A kormány a családok védelme érdekében kezdeményezte a 2018-as nemzeti konzultációt. A kérdőív tíz kérdésből és azokat kiegészítő felvezetésekből áll. Írásomban a konzultációs szöveg koncepcióját szeretném megragadni.
1. „Európa és Magyarország jelentős problémája a népességfogyás.” Ezzel az állítással kapcsolatban a következő tényekre hívom fel a figyelmet. Magyarországon 1980 óta csökken a népesség, és a fogyás üteme gyorsul. 2017-ben csak 91 577 élveszülés történt (1,49 gyermek/nő), de 131 674 halálozás volt. Az állandó népességszámot biztosító 2,1 gyerek/nő érték teljesüléséhez a jelenleginél negyven százalékkal több újszülöttre, azaz egy új babyboomra van szükség. Ha ez már holnap bekövetkezne, akkor is még évtizedekig csökkenne a népesség, de modellszámítások szerint 8,9 milliónál stabilizálódna.
A helyzet tehát súlyos, és a 24. órában vagyunk. Hasonló mértékű demográfiai leépülés jellemzi Európa többi őshonos népességét is. Ez előrelátható módon vezet az őshonos európai nemzetek elöregedéséhez, gazdasági és társadalmi összeomlásához. Az alacsony termékenységből fakadó demográfiai télre csak két válasz adható: az idegenek folyamatos és tömeges befogadása vagy az őshonos újszülöttek sokkal magasabb száma.
„A brüsszeli bürokraták szerint a népességcsökkenést a bevándorlók betelepítésével kell orvosolni.” A fent említett kardinális kérdésben az unió többnyire gyermektelen vezetői, anélkül, hogy konzultáltak volna az európai lakossággal, önkényesen a tömeges bevándorlás mellett döntöttek. Ennek eredményeképp az idős őshonos európaiak folyamatosan fiatal és többnyire muszlim bevándorlókra cserélődnek. Ez a folyamat gyorsan felszámolja az őshonos európai nemzeteket. A magyar kormány amúgy többnyire nagycsaládos vezetői bíznak abban, hogy a „népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell” és lehet orvosolni. A szükséges demográfiai fordulathoz, amelyben a célállapotot 2,1 gyerek/nő, illetve 130 ezer élveszülés/év jelenti, az egész társadalmat újra kell szervezni, s ennek kapcsán számos társadalomfilozófiai kérdésben döntést kell hozni.
2. „A kormány célja a munka és a család egyensúlyának a megteremtése.” Az új babyboom megvalósítása során az egyik legfontosabb kérdés, hogy a párok munka helyett vagy munka mellett vállalnak sokkal több gyereket, mint jelenleg. Az első opció praktikusan azt jelenti, hogy a kormány jelentősen megnöveli a gyerekek után alanyi jogon járó családi pótlék összegét, vagyis lehetővé teszi, hogy kialakuljanak olyan rétegek, amelyek egzisztenciájukat pusztán a gyerekvállalásra építik. Max Webert parafrazálva ezek a családok a gyerekekből akarnak és fognak élni. A második opció azt jelenti, hogy „az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell köti”. A kormány természetesen ebben a paradigmában, a gyerekekért élő családokban keresi a demográfiai válság megoldását.
3. „Kutatások szerint a magyar fiatalok több gyereket szeretnének, mint ahányat végül vállalni tudnak.” Ennek egyik oka az, hogy „a gyermekvállalás ideje egyre későbbre tolódik”. Ez pedig többek között arra vezethető vissza, hogy „a fiatalok számára komoly anyagi kihívást jelent önálló életet kezdeni”. Így a kormány abban kéri a lakosság támogatását és felhatalmazását, hogy a fiatal házaspárokat jelentős összegű, akár öt-tízmillió forintos életkezdési kölcsönnel segíthesse.
4. „Komoly feladat egy édesanya számára, hogy egyszerre teljesítsen otthon és a munkahelyén.” Jogos, hogy a konzultáció külön foglalkozik az anyákkal, hiszen a reprodukciós folyamatokban a természet több hozzájárulást vár el a nőktől, mint a férfiaktól. Ezt az aszimmetriát nem kell letagadni, ahogy azt teszi a feminizmus és a genderelmélet, hanem el kell fogadni és az igazságosság jegyében az anyákat ezért kompenzálni kell. Így például „több gyermek vállalása esetében több támogatást kell adni”; illetve a „legalább három gyermeket vállaló édesanyáknak kiemelt támogatást kell adni”.
5. „Legalább négy gyermekről gondoskodni felér egy teljes állással.” Magam is régóta szorgalmazom, hogy ezen édesanyák esetében az állam magasabb anyagi juttatással is elismerje a főállású anyaság intézményét.
