Bevándorlást támogató matricával egészítette ki több civil szervezet névtábláját az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ). Vettek egy jó vastag tust, és kiemelték azt, amit a hírfogyasztó közvélemény egy része tud, a másik része igyekszik nem tudomást venni róla. A civiltörvény körüli vita egyik célja ugyanis éppen az – annak sok esetben tartalmi ismerete nélkül –, hogy az érintett szervezetek eddig városképbe rejtező, észrevétlen névtáblája továbbra se legyen több, mint apró betűs összetevő a jelenkori társadalommérnökök Európa-receptjén. Ebbe rondítottak bele a kereszténydemokraták. Fogták a sorkiemelőt, és vastagon összemázolták az Amnesty International és a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület önarcképét.
E ponton még valós lehetőségként sejlett fel az akció révén kibontakozó vita, amely végeredményben feloldotta volna a „menekültek” és „bevándorlók” definíciója között feszülő dichotómiát. Volt néhány kommentár, első reakció, amely új szempontokat ígért a Magyarország uniós jogosítványainak csorbításával fenyegetett vitába. De nem! A magyar ellenzék és szellemi holdudvara (?) szeret mindent a kályhánál kezdeni – aztán el sem mozdulni a langyos zsarátnok mellől.
Így szülte meg innovatív válaszát a migrációt alapvető emberi jogként elismerő, Európai Egyesült Államokat gründoló, Magyarországot az uniós költségvetési források elvételén keresztül büntetni szándékozó, a Fideszt európai pártcsaládjából kitagadó, magát a nemzetek felettiség viseltes khitónjába burkoló oldal a névtáblákra ragasztott matricákra: „A csillagos házak megjelölésébe kezdett az IKSZ!” Függöny! Taps!
A vita e szakaszában érteni véltem Gulyás Mártont. Miután ugyanis április 8-án nem az ő „közös ország” képe kapott elsöprő támogatást a magyar állampolgároktól, visszavonult a paravánok mögé. Egyik utolsó üzenetében azonban még az ellenzéki oldal intellektuálistőke-felhalmozásának szükségességéről értekezett. Joggal. Hogy a Magyarországot most éppen nyugat-európai turnén feketítő forradalmár tevékenysége mennyiben tekinthető szellemi feltőkésítésnek, legkésőbb 2022-ben megtudjuk. Addig viszont maradnak tegező, ge…iző, csillagos vitáink. Tartalomnak hazudva a tartalmatlanságot.
Kollégánk, Lovas István halála okán plagizáltam a napokban, ahogyan Gulyás Gergely kancelláriaminiszter búcsúzott korábban Rubovszky György kereszténydemokrata képviselőtől: „Személyisége kultúrát, udvariasságot és a tudás magabiztosságából eredő tekintélyt sugárzott.” Keressük az ország irányításáért kormánydöntésben reménykedő új generációs politikai elit megnyilvánulásaiban a tudás magabiztosságát. Keressük a rendszerváltás utáni első házelnök, Szabad György ars poeticáját, amely átvezette őt a kommunizmus évtizedein, vallva, hogy „csak komoly szakmai teljesítménnyel lehet a felszínen maradni”.
De ha már most, 2018-ban is a csillagos házak jelentik a kapaszkodóját a tartalmi vitától ódzkodóknak, nem baj, ha emlékeztetik őket, hogy az a kormány vezette be a holokauszt áldozatainak emléknapját, az a kormány újít fel zsinagógákat Magyarországon és a határokon túl, az a kormány tette büntető törvénykönyvi tényállássá a holokauszttagadást, és az a kormány tiltotta meg neonáci csoportok masírozását, amelynek társadalompolitikája útjában áll a multikulturalizmus lázálmát üldöző úgynevezett civil szervezeteknek.
