Az Orbán-kormány demokratikus mandátumához nem férhet kétség, s a kereszténység melletti kiállás kapcsán sem lehetett hiányérzete az embernek az elmúlt években. Miért kellett akkor ország és világ előtt világossá tenni, hogy a magyar kormánypárt politikai közössége kereszténydemokrata?
A szóhasználat oka
Nekünk, akik hivatásszerűen vagy csak lelkesedésből a magyar közélettel foglalkozunk, nem jelentett újdonságot, amikor Orbán Viktor miniszterelnöki székfoglalójában bejelentette, hogy az általa vezetett politikai közösség feladata a modern kereszténydemokrácia kiépítése.
Immár negyedszázada működik a Fidesz szövetségben az egyetlen magyar kereszténydemokrata párttal. 1994 őszén Latorcai János személyében először állított a Fidesszel kiegészült jobboldal közös főpolgármester-jelöltet.
Azt is tudjuk már jó ideje, hogy a Fidesz a keresztény értékrend politikai képviseletét vállalja, s a demokratikus felhatalmazáson alapuló kormányzás elvének elkötelezett támogatója és 1998 óta több alkalommal nyertese is. Belföldről nézve annak deklarálása tehát, hogy a magyar kormánypárt kereszténydemokrata, nagyjából annyi az újdonságereje, mintha azt jelentette volna be a kormányfő, hogy mostantól a nemzeti érdekeket képviseli.
A jelzőváltás értelme, ezek után kitalálható, nem is elsősorban belpolitikai jelentőségű, hanem a nemzetközi térnek szól. A miniszterelnök egyfajta pozitív önképet fogalmazott meg, amely az európai politikai térben jobban érthetővé teszi politikai céljait. Amikor a 2014-es választások után Orbán Viktor a híres-hírhedt tusnádfürdői beszédében a liberalizmus alapvető értékeit nem tagadó, de sajátos, nemzeti megközelítést tartalmazó illiberális állam építésének feladatáról beszélt, ellenlábasai megörültek a szófordulatnak, s azóta nem múlik el nap, hogy a szebb napokat is látott nyugati sajtó le ne írná, hogy a magyar miniszterelnök illiberális.
Ekkor még a migrációs válság s az utána következő példa nélküli gyűlöletkampány Orbán Viktor ellen sehol sem volt. A kormányfő 2014-ben külföldi ellenfelei számára csak egy kellemetlen győzelmen volt túl, amely a társadalmi Orbán-ellenességről szőtt, újmagyarul vágyvezéreltnek nevezett elméleteiket megcáfolta. Orbán Viktor ezzel szemben a nemzeti, keresztény, konzervatív és szociálisan érzékeny kormányzását sikerre vezette. Az általa okozott gazdasági érdeksérelmek és ideológiai vereség miatt érthető volt ellenségképpé formálása.
A miniszterelnök hiába védekezett a mesterségesen keltett nemzetközi felháborodás ellen, vádlói nem akarták meghallgatni és megérteni. Soha nem mondta, hogy ő illiberális demokrata lenne, de mégis annak nevezték ellenfelei. A nemzetközi felháborodás miatt végül a „jelző nélküli” demokrata elkötelezettsége mellett tört lándzsát 2014 nyarán, de az őt megbélyegzőknek ezek a szavak már nem voltak hallhatók.
Az új jelző célja
A 2018-as választási siker után eljött a tisztázás ideje. A kereszténydemokrata jelző elsősorban a német politikai térben érthető, s a mai napig a világháború utáni erkölcsi, állami és gazdasági kilábalás szimbóluma. Ugyanakkor Angliában, Amerikában, de még a laicista Franciaországban sem nevezné magát egyik politikai párt sem így.
Nem használnák, de mindannyian tudják, miről van szó. Ugyanígy a kereszténység mellett elkötelezett közép-európai országokban, sőt még a németeket jól ismerő törököknél és a magát az igaz kereszténység védelmezőjének tekintő oroszoknál is jól érthető a fogalom. Azokról az országokról és birodalmakról van tehát szó, amelyek Magyarország természetes politikai szomszédságát és politikai mozgásterének koordináta-rendszerét adják.
