Vitán felüli, és ezt független nemzetközi elemzők is elismerik, hogy az Orbán-kormány legsikeresebb politikája a költségvetési politika. A parlamenti vita lezárult, az Országgyűlés már a héten megszavazhatja a 2019-es év büdzséjét. Láthatóan a súlypontok nem változtak, a kormány kiemelt céljai között továbbra is ott szerepel a biztonság megerősítése, a családok támogatásának növelése és a külhoni magyarság támogatása.
Magyarország központi költségvetése a legjobb fokmérője annak, miként sikerült az elmúlt nyolc évben a külhoni magyarság támogatását rendszerszintűvé tenni. A parlament immár évek óta garantálja a költségvetésében a külhoni magyar intézmények és szervezetek állandó működését, sőt mi több, azok fejlesztését.
A határon túli magyar közösségek megerősítése érdekében szervezett programok folyamatosan bővülnek. A kiszámítható anyaországi támogatásnak köszönhetően mintegy ötezer intézmény működése vált fenntarthatóvá, elsősorban a Bethlen Gábor Alapból nyújtott források segítségével. A 2019. évi költségvetés tervezete az alap forrásait mintegy 1,4 milliárd forinttal kívánja bővíteni, és ez egyben a nemzetpolitika stabilitását is jelenti.
Azonban a jövő évi tervezet magasabb szintre lépett a Kárpát-medence mint egységes gazdasági térség további fejlesztése terén is. A korábbi évekhez képest egy jóval nagyobb összeg, mintegy ötvenmilliárd forint szolgálja a gazdaságfejlesztési tervek megvalósulását Délvidéken, Kárpátalján és Felvidéken. Így a határon túli magyar vállalkozók saját kezükbe vehetik sorsukat, lehetőségük nyílik a szülőföldjükön történő boldogulásra.
Összességében nézve egy nemzetpolitikai szempontból kimagasló értékekkel bíró költségvetési tervezetet látunk, amelynek megvalósítása egyszerre segíti a külhoni magyarság megmaradását, valamint az anyaország és a külhoni magyarság minél több területen történő együttműködését.
Az új költségvetés jó alap és jó recept az egész nemzet további erősödéséhez. Azonban mindehhez a biztonságnak – mint legfontosabb közösségi értéknek – a megerősítése szükséges. Ezért aztán 2019-ben is a biztonság lesz az első helyen: biztonság nélkül nincs semmi, ez a legfontosabb közösségi érték, amelyet fontos megőrizni.
A napnál is világosabb, hogy ha Brüsszel nem változtat jelenlegi bevándorlási politikáján, újabb milliók érkezhetnek Európába. Mivel a kormány tegnap, ma és holnap ugyanaz, továbbá következetesen ugyanazt az értékrendet vallja, vagyis elkötelezett az ország, a nemzeti szuverenitás védelme és a keresztény kultúra megőrzése mellett, ezért nagyon helyesen jelentősen növeli a közbiztonság megerősítéséhez, a határvédelemhez és az illegális migráció elleni hatékony küzdelemhez szükséges forrásokat. Mindez arról szól, hogy megmaradhasson a jövőnk.
Óriási a kontraszt, elzongorázhatatlan a különbség a jövő évi költségvetés és a 2010 előtti büdzsék között. Általánosságban véve a baloldal által benyújtott költségvetésekre az alkalmatlanság, a kontárság, a pazarlás, az eladósodás és a gazdasági csőd volt a jellemző. 2010 előtt abban a bizonyos nyolc évben a „merjünk kicsik lenni” ideológia mentén politizáltak a nemzetpolitika területén is.
Gyűlölködő támadást indítottak a kettős állampolgárság ellen, felszámolták a Magyar Állandó Értekezletet, megtagadták a határon túli magyarságot. A baloldalnak tényleg soha nem volt más ötlete, csak a megszorítás: az embereket megalázóan alacsony bérért dolgoztatták, elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat, a közszféra dolgozóitól pedig egyhavi fizetést. Közben az egekig növelték a munkát terhelő adókat, felemelték az élelmiszerek áfáját, háromszorosára emelték a gáz árát, eltörölték az otthonteremtési kedvezményeket, és százmilliárdokat vettek el az egészségügytől és az oktatástól is.
A baloldal kontárságát mi sem bizonyítja jobban, hogy kormányzásuk idején hagyták a piacot rátelepedni a politikára, ahelyett, hogy a gazdaságot demokratikus kontroll alá vonták volna. Ehelyett képtelenek voltak beavatkozni a gazdasági viszonyokba, és hagyták, hogy a gazdasági viszonyok alakítsák a politikát. Ez pedig a népfelség elvének sérülésével járt, mert a politika mozgásterét a piacok szabták meg.
Döbbenetes látni, hogy annyi év kudarca és bukása után a baloldal ma is a piac neoliberális elveit harsogja. Miközben a kormány valójában nem akar mást, csak érvényre juttatni a népfelség demokratikus elvét a piaccal szemben, és ezt teszi sikerrel immáron nyolcadik esztendeje. Kétségbeejtő, hogy a baloldal lemondott a nemzetállamról, és helyette a minél szorosabb politikai európai integrációt, sőt akár az Európai Egyesült Államok létrehozását támogatja.
Ennek felel meg egyrészt a kozmopolita eszmék felkarolása, Brüsszel elvtelen kiszolgálása, a migránsok betelepítésének támogatása, a nemzeti kormány folyamatos lejáratása a brüsszeli elittel szövetkezve, a nyílt társadalom torz eszméinek a felkarolása, összességében a haza elárulása.
Nem a liberális demokrácia, hanem a stabilitás és a biztonság a legfontosabb a növekedéshez. A demokráciához rend kell, de a liberális demokrácia láthatóan csak a káoszt és a fölfordulást intézményesíti. A kormány megteremtette a biztonság és a rend bázisát, amelyek elengedhetetlen feltételei a gazdasági kiszámíthatóságnak és a jólétnek.
A szerző jogász