A katalán függetlenségi népszavazás a spanyol rendfenntartó erők (csendőrség és rendőrség) és a tüntetők közötti összecsapáshoz vezetett. A rendőri erők gumilövedéket is bevetettek a tüntetők ellen, amelynek során mintegy nyolcszázan sérültek meg. Jóllehet, a katalán főtörvényszék arra utasította a katalán rendőrséget (Mossos d’Esquadra), hogy minden eszközzel akadályozza meg a szavazóurnák és a szavazócédulák kiszállítását, ennek ellenére számos helyiségben a katalán rendőri erők nem teljesítették az utasítást, és engedélyezték a szavazás megtartását.
A katalán népszavazást végül a rendőri fellépés és az összecsapások ellenére megtartották. Az október 1-jén rendezett referendumon 5,34 millió katalán választópolgár közül 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételi arányt jelent. Közölük 2,02 millióan szavaztak igennek Katalónia függetlenségére (90 százalék), míg a szavazók 7 százaléka elutasította az autonóm közösség Spanyolországból való kiválását. A népszavazást azonban a spanyol kormány és az Európai Unió tagállamai sem ismerik el, mert a referendumot az alkotmány rendelkezéseinek megsértésével és az alkotmánybíróság tiltó határozata ellenére tartották meg.
Ugyanakkor mindkét fél hibát követett el: egyrészt a katalán kormánynak az alkotmánybíróság tiltó határozata ellenére és a spanyol kormány többszöri figyelmeztetése után önmérsékletet kellett volna tanúsítania, s nem kellett volna ragaszkodni az alaptörvénybe ütköző népszavazás megrendezéséhez. A madridi kormány pedig abban hibás, hogy az elmúlt időszakban nem indult meg az érdemi párbeszéd a központi kormány és a katalán Generalitat között.
Hangsúlyozni kell azonban, a vasárnapi tüntetések és erőszakos összecsapások azt mutatják, hogy a spanyol nemzet és a katalánok közötti megosztottság még erőteljesebbé vált. A hatósági fellépés még jobban elmérgesítette az amúgy is rossz katalán–spanyol viszonyt, és nem segítette Katalónia helyzetének átfogó rendezését.
Az eseményt kísérő súlyos összecsapások azt mutatják, hogy az autonóm közösségben történt fejleményeket már nem lehet kizárólag spanyol belügynek tekinteni. A függetlenségpárti tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak képsorai bejárták a nemzetközi sajtót is. Ugyanakkor mind az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, mind pedig az Európai Unió tagállamai támogatásukról biztosították a Mariano Rajoy vezette jobbközép kormányt, s a tárgyalások fontosságát hangsúlyozták a szembenállás és a megosztottság helyett a spanyol kormány és a katalán Generalitat vezetői között a jogállamiság, valamint az alkotmányosság tiszteletben tartásával.
A jelenlegi helyzetben két megoldás lehetséges Katalónia helyzetének rendezésére. Az első lehetőség, hogy a kisebbségben lévő néppárti kormány folytatja a „kemény kéz” politikáját az elszakadást támogató katalán autonóm közösséggel szemben. Ennek során legvégső esetben lehetőség nyílna arra, hogy a spanyol alapcharta 155. cikkelye alapján a szenátus minősített többségének támogatásával felfüggesszék Katalónia autonómiáját, és a központi kormány kikényszerítheti a jogszabályok tiszteletben tartását.
Ez utóbbi megoldás azt jelentené, hogy Madrid megfosztaná Katalóniát az önrendelkezésétől, és gyámsága alá helyezné az autonóm tartományt. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezt a megoldást jelenleg csak a centrista Ciudadanos támogatja, miközben a legnagyobb ellenzéki párt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt és az Unidos Podemos is elutasítja.
A másik lehetőség, hogy a néppárti kormány és a katalán Generalitat elnöke kölcsönös kompromisszumokkal folytatott tárgyalások útján oldja meg Katalónia jelenlegi helyzetét. Ennek során meg kell állapodni a katalán autonóm közösség központi költségvetéshez való hozzájárulása kérdésében, valamint az elmaradt infrastrukturális beruházások finanszírozásában.
Katalónia számára a példát Baszkföld jelentheti, amely több évtizeden keresztül folytatott tárgyalások eredményeként érte el az önrendelkezés magas fokát. A madridi kormány a baszk kormánnyal megkötött megállapodásnak megfelelően elismerte, hogy Baszkföld gazdasági fejlettsége miatt lényegesen többet fizetett be a központi költségvetésbe, mint amennyit visszakapott, ezért az elkövetkező időszakban 1,4 milliárd euró összeg illeti meg a tartományt. Katalónia esetében persze ennél lényegesen nagyobb összegről lenne szó.
Kérdés, a katalánok és a spanyolok a fenti két lehetőséget miként fogadják. Egy biztos: noha ebben a pillanatban Katalónia kiválását Spanyolországból mind a spanyol, mind az EU-vezetés elutasítja, a közeli jövő sokkal inkább kiszámíthatatlan, mint azt az unió vezetői gondolják. Főleg, hogy ha Katalónia kikiáltja függetlenségét, és csakugyan kiválik Spanyolországból.
A szerző tanszékvezető,
Budapesti Gazdasági Egyetem