Különösen az Angela Merkel vezette CDU-ban kellene érteniük, sőt örülniük annak, ha valaki kereszténydemokrata értékeket képvisel. Orbán Viktornak a tavaly elhunyt kereszténydemokrata óriáshoz, Helmut Kohlhoz fűződő személyes kapcsolata is hitelesíti ezt. A CDU 2007-es alapprogramja úgy fogalmaz, hogy a párt a közép néppártja, amely három politikai irányzatot egyesít: a keresztényszociálist, a liberálist és az értékkonzervatívot. Mint látni fogjuk, ezt a mondatot Orbán Viktor hitelesebben képviseli, mint a német kancellár asszony. A lényeg azonban nem Angela Merkel meghaladása, hanem a magyar kormányfő programjának érthetősége a német közvélemény számára.
A kereszténydemokrácia fogalmának használata némi fordulatot is jelez. 2016 végén a magyar kormányfő még a „lázadás évéről beszélt”, amely a franciáknál, az osztrákoknál és az olaszoknál így vagy úgy, de láthatóvá vált 2017-ben. Akkori szavaiba is belelátták, hogy Orbán Viktor el akarja hagyni az európai jobboldalt, s a „lázadó” szélsőjobboldalhoz szeretne csatlakozni.
A kereszténydemokrata jelző ezt a fölösleges vitát is tisztázza. Orbán nem a radikális elitellenesekhez kíván csatlakozni, hanem az európai fősodort megújítani. Az idei országértékelő beszédében elhangzott egy fontos, kevés figyelmet kapó mondat Európa iszlamizációja kapcsán: „Bevallom, hogy én nem látom azokat a politikai erőket, amelyek meg akarnák és meg tudnák állítani, horribile dictu: vissza tudnák fordítani a folyamatokat.”
Mindez előszele volt a saját pozíció tisztázásának. Orbán Viktor nem az új politikai erőkhöz kíván csatlakozni, ugyanis kételkedett az elitellenes lázadók politikai erejében és sikerében. Ha az új politikai erők nem tudtak megerősödni és nem tudtak fordulatot elhozni, az EU nem követte Amerika példáját; a feladat éppen az, hogy a hagyományos, intézményesült politikai közösségek – például az európai jobboldal – változzanak meg. A magyar kormányfő kilép a kizárólag nemzeti értelmezési keretből, s a jövőben egy egész Európában érthető értékrend alapján egész Európának szól majd politizálása.
Életformavédő kultúrharc
Kérdés, hogy a szavak szintjén érthető változás hoz-e a tartalomban fordulatot. Mivel Orbán Viktor nem most lett kereszténydemokrata, politikájának célrendszere 2018 után sem fog megváltozni. Negyedik kormányának legfőbb célja változatlanul a nemzeti függetlenség és Európa egyidejű erősítése lesz. Mégis érdemes összefoglalni, vajon mi lehet a sajátossága, egyedi tartalma a következő évek várható vezérfogalmának, a modern kereszténydemokráciának.
Először is egyfajta békés kultúrharc. A keresztény életformák védelme a legjobb eszköz a kontinens iszlamizációja ellen. Nem teológiai vitákról van szó, hanem az egyházak hagyományos szerepének erősítéséről, a család intézményének népszerűsítéséről vagy a férfi és nő közötti házasság kizárólagosságának védelméről. Ezen célkitűzések mellett a társadalom túlnyomó többsége is ott áll, a keresztény életformákat tehát a demokrácia is védi. De mitől békés akkor az életformavédő kultúrharc? Attól, hogy nem támadó, hanem védekező-elhárító jellegű.
