Van egy jól ismert francia jelző, a BCBG, vagyis a bon chic, bon genre, ami azokra az emberekre utal, akik rendszerint jó családból, a felső középosztályból származnak, és akik egész viselkedésükben hordozzák a tömegektől való elszakadás és a mindentudás jegyeit.
Sajnos aztán időnként előfordul, hogy a politikai pályára lépő BCBG-lovagok beleszaladnak a valóságba, és igen nagy pofonokat képesek ilyenkor begyűjteni.
Emmanuel Macron, Franciaország jelenlegi elnöke már ránézésre, származására és egész életútjára tekintve is tipikusan egy BCBG-lovag: a kis Emmanuel felső középosztálybeli francia családban született Amiens-ben, szülei jól menő orvosok, édesapja neves orvosprofesszor volt. Macron az ország legkiválóbb középiskoláit végezte, többek közt a híres párizsi IV. Henrik gimnáziumot.
Ezt követően azonban többszöri próbálkozásra sem sikerült bejutnia a francia oktatási rendszer csúcsát jelentő ENS-be, az École normale supérieure-be, amely alapvetően tudományos pályára készíti fel a hallgatóit, ehelyett a francia politikusok intézetében, az ENA-ban, a közszolgálati egyetemen végzett.
Végzés után hamarosan rá is állt a volt ENA-hallgatók tipikus pályájára, amikor 2004-ben a francia pénzügyminisztériumban azonnal feltűnően magas tisztségbe nevezték ki.
Ezután Macron minden jel szerint nem bírt ellenállni a pénz csábításának, és 2008-tól a Rothschild-bankházban befektetési bankárként dolgozott – állítólag ekkoriban kereste meg az első egymillió euróját különböző vállalati egyesülések és felvásárlások során. Nem sokkal később ismét a politika felé fordult, és 2012-ben már az euroszkeptikus Arnaud Montebourg-ot váltva gazdasági és költségvetési miniszter a szocialista Francois Hollande kormányában.
Pályája során végig tipikus neoliberális gazdasági elképzeléseket igyekezett megvalósítani, többek közt blokkolta a nagy multik által a cégvezetőknek kifizethető anyagi juttatások korlátozását célzó jogszabálytervezetet, és a gazdagok számára kedvező adóváltoztatásokat vezetett be.
2014-ben már pénzügyminiszter a szocialista Valls-kormányban, majd 2017-ben indult a francia elnökválasztáson, amelyet Marine Le Pennel szemben a második fordulóban meg is nyert.
Talán nem véletlen, hogy Thomas Piketty éppen ebben az időben publikálta a növekvő vagyoni különbségekről szóló írásait. Az Európai Uniót illetően a Macron–Merkel-tengely kialakításán fáradozott, és növelni kívánta az EU-n belül a központi irányítást; ezzel kapcsolatosan többször élesen bírálta a visegrádi négyeket, köztünk hazánkat is.
Az elnökválasztás megnyeréséig Macron pályája folyamatosan ívelt felfelé, onnan kezdve azonban komoly problémák kezdődtek. Macron elnökként is folytatta neoliberális gazdaságpolitikáját, és ezért komoly megszorításokat tervezett az egyébként nagyon laza francia munkajogban, növelni akarta az Európában kirívóan alacsony (heti 35 órás) kötelező munkaidőt.
Az sem segített Franciaországban növelni a népszerűségét, hogy kijelentette, a bevándorlást tekintve Angela Merkel nyitott kapu politikájának a pártján áll, és szerinte minél több EU-n kívüli bevándorlót kellene beengedni az országba, figyelmen kívül hagyva, hogy Franciaország már eddig is nagyon nagy számú, főként muzulmán, beilleszkedni láthatóan nem kívánó bevándorló terhei alatt fulladozik.
2018-ra meg is lett Macron kétbalkezes intézkedéseinek a hatása, és míg a választások után az elnök támogatottsága Franciaországban 62 százalék volt, ezt az elmúlt másfél év alatt sikerült ledolgoznia 20 százalék körülire.
Tovább rontotta Macron a saját helyzetét azzal, hogy rövidlátó technokrata módon harcot indított a franciák által hagyományosan kedvelt dízelautók ellen, amit azzal kezdett, hogy bejelentette, a környezetvédelmi adót jelentősen növelni kívánja az üzemanyagok, azon belül is elsősorban a dízelüzemanyag árában, ami azonnal komoly áremelkedést és azon keresztül életszínvonal-romlást váltana ki mindenkinél, aki ilyen tüzelőanyaggal hajtott gépjárművet használ.
A sárgamellényes-mozgalom politikai következményei ma még beláthatatlanok. A francia kormány a rendkívüli állapot bevezetését emlegeti, illetve, hogy „Párizst nem szabad átengedni az anarchiának”.
Az egyre inkább EU- és migrációellenes francia közhangulat eredményeként 2018. november elején Marine Le Pen pártja, az RN (Nemzeti Tömörülés) már át is vette a vezetést népszerűségben a meredeken zuhanó népszerűségű Macron pártjától, az En Marche-tól (magyarul leginkább Előre lehetne).
Amennyiben Emmanuel Macron szeretné előre látni saját jövőjét, érdemes lenne emlékeznie arra, hogy egy hasonló személyiségű és életutat követő BCBG-lovag kollégájának, Bajnai Gordonnak milyen politikai jövője lett itt Magyarországon. Tanulságosak ugyanis az egyezések.
A szerző közgazdász