A svájci olasz származású Vilfredo Pareto nagy szociológiai művét, A szociológia általános elméletét, amelyben többek között a hatalmielit-váltások jelenségét is elemezte, 1916-ban vetette papírra. Száz esztendő távlatából nézve ma is megdöbbentően helytálló megállapításokat tartalmaz.
Pareto szerint a társadalmi elit két nagy csoportra osztható: a liberális rókákra és a konzervatív oroszlánokra. A liberálisok a társadalmi pluralitás biztosításával, illetve manipulációkkal tartják fönn hatalmukat. Az oroszlánok ellenben a határozott, centrális kormányzás és a rend hívei, konzervatív, nemzeti politikát folytatnak. Pareto azt állította, hogy a rókákat gyakran oroszlánok váltják, mert a gyenge, liberális kormányzás hibái az oroszlánok hatalomra kerülését készítik elő. Ma már a liberális, időszerűen mondva a balliberális politikusok manipulációi közé tartoznak az elit és az általuk uralt média hazugságai, valamint az álcivil szervezetek politikai célokra történő felhasználása.
Napjainkban megérett a helyzet arra, hogy a rókákat leváltsák az oroszlánok. A feltörekvő oroszlánok a tengerentúlon és Európa nyugati felében megszólították az uralkodó rókák által elhanyagolt és a politikai hatalomból kiszorított rétegeket. A brexitet, Donald Trump győzelmét, és az osztrák, német, valamint olasz nemzeti érdekeket és értékeket képviselő protest pártok előretörését egyaránt a balliberális elitekbe vetett bizalom megingása magyarázza. A választók elégedetlenek a növekvő gazdasági egyenlőtlenséggel, és mást gondoltak az illegális bevándorlásról is, mint az uralkodó elit. Ők azok a kívül rekedtek, az uralkodó elit által elhanyagoltak, akik a kisvállalkozók, a munkások és a munkanélküliek között keresendők. Ők azok, akik 2016-ban azt mondták: elég! Úgy érezték, hogy a hatalmon lévő, kormányzó pártok semmibe vették a véleményüket, ezért álltak az álszent politikai korrektséggel szakító, a radikálisabb hangvételű, rendszerkritikus és elitellenes erők mellé.
Az oroszlánok hatalomra kerülése nyilvánvalóan folytatódni fog a következő években is, és mind ideológiai, mind gazdasági paradigmaváltást vált ki a nyugati világban. Közben láthatjuk a balliberális rókák veszett igyekezetét, amint manipulációikkal megpróbálják megakasztani a fordulatot mind az USA-ban, mind az unió nyugati felében. Azok a balliberális csoportok, amelyeknek kezéből éppen most csúszik ki a hatalom, illetve a már vesztesek, valamint a hozzájuk kötődő médiavilág létében érzi fenyegetve magát. Ezért az átmeneti időszakban minden nemtelen eszközzel megpróbálják megakadályozni a változást.
A balliberálisok politikai földcsuszamlásszerű bukásuk után elkezdték ostorozni a népet. Nem tekintettek kritikus szemmel saját teljesítményükre, nem vizsgálták felül népszerűtlen és a tömegek által elutasított ideológiájukat, az általuk szekularizált vallásként imádott globalizációt és a hiszekegyként hajtogatott liberális gazdaságpolitikai dogmákat. Inkább hitvány módon képesek voltak kudarcukért ostobasággal vádolni a népet, akit szerintük elvakítottak és becsaptak az általuk populistának tartott pártok. A balliberálisok ma már egyfajta furkósbotként használják a populista jelzőt, ezzel próbálják kiszorítani az ellenzéket és az új politikai erőket. A patriotizmust Európa- és Amerika-szerte, megtévesztő módon, nacionalizmusnak hazudják, a népszuverenitás híveit pedig populistának bélyegzik.
Hatalmuk bebetonozása érdekében nem elszámoltatható európai és nemzetközi intézményekbe bújva akarják korlátok közé szorítani a népszuverenitást, és nemzetek feletti kormányzással megbéklyózni a népakaratot. A brüsszeli nagy hatalmú elit ezért úgy fél a referendumoktól, mint ördög a tömjénfüsttől. Ezért veszélyes a brüsszeli vezetők mesterkedése, amellyel az unió nyugati felében eluralkodó elit- és rendszerellenességet elfojtani igyekeznek. A nyugati többségi demokrácia fokozatosan egy másik rendszerré alakult, amelyben a balliberális elit és intézményei ma már több hatalmat gyakorolnak, mint maguk a választók.
A fejlett nyugat legalább két évtizede lassan, de biztosan a demokrácia nélküli liberalizmus felé halad. Az elnyomás fegyvereként eddig gátlástalanul alkalmazott, a balliberálisok által létrehozott és hazugságaik által vezérelt, igazságot meghamisító uralmi stratégia láthatóan csúfos bukásra van ítélve. Az elmúlt két évtizedben az általuk vezetett világban a valóságot lassan átvette egy hazugságokon alapuló látszat, amely nemcsak elfedi a valóságot, hanem annak helyébe lép. Az avatatlan polgárok pedig észre sem vették, hogy számukra már nem létezik a valóság, mert nekik a látszat lett az igaz.
A valóság meghamisításából fakadt, hogy Németországban és Ausztriában a félrevezetett polgárok ajándékokkal, plüssjátékokkal meg üdvözlő táblákkal várták a néhány hónappal később asszonyaikat és lányaikat megbecstelenítő illegális bevándorlókat, az ártatlanok tucatjait legyilkoló iszlamista terroristákat. Ennek ellenére még ma is sokan arról próbálják meggyőzni a közvéleményt, hogy nem a valóságot látják. Egy abszurd regénybe illő, összeesküvés-elméletekkel tarkított, a valós tények elhallgatásán vagy meghamisításán alapuló szürreális párhuzamos valóságot hoztak létre. Szemrebbenés nélkül ordították hazug állításaikat a Trump megválasztása körüli összeesküvés-legendák felröppentésekor is.
Valakinek meg kellett volna kérdeznie tőlük: akkor hát miféle demokrácia is az, amelyet néhány orosz hacker partizánakciója végveszélybe sodorhat? Vagy gondoljunk csak a brexit-táborral szemben felhozott hazugságokra, ferdítésekre. Miközben az elit által lenézett elszakadáspártiak az önbecsülésük és az életük feletti irányítás visszanyerésének reményében voksoltak a kilépésre.
A magyar balliberális rókák politikai közszereplését végképp nem a tények tisztelete jellemzi. Mintha nem vennénk komolyan azt a veszélyt, hogy szerte Európában a tények háttérbe szorítása, a hazugságpropaganda a demokráciát veszélyezteti. Mintha nem vennénk tudomást arról, hogy a balliberálisok manipulatív eszközei – az álhírek, a valóság meghamisítása – nálunk is a demokrácia fenntartásához szükséges közmorál meggyengüléséhez vezethetnek.
A szerző jogász