A Wall Street globalista urainak legerősebb európai politikai bástyája Németország, illetve annak vezetője, Angela Merkel. Az amerikai elnökválasztási kudarc után fokozottan koncentrálnak a soron következő német kancellárválasztásra, hűséges szövetségesükre, Angela Merkelre. Az európai álom, az Európai Egyesült Államok épülőfélben lévő tákolmánya recseg-ropog. Kiderült, hogy Európa népei, nemzetei mást akarnak. Az osztrák, a francia, az olasz, az angol, a német és sorra a többiek ragaszkodnak az identitásukhoz, és osztrákként, franciaként, olaszként, angolként akarnak élni itt, Európában. Csakúgy, mint mi, magyarok. Szerencsére nekünk olyan kormányunk van, amelyik ennek hangot is ad, ezért kap is elég hideget-meleget az európai harctereken. Az osztrákoknak, franciáknak, olaszoknak, németeknek stb. pedig rövidesen ugyanilyen kormányuk lesz, mint a miénk, és akkor rendszerváltás lesz az Európai Unióban is.
Ehhez kell azért egy-egy osztrák, francia, holland, olasz stb. Trump is, aki kívül van az adott ország politikai elitjén. Mondjuk úgy, hogy fekete bárány a Wall Street urai szemében. Legfőképpen Németországban, Európa vezető országában, ahol Angela Merkelnek állítólag nincs alternatívája. Pedig van. Csak nem akarnak róla tudomást venni. Legalábbis a fősodratú médiában, politikai elitben. El kellene már gondolkodnia a német választópolgároknak azon, hogy mi is a különbség a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Szociáldemokrata Párt (SPD) politikája között. Semmi! Ugyan mitől keresztény Angela Merkel? És mitől demokrata? Aki most éppen arra készül, hogy cenzúrázza az internetet egész Európában. Ismételt pártelnökké választásakor pedig tovább szédítette a népet, hogy az illegális bevándorlást azzal akarja megszüntetni, hogy a schengeni határállomásokon szigorítja a belépést, miközben a probléma az, hogy a zöldhatáron keresztül özönlenek be a migránsok, messze elkerülve a legális belépési rendszert.
Közben arról beszél, hogy a jövő évi választáson nehéz küzdelmet kell megvívnia a kancellári székért a baloldallal. Miről beszél? Tudjuk, hogy kit szánnak Merkel kihívójának. Természetesen a német szociáldemokratákat, az SPD valamelyik főnökét, de miben különbözik Martin Schulz vagy Sigmar Gabriel szociáldemokrata vezér politikája Angela Merkel kereszténydemokrata politikájától? Semmiben. Netán a soron következő németországi kancellárválasztáson majd közülük lehet választani. Persze lehet más SPD-, CDU-, CSU-politikus is a jelölt. Tökéletesen mindegy, hogy a jelenlegi garnitúrából kit tolnak előre. Mindannyian a Wall Street globalistáinak a zsebében vannak. Egyedül az Alternatíva Németországnak (AfD) a valós politikai ellenpólus (akiket Sigmar Gabriel SPD-elnök nemes egyszerűséggel csak „sz..r náciknak” titulál), amely ténylegesen más politikai irányt szabna Németországnak, egyben megmentve a németeket Európának. Frauke Petry, az AfD elnöke lehetne a németek Trumpja, aki megrengethetné a világot, és visszaadná a németeknek Németországot. Az AfD-t azonban változatlanul agyonhallgatják a német médiában. Vajon ki menthetné meg Németországot Angela Merkel további ámokfutásától? Nem más, mint a német nép. Csupán élni kell a lehetőséggel.
Leszámolni a CDU–CSU–SPD-alakulat kínálta további öngyilkos politikával és megválasztani német kancellárnak Frauke Petryt, aki ugyanúgy szemben áll az egész német politikai elittel, mint Trump az amerikaival. Trump nyerni tudott. Petry miért ne nyerhetne, ha a német nép úgy akarja?
Nálunk változatlanul kárognak, fanyalognak. Ha az Orbán-kormány bért emel, bért emeltet vagy nyugdíjat emel, az sem jó. Miért annyit és miért úgy emelt, és miért nem többet? Persze emlékszünk még az ellenzék „példamutató” kormányzására… De a hivatásos károgókhoz csatlakoztak a „szakértők” is, az egyetemek, intézetek Egyesült Államok-tudorai is. A legjobban talán azzal lehet bemutatni a neoliberális elfogultságukat, ahogyan kommentálta az egyik Máté – több Máté nevű neoliberális szakértő is van a porondon, akiknek a véleményét a jobboldali média rendszeresen kikéri – Orbán és Trump telefonbeszélgetését, amikor összenevettek azon, hogy mindketten fekete bárányok a mai Fehér Házban. Ezt a diskurzust kommentálta az egyik Máté USA-szakértő úgy, hogy „Trump biztosan tud Magyarországról”, de „szakpolitikai dimenzióban ugyanakkor kérdéses lehet, hogy eléggé tájékozott-e”. És a legszebb: „abban mindenesetre egyetértés van, hogy valószínűsíthetően kevesebb kritika éri majd a magyar vezetést Washington részéről”. Nagyon „valószínűsíthetően”, kedves neoliberális szakértő, Máté!
A szerző nyugalmazott ügyvéd
