Társadalmunk egy része hajlamos napjainkban adható-vehető tulajdonként, ide-oda taszítható tárgyként szemlélni és kezelni a gyermeket. Vannak olyanok, akik leginkább saját szempontjaik alá rendelik a gyermeket, s ezek a szempontok gyakran önös érdekeken alapulnak.
Figyelmen kívül hagyják azt a józan emberi gondolkodás által is elismert alapigazságot, miszerint a gyermeknek van joga családhoz, és nem a szülőnek gyermekhez. A szülőnek nincs joga a gyermekre, mert a gyermek nem tárgy. A jognak és a társadalomnak azt kell szolgálnia, hogy lehetőleg minden gyermek rendezett, szerető családi körben szülessen meg és élje az életét.
Ha abból indulunk ki, hogy a gyermeknek joga van az egészséges életkezdetre és fejlődésre, a rendezett körülményű, normális családi életre, akkor okkal tehetjük fel a kérdést: megtehető-e minden, ami lehetséges? Hol van az a határ, amelyet semmiképp sem szabad átlépnünk, mert ha megtesszük, a gyermek testi és lelki egészségét veszélynek tesszük ki? A helyes válasz megtalálásához jó, ha fontolóra vesszük XVI. Benedek pápa szavait, aki az ifjúságnak írt levelében így fogalmazott:
„Az alapvető kérdés, amit fel kell tennünk magunknak: kié az ember? Az ember olyan lény, akinek szíve szomjazza a végtelent, az igazságot – nem egy részleges igazságot, hanem olyat, amely képes megmagyarázni az élet értelmét. Ha hálával elfogadjuk tehát az életet mint felbecsülhetetlen ajándékot, ez elvezet oda, hogy felfedezzük minden személy legszemélyesebb értelemben vett méltóságát és sérthetetlenségét.”
Az életvitel, életmód torzulásaihoz, devianciához, bűnelkövetéshez rendszerint személyiségzavarok, jellemgyengeségek vezetnek, amelyek az emberi élet kialakulásának-formálódásának korai és mély rétegeiben is gyökerezhetnek. A mai kutatásokból már tudjuk, hogy magzatkorban nemcsak a test, hanem a lélek is fejlődik. Az információk tudatosan ugyan nem, de sejtszinten elraktározódnak a testben, vagyis a magzatkori élmények tudat alatt megmaradnak, és később kifejtik hatásukat a születés utáni életben is: viselkedésre, személyiségfejlődésre egyaránt.
Ebben a folyamatban kulcsfontosságú az anya-gyermek közötti kötődés kialakulása. A már a születés előtt elkezdődő kötődés a szüléskor/születéskor tovább erősödik; a csecsemő ebben a biztonságban, szeretetben tud egészségesen fejlődni. Ha a gyermek az első évben, az életét leginkább meghatározó életszakaszában megszerzi az ősbizalmat, annak pozitív hatása szintén kihat egész további életére.
A bizalomhoz az út pedig a biztonságos anyai kötődésen át vezet. Ebben a később kiteljesedő folyamatban ugyanolyan fontos szerepe van az apának, mint az anyának, ők együtt tudják megadni a gyermeknek mindazt, amire neki a boldogságra képes, egészséges felnőtté váláshoz szüksége van. A szülő ajándékba kapja a gyermekét, hogy mindaddig szeresse, gondoskodjon róla, óvja, vigyázza, míg önálló felnőtt nem lesz – és ez a kapcsolat nem szűnik meg később sem. Az egészséges fejlődéshez tehát a gyermeknek anyára és apára egyaránt szüksége van.
Minden, ami a természet rendjébe mesterségesen, a gyermek érdekét tudatosan vagy tudat alatt, de elkerülő módon beavatkozik, hosszú távon a gyermeki lélek sérüléséhez vezet. A természet rendje szerint a gyermeknek két (édes- vagy nevelő-) szülőre van szüksége, apára és anyára, azaz női és férfi mintára, nem két apára és két anyára. Utóbbiak semmi esetre sem mondhatók természetesnek; ezek kialakulásának hátterében sokszor kötődéshiány, agresszió, bántalmazás, abúzus és más átélt traumák rejtőzhetnek.
