Ezt a változást szemléletesen mutatja az is, hogy míg 2010-ben még a világ 388 leggazdagabb emberének a vagyona felelt meg a világ legszegényebb felének összes vagyonának, addig 2011-ben már elég volt ehhez a világ százhetvenhét leggazdagabb embere. 2012-ben pedig már a világ százötvenkilenc leggazdagabb embere is elegendő volt, és 2015-re már csak a hatvankét leggazdagabb ember vagyona kellett ahhoz, hogy kitegye a világ szegényebb felének a teljes vagyonát. Vagyis egyre kevesebb gazdag ember vagyona ér fel a világ legszegényebb felének összes vagyonával.
Bár a világ vezető politikusai folyamatosan arról beszélnek az Oxfam szerint, hogy „küzdeni kell az egyenlőtlenség ellen”, a gyakorlatban nem sok minden történt e téren, sőt. Winnie Byanyima, az Oxfam ügyvezető igazgatója, aki idén is részt vett a davosi világgazdasági fórumon, aláhúzta, hogy elfogadhatatlan az, hogy az egyre elmélyülő egyenlőtlenségi válság sem készteti a világ vezetőit cselekvésre.
De nemcsak az Oxfam jelzi az egyenlőtlenségi válságot, hanem többek közt Nick Hanauer gazdag amerikai kockázati tőkebefektető is feltett a világhálóra egy beszédet, amelyben azt mondta, hogy „vigyázat, plutokrata társaim”, mert ha az egyenlőtlenség az eddigiekhez hasonló ütemben fog növekedni, akkor fel kell készülni arra, hogy „jönnek a szegények kaszákkal felfegyverkezve”. Hanauer aláhúzta, hogy jelenleg a világ olyan állapotban van, mint amilyenben az 1789-es francia forradalom előtt Franciaország volt.
Ezen túl elmondta azt is, hogy amennyiben ezek a tendenciák folytatódnak, a világon mindenütt komolyan sérülni fog a középosztály, ami pedig a kapitalizmus egész rendszerét veszélyeztetheti. Ha ugyanis az emberek elszegényednek, akkor nem lesznek vevők a termékekre és szolgáltatásokra, és ezért a nagyvállalatok, és velük együtt a nagy beruházók is folyamatosan egyre rosszabb helyzetbe fognak kerülni.
Természetesen ezek a figyelmeztetések nem igazán hatnak az újdonság erejével, hiszen már 2004-ben a neves francia gazdasági havilap, az Alternatives Economiques felhívta a figyelmet arra, hogy a globalizáció kibontakozását követően egyre inkább növekszik a jövedelmi egyenlőtlenség az emberek közt. Ugyancsak a francia sztárközgazdász, Thomas Piketty is kifejtette nagy visszhangot kiváltott, 2015 során megjelent és azonnal bestsellerré vált könyvében, hogy napjainkban a szegények (vagyis a munkások) egyre szegényebbek, a gazdagok (elsősorban a tőketulajdonosok) pedig egyre gazdagabbá válnak.
Az Alternatives Economiques és Thomas Piketty elemzéseiből látható, hogy az egyenlőtlenségek végig növekedtek a XIX. században és még a XX. század első éveiben is, majd 1920 után lassan megfordult ez a tendencia, és a nyugat-európai jóléti államok és amerikai New Deal kialakulását követően az egyenlőtlenségek növekedése is megállt, sőt lassan csökkenni is kezdett az egyenlőtlenség. Ez a folyamat egészen a 20. század utolsó harmadáig tartott, amikor is a globalizáció megjelenését és kibontakozását követően ismét növekedésbe kezdett az egyenlőtlenség.
Az egyenlőtlenség erősödésének az Alternatives Economiques szerint több oka is volt, amelyek közt ki kell emelni szerintük az egyre több országban alkalmazott egykulcsos jövedelemadót, a vagyonalapú adók visszaszorulását, valamint a globalizáció nyomán bekövetkezett adóeltüntetéseket, mint például az adóparadicsomokban eltüntetett vállalati és személyi jövedelemadókat, valamint a multinacionális vállalatok egyéb adóelkerülési technikáit. Az Alternatives Economiques és Thomas Piketty szerint végső soron csak nemzetközi összefogás nyomán lehetne megfordítani ezeket a tendenciákat, addig, amíg a gazdag embereknek és vállalatoknak módjuk van adóparadicsomokban eltüntetni a jövedelmeiket és nyereségüket is.
Tehát mindenképpen politikai lépéseket kellene alkalmazni, erre azonban csekély esély van. Korábban ugyanis a politikusoknak voltak „haverjaik”, akiket igyekeztek állami megrendelésekkel és megfelelő jogszabályokkal kedvező helyzetbe hozni (Marcos Fülöp-szigeteki rendszere nyomán ezt nevezték „crony capitalizmusnak”, vagy más néven „haverok kapitalizmusának”), napjainkban azonban egyre inkább az fordul elő, hogy a gazdag beruházók maguk igyekeznek beülni a törvényhozó és a végrehajtó hatalomba. Erre jól példa az Egyesült Államokban folyó elnökválasztás, ahol az eddigi nagyágyúk, mint a milliárdos Donald J. Trump mellett a szintén milliárdos, volt New York-i polgármester, Michael R. Bloomberg is érdeklődni kezdett az elnöki szék iránt. Valószínű azonban, hogy minél több milliárdos jut politikai hatalomhoz, annál kisebb esély lesz arra, hogy komolyan hozzáfogjanak az egyenlőtlenségek elleni küzdelemhez.
(A szerző közgazdász)