Azt, hogy ez nem nélkülözi a politikai koncepciót, kétségtelenné teszi, hogy a sajtóhadjárat előzményei meghatározó uniós politikusok olyan tartalmú nyilatkozatai voltak, amelyek egytől egyig a magyar kormánynak a bevándorlási krízis kezelésére tett erőfeszítéseit támadták. Ahhoz, hogy fogalmat lehessen alkotni arról, hogy ezek a politikai kifogások már eleve milyen hamis politikai indokokon alapultak, érdemes a leglényegesebbeket áttekinteni.
A kifogások sorában a fő hivatkozás az uniós szolidaritás megsértésére vonatkozott amiatt, hogy Orbán Viktor egyértelművé tette: Magyarország – a jelenlegi tartalmában – nem támogatja a menekültek kvóták szerinti elosztását a tagállamok között. Az EU-nak a szolidaritásra vonatkozó általános és ezért kellően tágan értelmezhető alapkövetelményét kérte számon a magyar kormányon Angela Merkel és Martin Schulz egyaránt. Azonban két, nem jelentéktelen momentumot nyilvánvalóan figyelmen kívül hagytak.
Az egyik az, hogy az unió bevándorlási politikája deklaráltan arra a szempontra épül, hogy a demográfiai nehézségeket és azzal is összefüggő munkaerőhiányt hivatott megoldani. Ugyanakkor az Európai Unió alapszerződésének 79. cikkelye (5) bekezdése egyértelművé teszi azt is, hogy az unió közös bevándorlási politikája „nem érinti a tagállamok jogát arra, hogy meghatározzák, harmadik országok hány olyan állampolgárát engedik be területükre, akik a harmadik országból azzal a szándékkal érkeznek, hogy önálló vállalkozóként vagy alkalmazottként vállaljanak munkát”. Másrészt az Európai Parlament – amit egyébként éppen Martin Schulz irányít – és az Európai Tanács 2007/575/EK határozata a tagállami szolidaritás általános követelményének a migrációs területen történő konkrét érvényesüléséről fogalmazta meg az uniós normatív követelményt: „A hatékony közösségi visszatérési politika a hiteles legális bevándorlási és menekültpolitika fontos kiegészítője, és az illegális bevándorlás elleni küzdelem lényeges eleme. (…) Az e területen történő, megfelelő közösségi pénzügyi eszközökkel támogatott közös európai uniós fellépés támogathatja a tagállamokat, kiemelheti az illegálisan tartózkodók visszatérésének szükségességét, és hozzájárulhat a tagállamok közötti fokozott szolidaritáshoz.” Vagyis Magyarország egyrészt mindössze az alapszerződésben garantált tagállami jogosítványa gyakorlásához ragaszkodik akkor, amikor a kvóták szerinti befogadással szembeni álláspontját fogalmazza meg. Másrészt ez összhangban áll a migrációs kérdésekkel összefüggő szolidaritási követelményekkel, amennyiben az Európai Parlament és az Európai Tanács határozata szerint a migrációs területen a tagállamok közötti fokozott szolidaritás éppen az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem elleni harcban nyilvánul meg, nem pedig az egyes tagállami demográfiai és munkaerő-problémákat megoldani hivatott ellenőrizetlen befogadásban.