Az emberi méltóságot megalázó, a nőket kizsákmányoló, szülőeszközzé degradált béranyaság, az ijesztő méreteket öltő emberkereskedelem jogtalan, elfogadhatatlan és tűrhetetlen. Aki ilyen módon akar gyermekhez jutni, az a maga tulajdonlási vágyának kielégítésén túl nem gondol a gyermekre, az ő jogos igényeire. Ezzel mérhetetlen hiányt, szenvedést, gyászt idéz elő a kiszolgáltatott újszülöttnek. A béranyaságban a gyermek árucikké, az őt kihordó anya teste használati tárggyá válik.
Az egynemű „szülőpár” nem számol azzal, hogy a ma neki tetsző, kívánatosnak és előnyösnek tűnő döntés a megvásárolt, örökbe fogadott, így vagy úgy megszerzett gyermek számára milyen következményekkel jár.
A leszbikus nő sérülései sok esetben a kisgyermek és anya sérült kapcsolatából fakadnak, a homoszexuális férfi pedig gyakran szenved az apjához való korai kötődésének sérüléseitől. Ezért nagyon fontos beszélni a korai kötődés kialakulásának, szorosra fűzésének fontosságáról és az ennek elérését segítő eszközökről, módozatokról.
A családok éve részeként szervezett Kötődés – az éltető erő című országos konferenciasorozatunk ennek ügyét kívánja szolgálni. Szeretnénk felhívni a figyelmet a kötődés fontosságára, amely a születés előtt elkezdődik a fogantatással, majd a születéskor az édesanyával, édesapával való bőrkontaktusba kerüléssel.
Folytatódik az első szoptatással, az úgynevezett „aranyórával”, amely közvetlenül a születés utáni órát, de inkább órákat jelenti, amelyben kritikus fontosságú a háborítatlan együttlét biztosítása az anya és a baba számára. A rendezvények során sok szülővel, szakemberrel volt módunk találkozni, akik nagyon fontosnak ítélték a témával kapcsolatos figyelemfelkeltést.
„Fantasztikus lenne, ha minél több édesanya és egészségügyi dolgozó meghallgathatná!” – fogalmazták meg többen véleményüket az elhangzó előadásokról.
A kötődés hiánya, az abból fakadó sérülések és a sérülésekből eredő személyiségzavarok további problémákat, mondhatnánk: problémahalmozódást idéznek elő, hiszen veszélybe kerül a gyermek egészséges fejlődése, sorsának kedvező alakulása, és mindez kihat a környezetre, a jövőre. Gördül tehát tovább, és újabb rétegek rakódnak rá. Ezt az ördögi kört kellene megtörni és gyógyítani, „egészségessé szeretni” a szülési/születési traumáktól, kötődési sérülésektől szenvedőket.
Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy ismerje a gyökereit, a szüleit, és joga van ahhoz, hogy a természet rendje szerint, a lehető legnagyobb biztonságban és harmóniában élje az életét. Természetesen állíthatja az élet az embert nehéz helyzetek elé, de ezt tudatosan előidézni bűn.
Minden emberi élet érték, egyszeri, egyedi és megismételhetetlen. Jó lenne, ha minden ember élete során megtapasztalná a feltétel nélküli szeretetet és megélhetné ebben a teremtettsége egyszeri, megismételhetetlen voltát. A béranyaság, a pénzért kihordott magzat, akiről tudja a vér szerinti anyja, hogy elszakítják a születés után őket egymástól, és ez az ő belegyezésével történik, eleve traumát okoz mindkettőjüknek. Az, aki mindezt elfogadottnak, pártolandónak tekinti, önmagának, szeretteinek és környezetének is az esküdt ellensége.
Ezt senki nem akarhatja, az embernek, a gyermeknek az adható-vehető tárgyként való kezelését, lelki és testi betegségekbe taszítását senki nem legalizálhatja. Ha mégis megteszi, eljön a pillanat, amikor el kell számolnia vele: saját lelkiismerete, az őt körülvevő világ és legvégül Isten előtt.
Az alaptörvényünk alkotmányos szinten óvja a családot, hiszen az L fejezet kimondja: „Magyarország védi a házasság intézményétmint a férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. Magyarország támogatja a gyermekvállalást, a családok védelmét sarkalatos törvény szabályozza.”
Nem véletlen, hogy vannak próbálkozások a törvény gyengítésére, lebontására, botrányos precedensteremtéstől sem visszariadva.
A szerző szociális munkás, civilszervezeti vezető