Angela Merkel bejelentése arról, hogy nem kíván indulni a CDU elnöki posztjáért, azt jelenti, hogy elengedték a kezét. Ráadásul a kancellári pozíció 2021-ig történő megtartása előrevetíti, hogy látszatintézkedés történik a választók, vagyis a német nép megnyugtatására. Mindez nem más, mint egy átgondolt és többlépcsős befolyásolási akció. Világosan kell látni, hogy napjaink történésében nem az a kérdés, hogy egy nyugat-európai politikai vezető mit akar, hanem az, hogy mennyiben uralja egyéni politikai karrierjének alakulását, ő dönt-e vagy inkább róla döntenek.
Még lényegesebb vagy inkább árulkodóbb, hogy milyen stratégiai célt teljesít, és ebben mekkora mozgásteret engednek neki. A liberális demokráciák világában – mára sajnálatosan egyértelművé vált –, hogy a demokratikus fordulatok, a választók „szabad akarata” egy profi módon manipulált érdekérvényesítés.
Vannak egyenlőbbek az egyenlők között. A hatalomban lévő emberek személyiségükből adódóan is gyakran értik félre és tévesztik össze a hatalom adta felelősséget a hatalommal járó lehetőséggel. Mindezt tetézi, hogy sok esetben nem is szabad akaratukból dönthetnek, hanem erőterek érdekeit kell képviselniük, miközben csökken vagy sok esetben el is tűnik a többségi – vagyis a rájuk bízott – társadalom iránti felelősségvállalás.
Angela Merkel politikai bukásának dátuma 2015 és nem 2018. Vagyis nem annak köszönhető mindez, hogy elhibázott politikája pártja, a CDU népszerűségvesztéséhez vezetett, sokkal inkább annak, hogy megnyitotta az illegálisan érkezők előtt az európai határokat.
A kancellár asszony okos nő, bár nem olyan bölcs, mint az NSZK-t naggyá tevő elődei, de kétségtelenül felkészült és tehetséges ember. Akik kiválasztották Európa átalakításának főszereplőjévé, hittek adottságaiban és abban, hogy eltökélt lesz az Európai Egyesült Államok létrehozásában. De tévedtek. Nem Angela Merkel kitartásában, munkabírásában, a „szent cél” iránti ellentmondást nem tűrő elkötelezettségében, hanem abban, hogy a német választópolgárok akaratát büntetlenül figyelmen kívül hagyhatja, vagy ha úgy tetszik, lenézheti a német embereket.
A politikában mindent lehet, de mindennek megvan a következménye is. Aki kitűnő taktikus, mint Angela Merkel is, rossz stratégia mentén bukásra van ítélve. A német Wilkommenskultur mutatványáról is kiderült, hogy egy racionálisan végigvitt, jól előkészített és szűk kör által begyakoroltatott szemfényvesztés és nem politikai hőstett vagy csoda. A bűvész nyula a kalapból ugyanis csak akkor bújik elő, ha előtte oda beletették. Egy nép – Németország népének – jóhiszeműségével, fegyelmezettségével és évtizedeken át folyó agymosásával nem lehet visszaélni, mert a trükkök előbb vagy utóbb napvilágra kerülnek.
Elemzők mostanában azt mérlegelik, Németország jelenlegi kancellárja hogyan tudja önmagát a legkisebb arcvesztéssel kivonni a politikából, hogy pozitív történelmi figura maradhasson. Vajon kit szemelt ki utódjául a CDU elnöki pozíciójára, aki nem rombolja le a merkeli mítoszt, illetve támogatja kancellári munkájában 2021-ig? Ráadásul (mert ez is része a forgatókönyvnek) három év alatt sok minden történhet, és a CDU egy későbbi, esetleges népszerűség-növekedése a kancellári székben tarthatja Merkel asszonyt 2021 után is. Megkezdődik tehát a találgatás, a háttérben pedig kiújul a pozícióért folytatott éles küzdelem.
Ezzel viszont tovább eszkalálódik nemcsak Németország, hanem Európa válsága is. Újabb „csont” jelent meg a médiában, amely elvonja a közvélemény figyelmét a ma lényegesebb kihívásokról. Például hogy mi lesz Európa – nem az Európai Unió – sorsa. A NATO eldöntötten fegyvert ránt Oroszországgal és taktikai összecsapásra is sor kerül a nem is olyan távoli jövőben? Esetleg felgyorsul Európa kettészakadása egy legújabb kori Nyugat-római Birodalomra és Bizáncra? Vagy egyszerűen ölbe tett kézzel és persze lehajtott fejjel tűrjük, hogy idegen, de módfelett virulens kultúrák átvegyék a vezető szerepet egy sokszínű Európában?
Szóval mi is a helyzet? Angela Merkel megbukott. Amennyiben folytatja a taktikázást, nagyobb kárt okoz Németországban, mint azok, akik 1939 és 1945 között romhalmazzá változtatták kontinensünket. Ráadásul az elmúlt hetven év sikerét is semmissé teszi. Nyilvánvalóan nehéz megmondani, kit mi vezérel a hatalom csúcsán, de nem feltételezhetjük, hogy Angela Merkel egy megszállott lenne, akit ne érdekelne saját népe és Európa jövője.
Még lenne lehetősége arra, hogy az utókor – bármit is tett – legalább tisztelettel emlékezzen rá. Erre több forgatókönyv is létezik, de most csak egyet emeljünk ki ezekből. Tisztességes lenne, ha a pártelnöksége mellett a kancellári székből is felállna. Ezzel komoly esélyt adna arra, hogy Németország időhúzás nélkül tudjon paradigmát váltani leginkább a migrációs invázió kérdésében. Ez nyilvánvalóan még nem elég az üdvösséghez, hisz ezzel párhuzamosan meg kellene neveznie azon erőtereket, amelyek belevitték ebbe a méltatlan játékba.
Beszélnie kellene azokról, akik képesek voltak elérni, hogy Angela Merkel átálljon az ő oldalukra, elárulva az övéit, a szavazóit, a német társadalmat és ezzel Európa identitását, kultúráját és jogrendjét. A kereszténységet, a görög kultúra hagyományát és a római jogra épülő törvényes eljárásokat és gyakorlatot. Amennyiben mindezt megteszi, ugyan nem lesz dicső politikus, de megakadályozza Európa bukását.
Földi László – A hírszerző szemével és Horváth József – Az elhárító szemével összes cikkét ITT találja.
