Valójában az idei utolsó tartományi választásokon sem tört meg az eddigi trend: Berlinben is veszített a két nagy néppárt. Az SPD ugyan megnyerte a választást, de egyidejűleg a néppártok közül a legnagyobb vesztes, míg a CDU második legerősebb pártként történelmileg a legrosszabb eredményét mondhatja magáénak. Az AfD felemelkedése a nagykoalíciós opció folytatását megakadályozta, és a hármas koalíciók előtt nyitotta meg az utat úgy, ahogy ez 2016-ban néhány más tartományokban is megfigyelhető volt.
Az SPD ugyan megőrizte vezető szerepét, ám a szavazatok 21,6 százalékával (2011 ben még 28,3 százalék) a néppártok közül a legnagyobb vesztes is, mert 6,7 százalékot veszített, ám még így is az egyetlen 20 százalék feletti párt, így a kormányzó szociáldemokrata polgármester, Michael Müller továbbra is megőrizte a kormányalakítás jogát. A választások másik nagy vesztese, ahogy az ez évi négy másik tartományi választások esetében is, Merkel pártja, a CDU, amely több mint 5,7 százalékos veszteségével csak 17,6 százalékot ért el (2011-ben még 23,3 százalék), és ez a párt valaha elért a legrosszabb eredménye is egyben.
Az AfD a keletnémet tartományoktól eltérő, elsősorban a zöld- és baloldali politika által formált környezetben is sikeresnek bizonyult, és helyből 14,2 százalékos eredményével a 16 német tartomány közül immáron a tizedik tartományi parlamentet hódította meg. Az első elemzések szerint a párt támogatóinak 11 százaléka az SPD-ből, 22 százaléka a CDU-ból, 2 százaléka a zöldektől, 10 százaléka a kalózpártból és 47 százalék az eddig nem választók csoportjából érkezett.
Mindez más tartományi választásokhoz hasonlóan azt igazolja, hogy a 2011. évi 60,2 százalékos választói részvételhez képest a jelenlegi jelentősen magasabb, 67,3 százalékos választói részvétel az AfD-nek kedvezett, mivel a párt képesnek bizonyult arra, hogy új, eddig passzív választói csoportokat szólítson meg.
A győztesek között tudhatja magát a Baloldal (Die Linke) is, amely 15,6 százalékával mintegy 3,9 százalékkal növelte támogatottságát, míg a Zöldek ugyan 2,4 százalékot vesztettek, ám 15, 2 százalékkal lényegében megőrizték korábbi pozíciójukat. A szabad demokraták, az FDP is a sikeres pártok közé tartozik, mivel a választásokon elért 6,7 százalékával újra a berlini képviselőház tagja lehet. A választások után nem kétséges, hogy a 160 tagú képviselőházban mintegy 92 mandátummal a baloldali pártok, az SPD, a Linke és a Zöldek alkotnak koalíciót.
A tartományi választások sorában a legközelebbi erőpróba 2017. március 26-án a Saar-vidéken, Schleswig-Holsteinben lesz május 7-én. Ám súlyában a legjelentősebb tartományi erőpróba a parlamenti választásokat megelőzően május 14-én a szövetségi köztársaság legnépesebb és a legtöbb menekültet befogadó tartományában, Észak-Rajna-Vesztfáliában lesz.
A 18 milliós tartományban elért eredmények már sok tekintetben következtetni engednek majd az őszi parlamenti választások kimenetelére is. A hagyományos nagy pártoknak már most fontos stratégiai kérdés, hogy az elutasítás, a kirekesztés és a kritikus dialógus opció közül melyiket válasszák, és miként viszonyulnak a már néppárti nagyságrendet elért, de még sok tekintetben a protestpárt jellegét magán viselő AfD-hez.
A merkeli politikában egyfelől nyilvánvalók a szigorításokon alapuló intézkedések és törvények. Elegendő rámutatni a két elfogadott menedékpolitikai csomagra és az integrációs törvényre, valamint ezek részeként olyan intézkedések sorára, miszerint a menekültek nem választhatják meg a lakhelyüket, az integrációs kurzusokon való távolmaradásuk esetén csökkentik a szociális támogatásukat.
Emellett bővítették a biztonságosnak tekintett országok számát, továbbá a meghozott intézkedések jobb felszereléssel több rendőr szolgálatba állítását és a kitoloncolások meggyorsítását helyezték kilátásba. Ám a törvények következetes megvalósítása sokszor várat magára, a valódi cselekvés olykor az akcionizmus látszatát kelti.
