„Az egészségügy az egyik legfontosabb közellátás, amelyben ha súlyos vagy tartós működési hiba lép fel, azért valakinek el kell majd vinnie a balhét” – még egy hónapja sincs, hogy ezeket a sorokat ezeken a hasábokon leírtam. Mára pedig már a nyilvánosság is értesült azokról a súlyos és – állítólag – hosszú ideje fennálló működési zavarokról, amelyek az ország legnagyobb forgalmú sürgősségi ellátóhelyén, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumában (SBC) keletkeztek.
Ez a tény önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy a problémát komolyan vegyék és súlyának megfelelően kezeljék, ám ez eddig sem a helyi vezetésnek, sem az egészségügyi ágazat irányítóinak nem sikerült.
Mert mi történt eddig – már amiről tudunk? Megjelent egy cikk a Népszavában, ami arról szólt, hogy a Honvédkórházban 112 aneszteziológus és traumatológus szakorvos felmondta az önkéntes túlmunka-szerződéseit, emiatt a sürgősségi osztályon (is) tovább romolhat a helyzet, holott már „az elmúlt hetekben tízen, az orvosok harmada távozott onnan a túlzott terhelésre hivatkozva”. A Honvédkórház vezetése cáfolta a hírt, ahogyan a mi értesülésünket is arról, hogy a sürgősségin 6-8 műszakvezető szakorvos felmond szeptembertől. Közölték: a biztonságos betegellátáshoz szükséges orvosi létszám rendelkezésre áll, a kórház vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy ez így is maradjon, és ugyanígy a technikai feltételek is elérhetők legyenek.
Másnap azonban az SBC vezetője, dr. Zacher Gábor is felmondott. Lépését azzal indokolta, hogy „hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni. (…) Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam.”
Zachernek október végéig tartott volna a felmondási ideje, de azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól. Nem tudni, hogy ez volt-e az oka, de a PwC Outlook rendezvényén, ahol még aznap részt vett, több markáns kijelentést is tett, amiket később mégsem vállalt, mert az erről szóló videót töröltette az internetről. A hanganyag azonban elérhető maradt, így azon hallani lehet, hogy többek között azt állította: „Csak akkor fog megjavulni a magyar egészségügy, ha bedől a rendszer, és ehhez most közel vagyunk.” Az orvosi döntésekkel kapcsolatban azt mondta: „tíz százalékuk biztosan félremegy”, de szerinte a magyar orvostársadalom ezt nem ismeri be: „az egyik leggázabb a magyar orvostársadalom, ami létezik” – fogalmazott.
E nyilatkozatokat követően dr. Zacher Gábort hősnek kiáltotta ki a sajtónak, az internet népének, de még az orvosszakmának is egy nem kis része, mondván: végre itt van egy ember, aki vállalja a véleményét, és nem fél kimondani az igazat a magyar egészségügyről. Én azonban úgy gondolom, hogy mielőtt elindulna az „I’m Zacher Gábor” mozgalom, először is mindenki, aki most piedesztálra emelné őt, vegye a fáradságot és hallgassa meg a törölt előadás még elérhető hanganyagát. Azon ugyanis nem egy, a betegekért, a szakmájáért, a kórházáért vagy a magyar egészségügyért aggódó orvos beszél, hanem egy arrogáns, nagyképű, modortalan ember, akit talán semmi más nem motivál, mint hogy mentse a bőrét, nehogy rá boruljon majd az a bizonyos bili.
Miért is gondolom ezt? Azért, mert júniusban a Magyar Hírlapnak adott interjúban még a következőket mondta ugyanez az ember: „A Honvédkórház sürgősségijén legalább tizennyolc-húsz főállású szakorvosra lenne szükség ahhoz, hogy ezt a betegmennyiséget »kényelmesen« ellássák. Ehhez képest most tíz-tizenketten vannak – mondja –, ám ez mégis jó aránynak számít akár még országos viszonylatban is.”
Szinte pontosan egy évvel ezelőtt, 2017 október végi keltezéssel pedig a következőket nyilatkozta a Honvédség.hu-nak: „A pályakezdő orvosok szeretnek nálunk dolgozni, mivel rövid idő alatt számos olyan esettel találkozhatnak, amelyek ellátása segíti fejlődésüket. Sokan jó kiindulópontnak tekintik további pályafutásukhoz a sürgősségi osztályt” – mondja dr. Zacher Gábor, hozzátéve: nemcsak a személyi feltételek jók, hanem a felszereltség is megfelelő. Igaz, az eszközök egy része már többéves és cserére érett, ám nem veszélyeztetik az ellátást. A cikket ma is bárki elolvashatja a Honvédség.hu weblapon.
Fél-egy évvel ezelőtt ezek szerint tehát még minden szép és jó volt, ja, mégsem, hiszen a Hvg.hu-nak meg most azt mondta ugyanő, hogy „az a személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette”. Most akkor, kérdezem én, melyik az igaz állítás? És ha évek óta ez a helyzet, akkor Zacher Gábor, aki 2014 óta vezeti a sürgősségi osztályt, vajon miért csak most áll ki a közvélemény elé?
De mielőtt beleesnénk abba a hibába, amibe sokan mások, szögezzük le: itt egyáltalán nem dr. Zacher Gábor személye a lényeges. Ez az ügy messze túlmutat rajta, és nagyon fontos üzeneteket hordoz. Arról, hogy a sürgősségi ellátás működőképességének megőrzéséhez az átlagosnál is jobban meg kell fizetni az orvosokat, ápolókat, különösen ha az egyik leendő szuperkórházról beszélünk.
Mert lehet majd csúcstechnológiás az épület, még akár az is lehet, hogy akkor majd lesz benne elegendő műszer, eszköz is, de nem fog működni, ha nem lesz, aki ellássa a betegeket. Aztán arról is szól ez az ügy, hogy az egészségügy, főleg a sürgősségi ellátás nem az a terület, ahol a végtelenségig el lehet fedni a problémákat. Lehet megnyugtató nyilatkozatokkal húzni az időt, de az igazság ki fog derülni, és akkor sokkal nagyobb lesz a presztízsveszteség. A sürgősségi ellátás a háziorvosok és a mentőszolgálat mellett a harmadik olyan kapu, amelyen át a legtöbb – sokszor súlyos állapotú – beteg bekerül az ellátórendszerbe. Ezért sem engedhetik meg maguknak az állami egészségügy irányítói, hogy a honvédség belső ügyeként kezeljék a Honvédkórház gondjait.
Azok ugyanis csak a jéghegy csúcsát mutatják, így könnyen úgy járhatnak, mint a Titanic indokolatlanul magabiztos kapitánya, aki túl későn mérte fel jéghegy valódi méretét.