A Magyar Tudományos Akadémia és a kormány között konfliktus van kibontakozóban. A kormány az eddig az Akadémia rendelkezésére bocsátott, a kutatások finanszírozásra szánt költségvetési pénzek egy részét most nem adná feltétel nélkül oda, hanem az Akadémiával közösen kíván dönteni ezek felhasználásáról. Az Akadémia az önállóságát és a tudomány szabadságát félti. Vajon milyen képet kap erről a konfliktusról az, aki a balliberális hisztériasajtóból próbál tájékozódni?
Az Index portált vettem mintának, nemcsak azért, mert az egyik legolvasottabb, hanem egyfajta minta is, nagyon sok másik hírportál veszi át a tudósításait, hivatkozik rá. „Elvinné a kormány az MTA kutatóintézeteit”, „Palkovics és ezáltal a kormány veszi át a kasszát” – írja június 14-én az Index. Június 22-én nagyinterjút hoztak le Lovász Lászlóval, az MTA elnökével.
A bevezetőben azt állítják, hogy „A jövő évi költségvetési tervezetből váratlanul kiderült, hogy a kormány teljesen átalakítaná a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) finanszírozását.” Lovász megerősíti ezt a narratívát, azt állítva, hogy „az Akadémia költségvetésének több mint kétharmada az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül jönne”. Sőt: „Az ember ránéz, és látja, hogy az Akadémia költségvetése egy év alatt a harmadára csökken.”
A kíváncsivá tett ember letölti az Országgyűlés honlapjáról a 2018-as és a 2019-es törvény tervezetét, hogy meggyőződjön, tényleg ekkora-e a baj. A költségvetés XXXIII. (az MTA-ról szóló) fejezetének a kiadási főösszege a 2018-as törvényben 62 611,7 millió forint volt, a 2019-esben 56 141,5 millió forint. Ez 11 százalékos csökkenés, és nem kétharmados. Lovász László állításainak semmilyen alapját nem sikerült megtalálnom a költségvetés számaiban. Akkora az eltérés, hogy tévedésről nem lehet szó. Nem feladatom feltételezéseket gyártani a lehetséges motivációit illetően, csak rögzítem a tényt.
A konfliktusnak azonban nem ez az oka. A költségvetésben van még egy sor, amely az Akadémiának szánt pénzt tartalmazza. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezetében van egy sor: MTA-kutatóintézetek, kutatóhelyek támogatására 20 110,6 millió forint. Az MTA kutatóintézeteinek közvetlenül tervezett, 33 798,5 millió forinton felül. Ha ezt az összeget is hozzáadjuk az Akadémia költségvetéséhez (ami jogos, mivel az Akadémia fogja elkölteni), kiderül, hogy 2018-hoz képest több mint 20 százalékkal nőtt az Akadémiára szánt költségvetés, szemben Lovász állításával!
Érdekesség még, hogy a kiadások fedezete, azaz a bevételek sokkal kisebb része volt biztosítva a 2018-as költségvetésben, mint a 2019-esben, mégsem volt akkor semmiféle dráma az Akadémia körül. A vita ugyanis most azon folyik, hogy a kutatóintézeti hálózat által elkölthető, azaz a kutatásra szánt pénzről ki dönthet: mire fordítsák, milyen kutatásokat finanszírozhatnak. Az Akadémia ragaszkodik a „függetlenségéhez és önállóságához”, azaz azt mondja, hogy a szent tudományon semmiféle társadalmi hasznosságot nem lehet számonkérni, kizárólag az ő dolguk eldönteni, mit kutatnak, mire fordítják a közpénzt.
Rudas Tamás, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója úgy foglalt állást a vitában: „A Társadalomtudományi Kutatóközpontban a témaválasztás szabad, mert csak a szabad, kíváncsiság által vezérelt témaválasztásból származik igazi innováció.” Amire a kutató kíváncsi, arra kapjon is pénzt…
A kormány viszont azt szeretné, ha legalább a pénz egy részének elköltésébe volna beleszólása; ha a társadalompolitikai céljainak és a társadalom igényeinek megfelelő kutatások folynának, amelyek egy egységes innovációs és tudománypolitikai stratégiához illeszkednek. „Az új költségvetési tervezet célja, hogy a magyar tudós közösség állapodjon meg abban, mely területeket tartja fontosnak, de legyenek olyanok, amelyek valamilyen módon a közösség érdekeit szolgálják” – mondta Palkovics László.
