Van abban valami egészen zavarbaejtő, amikor a Gyurcsány-párt az alacsony születésszámmal támadja a kormányt. Hagyjuk most azt, hogy olyan intézkedéseket kérnek számon, amelyekben 2010 óta történtek vagy történnek előrelépések, mint mondjuk a bölcsődei férőhelyek bővítése, és lépjünk túl azon is, hogy éppen a korábbi otthonteremtési programot szétverők beszélnek a fiatalok első lakáshoz jutásának fontosságáról.
Ami fölött viszont nem lehet könnyedén tovalibbenni, az a pofátlanság maga: hogy Gyurcsány Ferenc hű fegyverhordozói beszélnek a családok támogatásáról. Valahogy a férfi és a nő házasságban megélt kapcsolata, a gyerekekért viselt felelősség, a családi élet szépségei sosem voltak a szocialista–szabad demokrata kormányzás zászlajára tűzve.
Pedig abban a kukába dobott majdnem egy évtizedben még sokkal könnyebb lett volna lépni a most felemlegetett ügyekben.
Amikor még érdemben lehetett volna tenni a születésszám csökkenésének visszafordításáért, amikor ösztönözni kellett volna a családalapítást, amikor segíteni kellett volna a gyereket nevelőket, ők mindennel foglalkoztak az esélyegyenlőségtől kezdve a konvergenciaprogramig – csak éppen a családokkal nem.
Lehet azt mondani – mert a száraz statisztika valóban ezt mutatja –, hogy a Gyurcsány-kormány idején több gyerek született, mint most.
Csakhogy több született az MDF kormányzása idején és a Horn-kormány alatt, sőt a Fidesz első ciklusában is. Ezt önmagában érvként felhasználni egyszerű demagógia. Közhely, hogy a jóléti társadalmakban egyre kevesebb gyerek születik, és bármilyen nehéz elfogadnia helyi demagógjainknak a tényt, Magyarország bizony jóléti állam.
Szinte minden európai országban évtizedről évtizedre kevesebb a születések száma (sok helyen még a bevándorlók magasabb születésszáma ellenére is), és egyre távolodik a termékenységi arányszám a reprodukcióhoz szükséges 2,1-es szinttől.
Az, hogy a Gyurcsány-kormány idején valóban több gyermek jött világra, mint most, annak is tulajdonítható, hogy a kétezres évek szülőképes korú női korosztálya a mostanihoz képest még jóval népesebb volt, akkor jártak ugyanis harmincas éveikben az úgynevezett Ratkó-unokák. És éppen ezért az „elmúltnyolcév” nemcsak valamiféle politikai abszurditás, hanem történelmi bűn.
Ha akkor nem a kardlapozás és a gumilövedékezés, nem a családok tízezreit csődbe juttató gátlástalan devizahitelezés és nadrágszíjszorítás, nem az „El lehet menni Magyarországról!”, nem az ateista, identitászavaros politika lett volna az irányadó, hanem a most számonkért családtámogató szociális intézkedések, akkor talán nem ott tartanánk, ahol.
Ahogy magunk is hivatkoztunk már rá, a néhai Kopp Mária és Skrabski Árpád kutatásai szerint a magyar fiatalok kettőnél több gyereket szeretnének. Az, hogy végül ez nem így alakul, abban az efféle politikai „iránymutatások” is erősen benne vannak.
Hosszan lehetne boncolgatni az elmúlt években hozott intézkedéseket és azok hatását a családi adókedvezménytől a csokon át a gyed és gyes rendezéséig. De nem ez a legfontosabb.
Hanem az a szimbolikus változás, hogy a nagycsalád kérdése a közbeszéd részévé vált. Az elvesztegetett hosszú évek után pedig sajnos már az is nagy szó, ha nem olyan drámai a népességfogyás, mint korábban. Mert ugyan nem a „szarból visszahoztuk a kormányzást” című őszödi iránymutatás van már érvényben, csakhogy most jóformán a sírból kell visszahozni a nemzetet – aminek első lépése a fogyatkozás csökkentése.
Persze van, ami nem változott. Annak idején, amikor először indult lejtmenetnek a születésszám, az elvtársak habzó szájjal gúnyolták Fekete Gyulát: mit törődik vele, hogy „fogyik a magyar”.
Most a szellemi ürességben hozzájuk méltó szélsőliberális utódaik mutatják ki cinikus örömmel napi szinten, hogy lám, mennyire hatástalan a csok és az adókedvezmény, milyen gyors ütemben csökken a népesség, és hogy nekünk bizony nem egészséges lelkületű magyar családokra, hanem fekete-afrikai szívsebészekre és gépészmérnökökre van szükségünk ahhoz, hogy itt minden csodálatos legyen.
Nagy kár érte, hogy ebbe a szűk látókörű balliberális kórusba még szebb napokat igen, de szebb jövőt már nem látó párt történész-demográfus, szociológiával foglalkozó elnöke is beszáll.