A „felső határ” kérdésében nem várható, hogy Merkel szembefordulna eddigi politikájával. Ennek több oka van. Először is a Németországba érkezett menekültek száma jelentősen csökkent, jóllehet ez elsősorban Ausztria és a nyugat-balkáni országok nemzeti intézkedéseinek regionális összehangolásán alapul, és valójában a merkeli menekültpolitikával ellentétes nyugat-balkáni menekültút lezárásának következménye.
Az unió a pozsonyi csúcson ígéretet tett, hogy a bolgár határok védelmére mintegy 108 millió eurót biztosít Szófiának, és ez azt mutatja, hogy Brüsszelben is tisztában vannak azzal, hogy a tengeri utakon bekövetkező őszi és téli viharos időjárás miatt a szárazföldi utakra nehezedő migrációs nyomás az elkövetkező időszakban fokozódni fog. Másodszor a berlini politika hiányossága, hogy de facto bevándorló ország ténye ellenére Németországnak nincs bevándorlási törvénye, amely Kanadához, az Egyesült Államokhoz és Ausztráliához hasonlóan évente számszerű kontingens keretében meghatározná az ország gazdasági szükségleteinek megfelelő bevándorlók számát és minőségét.
A szociáldemokrata koalíciós partner nyomása ellenére Merkel csak a következő törvényhozási ciklusra ígéri egy ilyen törvény benyújtását, jóllehet ennek egyes darabjai már rendelkezésre állnak a különböző menedékpolitikai csomagokban és az integrációs törvényben. Végül célszerű emlékeztetni arra, hogy a merkeli befogadási politika alapja a Grundgesetz 16a pontja, amely, kizárólagosan a humanitárius szempontok alapján, a politikai és háborús menekültek korlátozás nélküli befogadására irányul. Ennek alapján nincs ok arra, hogy példának okáért a százezredik politikai menekült után a százezer-egyediknek nemet mondjanak.
A Merkelre nehezedő nyomás ebben a kérdésben változatlan, és ezt a CDU-nak a CSU-val fennálló vitája jól szemlélteti. Horst Seehofer, a CSU vezetője nem kíván lemondani az évi 200 ezer menekültet magában foglaló felső határról, mi több, Merkelt csak abban az esetben támogatná a 2017. évi parlamenti választások alkalmával, amennyiben elfogadja a felső határra vonatkozó követelését. Merkel azonban ezt a követelést éppen úgy elutasítja, mint a 2015. szeptember eleji döntését ért bírálatokat.
Merkel kritikusai ezt a döntést „történelmi hibának” nevezik, mivel ez nyitotta meg az utat a szír menekültek korlátlan bevándorlása előtt, és ez a döntés vált egy meghívólevéllel egyenértékű üzenetté. A humanitárius szempontokon alapuló és a követésre méltó német példa gyakorlatát Heinrich August Winkler német történész egyenesen a „morális hübrisz” megnyilvánulásának nevezte. Saját politikai jövője miatt az sem várható, hogy Merkel önkritikus legyen abban a tekintetben, hogy döntése az európai szövetségesek és a német tartományok vezetőinek megkérdezése nélkül történt, és ez a nagy horderejű döntés nem került a német törvényhozás, a Bundestag napirendjére.
Ennek ellenére a CDU tartományi választásokon elszenvedett vereségei Merkelre is hatással vannak. Több nyilatkozatában az elfogadott menekültpolitikai intézkedések szigorításáról beszélt, sőt arról is, hogy 2015 nem ismétlődhet meg.
A berlini választások előtt egy nappal a Wirtschaftswochének adott interjújában a „wir schaffen das” narratívájától is elhatárolódott, és relativizálta azt. Arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt ezt a kijelentést ugyan ösztönzésnek szánta, azonban mára a sok ismétlés következtében csaknem üres formulává vált. Ezzel együtt Merkel 2016 ötödik és egyben utolsó, berlini tartományi választásai után is alternatíva nélküli vesztes. A CDU decemberi kongresszusán nagy valószínűséggel újra a párt elnökévé választják, ami az eddig gyakorlat szerint azt jelenti, hogy a kancellárjelölt is ő lesz.
A szerző egyetemi tanár, Corvinus Egyetem