A per, Franz Kafka egyik legfőbb műve Josef K. kálváriájáról szól, egy ártatlanul megvádolt ember letartóztatásától az ítéleten át egészen a kivégzéséig. Salah A. „megdicsőülésének” története egy merénylettel indul. Főhősünk terrorista, aki nemcsak résztvevője, de szervezője is egy ártatlan életeket követelő merényletnek.
Kafka szelleme kísért. Josef K.-t ártatlanul elítélik? Salah A. bűnösként megúszhatja? A különbség kettejük között nagyon is lényegi. Előbbi kitalált főhős, drámája egy könyv lapjain kelt életre, utóbbi azonban valóságos, élő személy, és történetét az élet írja.
Egy hírszerző fogalmazzon világosan és kerülje a rébuszokat. Ezért feltételes mód nélkül mondom: a helyzet valóban drámai. Miért is? Mert 2015. november 13-án 130 ember életét vesztette és még több megsebesült Párizsban egy összehangolt, több helyszínen végrehajtott terrortámadásban.
Öngyilkos merénylők robbantottak, míg társaik géppisztollyal lőttek. A gyilkosok többsége meghalt, de voltak, akik elmenekültek. Még olyan is volt közöttük, akin bár volt robbanómellény, azt nem hozta működésbe, hanem „gondosan” eldobta egy kukába, hátha rátalál egy másik, mindenre elszánt pszichopata tömeggyilkos.
Ő volt Salah Abdeslam, egy marokkói származású, Belgiumban született francia állampolgár. Megtestesítője az új világrend ideáljának: arab vér, flamand születés, gall letelepedési hely.
A valódi drámai fordulat mégsem ekkor következett be, hanem 2018. február 6-án. Amikor is Abdeslam, a terrorista úgy döntött, nem vesz részt a saját tárgyalásán, ahol Luc Hennart bíró szólította volna meghallgatásra.
Miután a vádlott visszautasította a részvételt, a bíróság nélküle folytatta le a tárgyalási napot. Jómagam ekkor jöttem rá, hogy egy kis értékű rablás elkövetője, mondjuk egy tyúktolvaj jóval veszélyesebb a társadalomra, mint egy muszlim származású terrorista és tömeggyilkos.
A tyúktolvajt ugyanis a körzeti megbízott nyakánál fogva viszi a bíró elé, és csak akkor lazít a szorításon, amikor az „emberiség szégyene” meg kell hogy szólaljon. Bár tyúktolvajunk nem tudja, amit Abdeslam kifejtett: „Jogom van hallgatni, de ez még nem tesz bűnössé.”
Valóban, ez nem. Legfeljebb azok az apró, el nem hanyagolható tények, hogy előre megfontolt szándékkal részt vett egy terrorakcióban, amelynek egyetlen célja volt: minél több ártatlan embert megölni. Nemcsak részt vett, hanem szervezte is a merénylők beutaztatását Franciaországba.
Magyarországon is megfordult ez ügyben. Bizonyítékok támasztják alá, hogy 2015-ben, az invázió idején hol, hányszor és kikkel találkozott Budapesten és vidéken. Miszerint tény az is, hogy részt vett a brüsszeli merényletek szervezésében, hisz a bázislakásban megtalálták az ujjlenyomatát.
Abdeslamnak a mostani tárgyaláson a Belgiumban történt elfogása körülményeiről kellett volna nyilatkoznia. Életrajzában a párizsi történetek „csak” előzmények. Ugyanakkor a tiszta lelkű, erkölcsös polgár hónapokig menekült az őt meghallgatni akaró rendőrség elől. Bármikor tisztázhatta volna ma hangoztatott ártatlanságát, amely annyiból áll, hogy bár ott volt a terroristákkal, de ő nem, csak már halott társa lőtt a rendőrökre.
Elsősorban a józan ész került a fogasra a bíróság épületében. Azután az önvédelmi képességünk veszett el, amikor egyáltalán felmerült az a képtelen ötlet, hogy egy tömeggyilkosra elképesztő mennyiségű pénzt költsünk. A legbrutálisabb támadás és végzetes csapás eddigi világunkra az volt, amikor Abdeslam, elfogását követően, feljelentette Francois Molins francia főügyészt, aki a terrorista szerint „megsértette a nyomozás titkosságát” azzal, hogy a sajtónak nyilatkozott a személyéről.
Hangsúlyozni kell, hogy terroristánk saját védelme miatt kérte ki magának, hisz tettestársai és háttértámogatói szemében ő egy gyáva senki, aki nem hajtotta végre mozgalmuk akaratát, mert túlélte a támadást, amikor nem hozta működésbe a robbanómellényét.
Ez az a pont, amikor ezzel egy hírszerző egyet kell értsen. A történet egyszerűsítve arról szól, hogy aki tömeggyilkos merénylővé lesz, az tulajdonképpen egyben öngyilkosjelölt.
Mert azzal tisztában kell lennie, hogy a gyilkosság helyszínén lehetnek rendvédelmi erők, amelyek egy tűzharcban visszalőhetnek, hogy megállítsák a támadót, és megvédjék az embereket. Mert abban a pillanatban a helyszín háborús lövészárokká változik, ahol a cél a másik fizikai kiiktatása a győzelem reményében. Ha ez nem sikerül, és az ellenségnél élőerő marad, bármikor újra támadhatja a saját állásainkat, és újabb nem kívánt véráldozatokat okozhat.
Persze lehet szó hadifogságról is, de csak azzal a feltétellel, ha az elfogott ellenség – amíg tart a háború – olyan helyzetbe kerül, hogy ne foghasson ismét fegyvert.
A merénylő, terrorista viszont nem frontkatona. Nem nyílt sisakkal harcol, hanem a hátországot támadja, alattomos módon. Amiből az következik, hogy egyféleképpen lehet legyőzni, ha kiiktatjuk annak lehetőségét, hogy támadhasson és civileket öljön váratlanul, kiszámíthatatlanul.
A per tanulsága ráadásul túlmutat a muszlim merénylők problematikáján. Abdeslam nem menekült, szemben azokkal, akik Szíriából az ő segítségével érkeztek és fel is robbantották magukat, sok ember halálát okozva. Abdeslam francia polgár, Európába integrálódott családi háttérrel.
Olyan valaki, aki 25 évig nem vett részt terrorakcióban. Talán fel sem merült benne, hogy ez is egy „jövőkép”. 2015-ben, az Európa elleni inváziót követően viszont megtalálta igazi életcélját. Rajta kívül is erőre kapott a már európai muszlim leszármazottak között az az idea, hogy számukra nem az Egyesült Államok az ígéret földje, hanem Európa, ahol csak annyit kell tenni, hogy fogadniuk kell társaikat, a messziről jött muszlim harcosokat.
A helyismeretüket felhasználva el kell vezetni őket a célpontokhoz, hogy harcuk eredményeként átvegyék Európában a hatalmat. Ne tévedjünk, mi itt 500 millióan valamennyien célpontjai vagyunk ennek a jól szervezett támadásnak.
Földi László – A hírszerző szemével és Horváth József – Az elhárító szemével összes cikkét ITT találja.