Annak felismeréséhez viszont már történelmi ismeretek kellenének – ha úgy tetszik: a tudás magabiztossága –, hogy e kevert kultúrájú és vallású jövő fennmaradásának esélyét megírva láthatják a hegeli körben, amely szerint az emberiség semmit sem tanul a történelemből. És akkor, az iszlám és zsidó–keresztény kultúra egymásba csapolásának idején a csillagos párhuzamok jelentik majd a legkisebb problémát a megélhetési rettegőknek.
Vagy ha most, 2018-ban a matricaragasztással megidézni látják az emberiség egyik legszörnyűbb korszakát, amelynek során éppen emberi mivoltát vetkőzte le a Homo sapiens, akkor miért nem jelentkeznek hasonló történelmi párhuzamaikkal ott, ahol szerkesztőségekbe vonulnak be politikai küldöttségek számonkérni az írott szó szabadságát? Akkor kihagy az emlékezet, amikor az új liberalizmus rátámaszkodik a sajtó asztalára, vagy a néppártosodást színlelő szélsőjobbot szinte a szerkesztőség ajtajából kell elpofozni.
A válaszok persze készen vannak: az érintett sajtóorgánumok csak propagandakiadványok, sci-fi-forgatókönyvek, faliújságok, és mint ilyenekkel bármi megtehető lelkiismeret-furdalás, elszámolási kötelezettség nélkül. E tétel mire emlékezteti vajon a rettegőket? Devalvál, jogot foszt, majd hulladékként félretesz. Jobb esetben.
A tudás magabiztossága persze könnyen pótolható. Történelmi tapasztalat ugyanis az is, hogy a tudatlanság még magabiztosabb, erőszakosabb, harsányabb. E tételt osztotta Friedrich Nietzsche, Wladyslaw Reymont, de kiolvasható a Bibliából is. E kétes értékű tulajdonsággal felvértezve festhette a választások utáni tüntetésen a tömeget vezető molinóra egy fiatalember a G-nap óta ismert, e helyütt nem idézett tételmondatot. Saját értelmezésében, saját világában alkotott. Amikor viszont a mondatnak nem nyelvtani, hanem tartalmi elemzésére kérték, lámpalázra hivatkozva kért eltávot.
A slágertémák kifogyhatatlanok. A tartalmi viták megkerülése annak hangoztatása is, hogy Magyarország lassan kiürül. Bár nincs olyan európai uniós statisztika, amely betonba öntené e tétel valóságát, de az említett magabiztossággal, erőszakossággal, harsánysággal ez könnyen ellensúlyozható. Miközben Románia lassan ötmillió polgárát veszíti el, addig Magyarországon évek óta tartja magát a 200-300 ezres külhoni lélekszám.
Félreértés ne essék: minden egyes határon túl dolgozni kénytelen magyar ember eggyel több az optimális állapotnál, de a politikai ellenzék és szellemi holtudvara szinte a 2010-es kormányváltás óta harsogja a nemzeti oldal bűnét e kérdésben. Ez történik akkor is, amikor az emigrálással „fenyegető” soha nem lépné át az országhatárt, ellenben nyolc éve hangoztatja költözési szándékát, de tartalmi megkötésektől nem terhelve bélyegzi kivándorlónak azt is, aki csak Parndorfba ugrott ki egy üveg kölniért.
E témák láthatóan nem érték el a magyar polgárok ingerküszöbét áprilisban. És nem, nem a vesztesek szerint hiányzó kommunikációs tereken múlt. Nem a magyar polgárok tudatlanságán múlt. Nem a lélektelenségen, a dörgölőzésen, a beszűkült tudaton. A valóságérzékelésen múlt.
A mai ellenzék és szellemi holtudvara ugyanis láthatóan úgy készül a 2019-es európai vagy önkormányzati választásokra, hogy munícióját Karinthy Frigyes tételéből meríti: „Az öreg Rothschild, az egy kis szatócs volt, de aztán mindig szorgalmas volt, vett mindenféle sorsjegyet, és szorgalmasan megnyerte.”
A szerző a Karc FM főszerkesztő-helyettese