A szigorú rendelkezésnek, miként a mózesi törvényeknek általában, praktikus oka volt: ha egy zsidó férfinak genetikailag nem is lehetett, legalább jogi értelemben legyen örököse. Jézus mint általában, közérthetően kezd bele a válaszába – „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek” –, majd az ószövetségi iratokban való jártasságát megcsillantva folytatja azt, olyan fennkölten fogalmazva, hogy Lukács evangélista szükségesnek tartja megemlíteni, „Némely írástudó megjegyezte: »Mester, helyesen válaszoltál.«”
Nem kívánok elmerülni a különböző teológiai fejtegetésekben, laikusként csupán annyit bátorkodom kimondani: mai világunkban különösen életszerűtlen a mózesi törvények eme passzusa; a szadduceusok elsősorban nem is a feltámadás feltétlen híveinek rosszallását, hanem a feministák kérlelhetetlen haragját vonnák magukra. Ám sokkal fontosabb következtetésként e törvény arról is árulkodik: a családi kötelék – ószövetségi szóhasználattal: a vér parancsa – mindenekfölött áll.
A család szentsége természetesen ma is a keresztény tanok egyik sarkalatos pontja. Csak éppen az egyház már nem szab, nem szabhat meg polgári törvényeket, sőt már a rosszallását sem nagyon fejezi ki, inkább csak szelíden kérleli a világiakat. Elveszítette az Európai Unióval szemben a legelemibb szellemi ütközetet, így az unió alapokmányába nem került be a keresztény gyökerekre való hivatkozás. Ebből fakadóan nincs kétségbevonhatatlan, megfellebbezhetetlen érték, ezért relativizálható minden, de minden a jog eszközeivel. Így például a család fogalma is.
Az egyház mi mást tehetne, alkalmazkodik az új világrendhez. Ennek jegyében csatlakozott az „Anya, apa, gyerekek” nevet viselő európai – hangsúlyozottan polgári – kezdeményezéshez, amelynek az a célja, hogy az Európai Unió minden tagállamában definícióként kimondasson: a házasság egy férfi és egy nő közötti életszövetség, a család eme házasságon és/vagy leszármazáson alapul; vasárnaponként arra kérve a híveket, aláírásukkal támogassák a mozgalmat.
A család fogalmát meghatározó küzdelem mindennek az alfája és ómegája. Pontosan tudják ezt mindkét térfélen. Kísértések, káros hatások ugyan a család védőhálóján is áthatolnak, de idővel idegen testként kilökődnek; ha a legelemibb szeretetközösség, a család szilárd és persze természetes spirituális alapokon nyugszik, akkor az évezredes hagyomány minden erőszakos szándék dacára tovább él.
Ma, amikor minden második házasság válással végződik, amikor deviáns együttélési formákat is családi közösségként akarnak elfogadtatni, mi több, az így élők az „utódlás” (értsd: utánpótlás…) eszement jogát is követelik, talán nem haszontalan az Újszövetségen túli hitetlen keresztényeket a mózesi törvényekkel riogatni.
Mert vagy engedünk az igényeinkből, vagy a zsákutcába tévedt mai európai „rendetlenségünket” olyan hatalom teszi magáévá, hogy még az ancien régime társadalmát is visszasírjuk.