Lássuk, hogyan történik a tudományfinanszírozás közpénzekből Amerikában, a kétségkívül legsikeresebb országban, ami a tudomány fejlődését illeti! Először is a kutatást és a fejlesztést egyben kezelik, mert a tudományos eredmények átültetését az ipari gyakorlatba legalább olyan fontosnak tartják, mint magát a kutatást. A kutatás-fejlesztésre szánt összegek aránya a következő: a honvédelmi tárca több mint a felét kapja a teljes elkölthető összegnek.
Ezután következik az egészségügy kicsit több mint a honvédelem felével, majd jócskán lemaradva az energiaügyi minisztérium 7 százalékkal, a Nemzeti Tudományos Alap 4,5 százalékkal és a NASA hasonló összeggel. Ebből a Nemzeti Tudományos Alap az, amelyik pályázati alapon oszt ki pénzeket, mondhatni ezen keresztül lehet kielégíteni a kutatói kíváncsiságot. A többit a honvédelem és a gazdaság szükségletei határozzák meg, ahogy azt a politikai vezetés fontosnak tartja. A legtöbb pénz már csak a katonai igények miatt fejlesztésre megy el, szövetségi forrásból kétszer annyit költenek fejlesztésre, mint akár alapkutatásra, akár alkalmazott kutatásra.
Nézzük meg, mi történik „sógoréknál”, az örök vetélytársnál és irigyelt mintánál, Ausztriában. Az Osztrák Tudományos Akadémia 2010-ben kiadott egy brosúrát a közvélemény meggyőzésére, amelyben hangot adnak aggodalmaiknak a tudomány finanszírozása miatt (Wissenschaftsstandort Österreich). Főbb pontjai: több pénzt kellene fordítani alapkutatásra, a politika túlságosan az alkalmazott kutatást részesíti előnyben (az alapkutatásra 0,4 százalékot fordítanak), a humán tudományok is fontosak, nem csak a természettudományok, nem szabad szembeállítani a „tiszta”, de haszontalan tudományokat a „hasznosakkal”; a tehetséges fiatalok elvándorolnak; a tudomány és a kutatás hosszú távú pénzügyi biztonságot igényel, a kormánynak sokkal nagyobb megértést kellene mutatnia a tudomány igényei iránt, és ennek szervezeti-személyi alapjait is meg kellene teremteni; többéves kutatási, beruházási és finanszírozási stratégiára lenne szükség (a magyar kormány éppen ezen dolgozik). Az osztrákoknak Svájc a bezzegország, ahol mindez sokkal jobban megy.
Csupa olyan igény, ami a magyar vitában is felmerült. Az óriási különbség a közvélemény megnyerésére irányuló szándék, de nem üzengetéssel és az ellenzék kampánya mögé bújással, ugyanis a szomszédos országban nem sérelmi politikát folytatnak.
Természetesen műfaji és terjedelmi korlátok miatt nem tekinthetem át a tudományfinanszírozás körül nemzetközi vitákat. Csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy különböző modellek léteznek, és máshol is felmerül a közpénzek minél hatékonyabb elköltésének az igénye, hiszen nemzetközi versenyben kell helytállni.
Az Akadémiát felkészületlenül érte ez az igény, ami azt mutatja, hogy nincsenek tisztában a nemzetközi trendekkel. Meg se próbálták megmagyarázni eddigi döntéseik értelmét és hasznát. Nem segít meggyőzni a közvéleményt, ha ragaszkodnak az eddigi előjogaikhoz, az elszámoltathatóság hiányához, a hatékonyság mérésének elutasításához. Be lehet állítani valamiféle szabadságnak és függetlenségnek, hogy nem a választott Országgyűlésnek felelős kormánytól függ az MTA, de akkor belső klikkek, érdekcsoportok színfalak mögötti harcában osztják fel a kutatási pénzeket. Túl fontos dolog ez ahhoz, hogy ennyivel kiegyezzünk!
A szerző önkormányzati képviselő
