Demokrácia, jogállamiság, korrupció – ezekkel kapcsolatban folyamatosan kifogásokat emel Magyarországgal szemben a Nyugat. De ritkán bújik ki a szög a zsákból annyira nyilvánvalóan, mint a brüsszeli Politico minapi reggeli hírlevelében. Ennek szerzője, Florian Eder Orbán Viktornak és Emmanuel Macron francia elnöknek az európai politikában való szembenállása nyomán mintegy bocsánatkérően megjegyzi: igazán nem sértésnek szánja, de Magyarország ugyebár kicsi ország.
Ezzel igen fontos, ám kényessége miatt az érvelésekben csak burkoltan előhozott tényezőre világított rá. Eder német, azon belül is bajor, márpedig ha hazánkat a német tartományok népességével vetjük össze, akkor a tízmillió körüli lakosságunkkal fel sem férnénk a dobogóra. Nemcsak a hírlevélíró szűkebb pátriája, de Észak-Rajna–Vesztfália és Baden-Württemberg tartomány is népesebb nálunk, gazdasági erejükről már nem is téve említést.
Nincs szükségünk túlságosan elmélyült történelmi ismeretekre annak belátásához sem, hogy Magyarország évszázadokat töltött német, illetve szláv nyelvű impériumok, valamint az oszmán–török birodalom és utódállamai szorításában. Előbbieket hívhatták akár Németországnak, Habsburg-birodalomnak, a hitleri Harmadik Birodalomnak, illetve cári Oroszországnak vagy Szovjetuniónak, a lényegen ez mit sem változtatott. Berlin (vagy Bécs) és Moszkva – mint geopolitikai kényszerítő tényező – mindig is meghatározó volt a magyar mozgástér szempontjából, és az is marad.
Mindezeken felül a kicsinység illúzióját erősíti a magyar történeti tudat és emlékezet is: hazánk az elmúlt száz évben három (román, német, szovjet), az elmúlt százhetvenben pedig (az osztrákkal kiegészülve) négy megszállást szenvedett el. 1956 példája is azt mutatta: a nagyokkal nem lehet packázni.
Magyarország feltételezett kicsinységét – különösen az Orbán-kormány rakoncátlannak tartott politikájával összefüggésben – nemcsak hírlevélszerzők, de nemzetközi tényezők is felemlegetik, noha dokumentálni nem nagyon szokták. Ám tavaly érdekes interjúkat adott Máglyatűz című regénye, egy geopolitikai thriller megjelentetése kapcsán Demkó Attila, a Honvédelmi Minisztérium korábbi védelempolitikai főosztályvezetője, szerzői nevén David Autere.
– Azoknál az országoknál, amelyek kedvező döntéseket hoznak kül- és biztonságpolitikai szempontból, kevésbé merül fel a demokráciadeficit vagy a korrupció kérdése. A sok országhoz képest tényleg független magyar külpolitika nem feltétlenül volt nyerő egyes nyugati fővárosokban. Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy az Egyesült Államok részéről többször volt intés, hogy térjünk vissza abba a ligába, ahová a súlyunk szerint tartozunk – mondta az Indexnek.
Tehát a súlyunk szerinti ligába! Nagyon nehezen képzelhető el, hogy mondjuk Bulgáriában kisebb lenne a korrupció vagy a demokráciadeficit, mint Magyarországon. Csak éppen Bulgária tudja a helyét, és általában befogja a száját a nemzetközi porondon. Vagy ha ki is nyitja, akkor a hangadók – mint az Orbán-kormány – által már felállított kórushoz csatlakozik. Ez történt tavaly az ENSZ migrációs paktuma kapcsán is.
Demkó Attila – mint a Mandinernek adott nyilatkozatából kiderül – jól látja: meghatározó hatalom ugyan valóban nem vagyunk, de azért méretünk kicsinységével előhozakodni is túlzás. – Magyarország a szűkebb régiót véve jelentős, európai szinten közepes, globálisan pedig jelentéktelen geopolitikai szereplő. Nézzük a Németország–Oroszország–Törökország bezárta köztes „kisállami” térséget! A térségben nagyjából húsz ország van, ezek közül Ukrajna, Lengyelország és Románia után Magyarország a negyedik legjelentősebb.
Természetesen minden mutatót együtt nézve, mert vannak olyanok is, ahol a középmezőnyben sem vagyunk egyelőre. A hasonló méretű országok közül Csehország és Görögország gazdasága és már népessége is nagyobb, de a több mint kétmilliós határon túli magyarság miatt Magyarország potenciálisan fontosabb. Szerbia sokkal kisebb, és a haderőt kivéve minden területen gyengébb. Annál fontosabbak és erősebbek vagyunk, mint amit az átlag magyar gondol. De a magyar horizont és cselekvőképesség regionális, a globális színpadon még Lengyelországnak sem osztanak lapot – fogalmazott.
A Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felbomlása az 1990-es évek első felében átrajzolta Európa térképét. Magyarországnak a rendszerváltásig csak öt szomszédja volt, és ebből négy volt nálunk népesebb, köztük a szovjet birodalom. Az utóbbi mintegy negyedszázadban ellenben már hét ország szomszédos velünk (kettő kivételével uniós tagállamokról van szó), közülük pedig csak Ukrajna és Románia népesebb nálunk.
Minden szomszédunknál él jelentős vagy kisebb magyar közösség, amelynek hazánk az anyaországa, így különleges szerepet tölt be e közösségek életében. Az átrendeződött Kárpát-medencében hazánk felértékelődött. „Kicsi” országként elvileg tartózkodnia kellene például attól, hogy ujjat húzzon a „nagy” Ukrajnával, de a kárpátaljai magyarság védelmében fellépve – ami egyébként alkotmányos kötelezettsége is – ez elkerülhetetlenné vált az utóbbi idők kijevi politikájának a fényében. Önmagában a hét szomszéd is soknak számít Európában. A hazánknál hétszer nagyobb kiterjedésű és népesebb Franciaországnak van hét szomszédja. Ritkaságszámba megy, hogy valamely államnak – mint Németországnak – ennél több (kilenc) legyen, tovább növelve amúgy is kiemelkedő geopolitikai jelentőségét.
Az EU-tagországok népességi sorrendje ugyancsak nem felel meg annak a képnek, hogy Magyarország kis ország lenne. Hazánk egészen pontosan középen helyezkedik el a 28-as listán. Mégpedig azt a Svédországot követi a 14. helyen, amelynek nettó migrációs egyenlege a bevándorlásnak, tehát egy olyan politikának köszönhetően gyarapodott pár százezer fővel, amelyet hazánk elutasít. A brit uniós kilépést követően, majd ha az EU 27 tagú lesz, hazánk a 13. helyen áll majd. Soha nem hallottam még az európai politikában, hogy mondjuk a hazánknál jóval kisebb Dániát bárki is kis országként szólja le. Földrajzilag periférikus, de gazdag, és bár számos kérdésben markáns különvéleménye van – nem vezette be az eurót, kivonja magát a közös védelempolitikából és migrációs szigort vezetett be –, ezeket nem veri nagy dobra.
Az EU és a NATO megjutalmazza a fősodorhoz jól illeszkedő kis vagy közepes országokat. Az utóbbi 10-15 évben ilyen államok képviselői állnak mindkét szervezet élén, amivel azt akarják mintegy demonstrálni, hogy nem a nagyok irányítanak. Ám a kisebbek és közepesek közül a rakoncátlanabbak, mert önállóbb politikát folytatók, időnként kihúzhatják a gyufát, és megkaphatják: számít a méret, hallgass a neved!