszélyes kimenetelei is lehetnek. Mi van, ha valakik átprogramozzák a robotok agyát arra, hogy támadják meg a velük együtt dolgozó embereket?
Végül néhány gondolat a magyar viszonyokról. Nálunk az egész folyamattal kapcsolatban bizonyos félreértések érzékelhetők. Például az, hogy az állam az „Ipar 4”-gyel kapcsolatos kutatás-fejlesztéshez, beruházási igényekhez igyekszik anyagilag hozzájárulni elsősorban úgy, hogy a pénz alapvetően a nagy, főleg külföldi cégeknek jut. A technikai haladás megvalósítása azonban elsősorban vállalati ügy, hiszen a cég termelékenységét és hasznát növeli. A rendelkezésre álló pénzt ezért inkább a társadalom és a hazai kis cégek felkészítésére, tudásának növelésére kellene fordítani.
A kérdés az, hogy amennyiben ez utóbbi területen akar fejleszteni a kormány, annak mi a leghatékonyabb módja. Ezzel kapcsolatban is érzékelhető félreértés és bizonytalanság. A kormány ugyanis jelentős összegeket fordít technikára: széles sávú internetre, számítógép-vásárlásra és tabletek vásárlására az iskolák számára. De mintha kevesebb figyelem és erőforrás jutna arra, aminek fontosságára a szakemberek figyelmeztetnek: a tudásba való befektetésekre. Pedig enélkül a technika nem alkalmazható hatékonyan, a szükséges mentalitásváltozás nem következik be. Ezek nélkül pedig a hardverre fordított összeg kidobott, elpocsékolt pénz lehet.
Ezért olyan stratégiára és annak okos, hatékony megvalósítására lenne szükség, amelynek segítségével a tudás területén is felgyorsulhatna Magyarország felzárkózása. A siker ugyanis nem a gépektől, hanem az emberektől, az emberek tudásszintjétől függ majd. Ez igaz az okosvárosok koncepcióra is. A város nem, hanem a városlakók lehetnek okosak. Ezért ez a program is csak akkor lehet sikeres, ha a sok gép-, épület- stb. beruházás párosul a tudásba való befektetéssel, amire egyébként a közszolgálat területén is nagy szükség lenne.
Ugyanis egy friss felmérés szerint a digitalizáltság közszolgálatban való elterjedtsége tekintetben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban, miközben a technikai felzárkózottság
– mint például a széles sávú internet kiépítettsége – tekintetében jó a pozíciónk.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár