Magyarországon Orbán Viktor tevékenységének eredményeként „extenzív központosítás, kaotikus alapkezelés, a szociális juttatások drasztikus megvágása, a nemi viszonyok és az oktatás vallási alapra helyezése történt, mindezek térdre kényszerítették (sic!) az egészségügyet, az oktatást és a foglalkoztatáspolitikát, valamint a társadalombiztosítást”. A Bristol University magyar származású (anyanyelvű) egyetemi oktatója, Lendvai-Bainton Noémi írta le a fent idézett szavakat a Social Europe című internetes vélemény- és elemzőoldalon április 19-én.
Csoda-e, ha a Nyugat polgárainak fogalmuk sincs arról, mi van Magyarországon, ha az angol nyelvű publikációkban ilyen sületlenségeket olvasnak?
Keverve véleményében a tényeket (centralizált) és a személyes véleményét („térdre kényszerítette”), Lendvai olyasmiket állít, amiktől az olvasó döbbenten néz. Azt kijelenteni, hogy Orbán politikája kényszerítette térdre az egészségügyi és oktatási rendszert, minimum rosszindulatú állítás.
Nem javított rajta eleget, ez igaz. De ki képzelheti józanul, hogy egy népszerűségre vágyó és a közösségének valóban jót akaró kormány tudatosan tenné tönkre a nagy rendszereket? Ki az a társadalomtudós, aki ilyet merne állítani és ítéletet mondani ilyen kérdésben? Lendvai-Baintonnak van minimális fogalma az államháztartástanról? Hiszen ezen ágazatok valóban javításra szorulnak hazánkban, no de miért? Nem most kerültek válságba! Hosszú évek óta abban vannak. Mi az oka?
A statisztikák mutatják, hogy milyen helyzetbe hozta ezeket a területeket a 2010 előtti korszak MSZP–SZDSZ-politikája. Az eladósodás miatt, ami korántsem az Orbán-kormányok alatt, hanem 2002–2008 között romlott tragikusan a GDP-hez viszonyítva, többek között a Horn-érában kidolgozott nyugdíjrendszer kötelező magánosítása miatt.
Az EU 2010 után sem engedett érdemben változtatni ezekben az ágazatokban. Az előző kormányok által felhalmozott államadósság szolgálata, illetve a II. pillérbe irányított járulékok miatt komoly deficitek voltak a 2010-es évben is. Emiatt nem volt lehetőség komolyabb bérkiigazításokra, mert azok azonnal irgalmatlanul megnövelték volna a költségvetési deficitet. Ezekben az ágazatokban az összköltség 70-80 százaléka bérköltség, és azt döntően a költségvetésből finanszírozzák. Ezért billentheti meg könnyen az egyenleget. Ráadásul ennek a hiánynak külföldi finanszírozói voltak, ami újabb kényszerzubbony volt rajtunk. Ezen is változtattunk azóta.
De 2010 után éppen az EU-vezetés volt az, amely szigorúan megkövetelte tőlünk a 3 százalékos deficit betartását, lehetetlenné téve valamifajta korrekciót. Követelte ugyan a korábbi szocialista–liberális kormánytól is, de a Gyurcsány-időszakban minden konvergenciaprogramunk csúfos kudarcot vallott. Az nem volt égbekiáltó baj, kedves Lendvai-Bainton Noémi?
2010 után javulás következett az államháztartás egyenlegben, amit elvártak az EU-s hatóságok. De ez egyben azt is jelentette, hogy a nagy rendszerekre nem jutott elegendő pénz. Ki kényszerítette akkor térdre az oktatást és a társadalombiztosítást, kedves bristoli oktató?
Tény hogy, a Professzorok Batthyány Köre is figyelmeztette az előző évi országértékelőben a kormányzatot, hogy oktatásra, egészségügyre nagyobb figyelmet kell a továbbiakban szentelni. Tettünk javaslatot továbbá a nyugdíjrendszer átalakítására is. Úgy tűnik, hogy ezt az elkövetkező időben meg is fogják fontolni.
De el kell fogadni, hogy az elmúlt években elsősorban a gazdasági növekedést kellett beindítani és a pénzügyeket stabilizálni, különben minden visszacsúszott volna a Gyurcsány-időszak állapotába. A nincsből, a nem keletkező jövedelemből nem lehetett adni. Most már igen. És valóban, fel is kell zárkóztatni ezeket az ágazatokat, ha nem szeretnénk, hogy a Nyugat elszipkázza a java humán tőkénket.
Mit jelent a „religionizálás”? A vallás szerepének behozatala a politikába? Talán az, hogy a magyar kormány családalapon áll, s az élet továbbadására alkalmas párokat tekinti házasfeleknek? Nos, ezt nehéz elfogadni annak, akit a jövő nem érdekel. Hiszen az egyén valóban halandó, ámde a társadalom örök. Nem tehetjük meg, hogy ne gondoljunk arasznyi létünkön túl a következő generáció sorsára! Nyugaton, ahol van egyneműházasság, az ilyen párok örökbe fogadhatnak gyereket: ezzel az ő egyéni problémájuk akár meg is oldódhat. Természetesen olyan módon, mint napjainkban általában a demográfiai kérdés. Valaki vállalja a gyermeknevelési feladatot helyettük. Lenin az értelmiséget hasznos idiótáknak nevezte.
Vajon így gondolkodnak-e azok is, akik mástól várják saját utóduk megszülését? Valaki, egy jó bolond, aki hajlandó sok gyerekkel küszködni. Bizony, ma is a sokgyerekesek biztosítanak mások számára is „pótlást” a majdani munkaerőpiacon. Gyermekekre a gyermekteleneknek is szükségük lesz majd, ha megöregszenek.
A gyermekek világrahozatalára azonban az egynemű párok (egymással való kapcsolatban) képtelenek. Úgy véli ez a réteg, hogy valaki majd csak megszüli a jövő generációját. Lehet mondani, hogy ilyen szexuális beállítottságúak kevesen vannak a társadalomban. Meglehet. De a liberális modell terjesztése – márpedig számos fórumon ez történik – a közösség szempontjából semmiképpen nem lenne kívánatos. Ez nem „religionalizálás”, csupán józan paraszti ész.
Az oktatásról. Az egyházak számos iskolát átvettek. Mert volt rá igény. Az igény a kormány bűne? Az egyházak erkölcstana helyett van-e más, ütőképes nevelési metódus, amely a devianciák csökkentése irányába hat? Amelyek a szabadságot szabadossággá teszik, s a fiatalság körében a drogok, az alkoholizmus terjedését megállítanák? Mert azért azt ne tekintsük szabadságnak, hogy gimnazista fiatalok csontrészegre isszák magukat iskolai bulikon, s ekkor még csak a legegyszerűbb negatívumokat idéztük fel. Az erények deficitje, az áldozatvállalás, a mértékletesség, az elköteleződés hiánya egész generációkat súlyt napjainkban.
Továbbmenve: azt állítani, hogy a szociális juttatásokat katasztrofálisan csökkentette az Orbán-kormány, végképp elképesztő tévedés. Bizonyos területeken, például a minden ellenszolgáltatás, a közösség számára végzett tevékenység nélkül kapott szociális juttatásokat, a segélypolitikát megszüntették, de ugyanakkor a családok támogatásában óriási fejlődés állt be.
A családi otthonteremtési támogatást már 70 ezer fiatal pár vette igénybe. A kormány a közmunkát részesíti előnyben az egyszerű segélyből éléssel szemben: ez miért észszerűtlen? Senki nem mondja, hogy a közmunka végleges megoldás. De a tétlen kocsmázás sokkal rosszabb! Ami pedig a családpolitikát illeti, az valóban a kormányzat legsikeresebb intézkedései között szerepel. Nem szabad elkiabálni, de lassan emelkedik a gyermekszületési szám is. Még messze nem elég a társadalom reprodukciójához, de jó az irány, amerre megyünk.
Mindent egybevéve: nagyon nagy baj, hogy a nemzetközi sajtó 2010 óta ilyen megalapozatlan, hamis és légből kapott véleményekkel van tele. De jó, ha ezeket saját magunk előtt is világosan tisztázzuk. Milyen jó lenne, ha a tényeket jó angol fogalmazásban nemzetközi fórumokon a külföldi közvélemény elé tárhatnánk!
Tanulhatunk a történelemből: mennyit számítottak a román, cseh, szlovák publikációk a nyugati hatalmak döntéseinél az első világháború után is. A kormányzatnak mindenképpen érdemes lenne erre képzett embereket foglalkoztatni.
A szerző közgazdász, professor emerita