Jó példa erre az abortuszszabályozás, amelynek liberalizálásáról szavaztak nemrég az írek a „liberális demokraták” kiemelt figyelme és támogatása mellett. A „békés kultúrharc” nem generál az írekhez hasonló ideológiai vitát az abortusz ellenében, de mindent elkövet visszaszorításáért. Az eredmények magukért beszélnek. Magyarországon 2010-ben negyvenezernél több, 2017-ben harmincezernél kevesebb terhességmegszakítást végeztek.
Második elemként a német kereszténydemokraták által kifejlesztett szociális piacgazdaságot kell kiemelni. Az Orbán-kormány egyszerre vezette be 2010 után a középosztálynak kedvező egykulcsos jövedelemadót és az alsó jövedelmi rétegeknek fontos közmunkaprogramot. Ludwig Erhard, a szociális piacgazdaság atyja programját a Jólétet mindenkinek címmel készítette el, s éppen ez a magyar országvezetés elképzelése is. Olyan piacgazdaságot alkotni, amely nemcsak a tőketulajdonosok gazdagságát emeli, hanem a dolgozók életszínvonalát is. A majdnem teljes foglalkoztatás, valamint a bérek általános és példa nélküli emelkedése alighanem kulcsfontosságú volt a kormánypárt újraválasztásában.
Harmadikként az elitizmussal szembeállított demokráciát érdemes meglátni a modern kereszténydemokráciában. A liberálisok, sokan elmondták már, valójában félnek a demokráciától, tartanak a csőcseléknek nézett társadalmi többségtől. A liberális elit valójában a felvilágosult abszolutizmus hagyományát követi, saját érdekei és értékei mentén akarja megváltoztatni a társadalom többségét.
Az újdonság az 1700-as évekhez képest csupán az, hogy ehhez a demokrácia fogalmát is megpróbálták kisajátítani. Közép-Európában azonban a kísérletük elbukni látszik. Orbán Viktor a választással, népszavazással, nemzeti konzultációval – és akár a közvélemény-kutatásoknak szentelt figyelemmel is – éppen a társadalmi többség felhatalmazásával végzett kormányzás elvét vallja.
A modern kereszténydemokrácia negyedik eleme, ahogy a CDU programjában már láttuk, éppen a liberalizmus. A miniszterelnöki székfoglaló beszédben különösen fontos rész volt, hogy a klasszikus szabadságjogokat ma már nem a liberálisok védik, hanem a kereszténydemokraták. A liberális Nyugaton nincs szólásszabadság, csak politikai korrektség.
Papíron van vallásszabadság, de egyre erősödik az antiszemitizmus, Németországban közel másfél ezer ilyen bűncselekményt regisztráltak megfigyelők tavaly. Elvileg a nyugati demokráciák biztosítják a férfiak és nők egyenjogúságát, valójában inkább elmosódni látszanak a nemek határai. A modern kereszténydemokrácia nemcsak a szabad nemzetek, de a szabad magyarok mellett is elkötelezett, azaz a nemzetek és az egyének szabadságát is védi.
Ötödikként a kereszténydemokrácia értékrendjének közép-európai közösségteremtő képességét kell kiemelni. Nemcsak érthető és sikere miatt népszerű politikai értékrendről van szó, hanem a hivatalos leírásban liberális, konzervatív vagy szociáldemokrata kormányok közös világképéről is a térségben. A szlovák baloldal és a lengyel konzervatív kormány ugyanúgy a keresztény életformák védelmének köszönheti a társadalmi felhatalmazását a kormányzásra. Több ez, mint a bevándorlás kérdésében kialakult vélemény- és akarategység.
A világképek közös metszéspontjáról van szó, még ha mások egyelőre nem is használják a kereszténydemokrata önképet. Az átalakuló európai politikai térben jó tudni, hogy a szociálisan érzékeny, a szabadságot védő, társadalmi értékrendjében konzervatív modern kereszténydemokráciának nagy tábora van Közép-Európában. Érdemes lenne megfontolni, hogy a jövőre esedékes európai parlamenti választás után az „all inclusive” Európai Néppártnak legyen egy, a magyar belpolitika sikerfogalmával mondva, kereszténydemokrata platformja.
A szerző a Nézőpont Intézet vezetője