A magyar intézkedésekkel szembeni kifogások másik fő hivatkozása az, hogy az unió külső határát is jelentő magyar déli határszakasz fizikai eszközökkel történő lezárása az illegális bevándorlók előtt az EU alapértékeivel összeegyeztethetetlen. Orbán Viktor minden fórumon – így nyilvánvalóan az ezzel kapcsolatos tárgyalásain is – hangsúlyozta, hogy a fizikai határzár nem a legális bevándorlók elleni intézkedés, hanem a bevándorlás legális, kezelhető csatornába történő terelésének olyan eszköze, amelynek alternatíváját eddig soha, senki nem javasolta. És hogy miért fontos a bevándorlás jogilag szabályozott keretek közé kényszerítése? Erre éppen az EU-nak az egyébként Németországot, Ausztriát és az Egyesült Királyságot is kötő bevándorlási politikája ad egyértelmű választ: „A fenntartható, hiteles európai bevándorlási politika érdekében az EU tagállamainak együtt kell szembeszállniuk az illegális bevándorlás problémájával.” Az illegális és legális bevándorlás elválasztása csak a jogilag szabályozott belépés kikényszerítésével lehetséges annak érdekében, hogy az unióba tömörült tagállamok a magukra irányadónak elfogadott politikai kritériumokat érvényesíteni tudják: „Az illegális bevándorlók származási országukba való visszaküldése, illetve az önkéntes visszatérésük elősegítése ugyancsak alapvető eleme a fenntartható, hiteles bevándorlási politikának. A tagállamok területén illegálisan tartózkodó, nem uniós állampolgárok visszaküldésére vonatkozó, az EU egészére érvényes előírások és eljárások teljes mértékben tiszteletben tartják a bevándorlók alapvető jogait (az EU alapjogi chartájával összhangban), és céljuk mindenekelőtt, hogy elősegítsék e bevándorlók önkéntes távozását, szükség esetén visszailleszkedési támogatást nyújtva a hazatérőknek. Ugyanakkor határozottabban kell fellépni azokkal az illegális bevándorlókkal szemben, akik nem hajlandók önszántukból visszatérni hazájukba. Ebbe beletartozik az EU-tagállamok közötti operatív együttműködés, például kitoloncolásra szolgáló közös légi járatok szervezése, valamint azokkal a származási országokkal folytatott tárgyalások, amelyek visszafogadási megállapodások megkötésére irányulnak.” (Forrás: http://europa.eu/pol/pdf/flipbook/hu/migration_hu.pdf)
Ezeket a követelményeket Németország és Ausztria tényszerűen semmibe veszi, ami nyilvánvaló megsértése az EU bevándorlási politikájának.
A Magyarország elleni fellépés harmadik fő hivatkozásaként a német kancellár – minden konkrétum említése nélkül – figyelmeztette Magyarországot a genfi konvenció betartására. Steffen Seibert német kormányszóvivő a Twitteren ezt idézte Angela Merkeltől: „Európa egy értékközösség, a genfi menekültegyezmény pedig nélkülözhetetlen része ennek az értékközösségnek.” A német politikai vezetés kevésbé elegánsan nem vesz tudomást arról, hogy a kancellár által hivatkozott nemzetközi egyezmény ezt az általános kötelezettséget teszi a szabályozása alapjául: „ 2. cikk: Minden menekültnek kötelezettségei vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodik, különösképpen az, hogy magát az ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek alávesse.” Ehhez képest Németország és Ausztria azok, akik nyilvánvalóan a genfi egyezmény sérelmét jelentő politikai intézkedések sorozatát hozzák meg akkor, amikor nyíltan és tevőlegesen támogatják a hazánkban tartózkodó bevándorlókat abban, hogy az ország törvényeit és szabályait, valamint a közrend védelmében hozott intézkedéseit hagyják figyelmen kívül.
Végül, de nem utolsó sorban álljon itt egy, a valós tapasztalatok alapján megfogalmazott drámai üzenet mindazok számára, akik a keresztény értékek védelmét kérik számon a magyar kormányon és Orbán Viktoron. „A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta még augusztusban az olasz Corriere della Serának Amel Shamon Nona moszuli káld érsek, akinek az Iszlám Állam terrorszervezet verte szét közösségét Irakban. „Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékei nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – fogalmazott üzenetében a káld érsek.
Amint azt a fentiek mutatják, amíg Magyarország kormánya az uniós követelmények betartása mellett és érdekében az illegális bevándorlás és emberkereskedelem elleni erőn felüli harcát vívja, az uniós szövetségesei alaptalan és emiatt tisztességtelen hivatkozásokra épített támadást intéztek ellene. Az EU valaha volt legtisztességtelenebb politikai akciója zajlik.
Ez volna az Európai Unió igazi arca?
Dr. Ádám Attila
A szerző ügyvéd,
európai uniós szakjogász