A gyermeknevelési támogatást (gyet) informálisan főállású anyaságnak nevezik. A gyetet még az 1990-es években vezették be legalább három kiskorú gyerek nevelése esetén. Az alanyi jogon járó juttatás összege megfelel a mindenkori nyugdíjminimumnak, jelenlegi értéke 28 500 forint. Ez az összeg nyilvánvalóan csak töredéke a fizetett állásban elérhető keresetnek.
A lakosság támogatása esetén a kormány jelentősen meg fogja emelni a főállású anyák fizetését. Ennek az intézménynek a megerősítése nemcsak a társadalmi igazságosság és a régóta várt népesedési fordulat szempontjából lenne üdvözítő, hanem növelné a nők szabadságát is, hiszen bővítené az általuk választható életpályák számát. A nők ezután már nemcsak tűzoltók és katonák, hanem főállású anyák is lehetnének. Ha a termékeny korú nők tíz százaléka főállású anyává válna, és a jelenlegi 1,5 gyerek helyett átlagosan négy-öt gyereket szülne, akkor pusztán ettől az intézkedéstől a termékenységi arányszám 0,2-0,3 tizeddel emelkedne.
6. „A gyermekvállalást követően a szülők, ha szeretnének, mihamarabb visszatérhessenek a munkahelyükre.” A gyermekvállalás másik komoly akadálya a munkahely elvesztésétől való félelem, illetve a munka és a gyermekvállalás összeegyeztetésének jól ismert nehézsége. A kormánynak erre a problémára is oda kell figyelnie, azaz „további eszközökkel is támogatni kell a gyermeküket nevelő anyák munkavállalását”.
7. „A beteg, önellátásra képtelen gyermekek otthoni gondozása elismerésre méltó szolgálat.” A lakosság támogatása esetében a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) az összegét a kormány januártól havi százezer forintra emeli. Ez is azt mutatja, hogy a munka fogalmát újra kell értelmeznünk, és a beteg gyermek ápolásáért vagy éppen sok gyermek felneveléséért is munkabért kell adni a szülőknek, főszabályként az anyáknak.
8. „A kormány fontos feladatának tartja, hogy időről időre áttekintse a gyermekvédelem magyarországi helyzetét” és megtegye a szükséges intézkedéseket.
9. „A gyermekeknek joga van a családban, lehetőség szerint az anya és az apa szerető gondoskodása mellett felnőni.” A gyermeknek ez a triviálisnak tűnő joga ütközik az egynemű pároknak azzal a törekvésével, hogy gyereket fogadjanak örökbe.
10. „Magyarországon a 2002-ben hatalomra jutott szocialista-liberális koalíció eltörölte a gyermekek után járó adókedvezményt és más családtámogatásokat.” Ennek fényében a polgári kormány joggal kér felhatalmazást arra, hogy „kétharmados védelemben” részesíthesse a családoknak járó támogatásokat.
Az ellenzék természetesen ellenzi a családok védelméről folytatott nemzeti konzultációt. Vegyük sorra az elhangzott ellenérveket.
Nyugat-Európa néhány országában nő a népesség – a bevándorlóországokban a népesség összességében nő, de az őshonos lakosság száma és aránya is gyorsan csökken. 2017-ben Németországban és Svédországban a bevándorlók éves számaránya pont megegyezett az újszülöttek számarányával (9 és 12 ezrelék), miközben az utóbbiak jelentős része önmagát sem tekinti németnek vagy svédnek. Például Mesut Özil, aki Németországban született török szülőktől, karrierje alapján lehetett volna az integráció ikonja, ehelyett saját magát töröknek is vallja.
Magyarországon inkább a halandóság és a kivándorlás csökkentésével kellene foglalkozni – természetesen ezen a téren is előre kell lépni, de még ha sikerül is ezeket megoldani, akkor sem oldottuk meg a népesség természetes fogyását, amely az alacsony születési és termékenységi arányszámból következik. Tehát a születés szám radikális emelése megkerülhetetlen feladatot jelent.
A tradicionális női szerepet erőlteti a kormány – ez az állítás egyszerűen nem igaz, hiszen például a 2. és a 6. kérdés is a munka fontosságáról és a nők munkavállalásának a megkönnyítéséről szólnak. Ráadásul a konzultáció számos új megközelítést és koncepciót tartalmaz arra nézve, hogy hogyan lehet a nők által végzett láthatatlan munkát láthatóvá tenni, vagyis azok társadalmi fontosságát elismerni.
A konzultáció felesleges pénzkidobás – ezzel sem értek egyet. Egyrészt önmagában a konzultáció ráirányítja a társadalom figyelmét a demográfiai tél súlyosságára, aminek az átlagember nincs is a tudatában, ahogy azt Demény Pál is hangsúlyozta. Másrészt a konzultációban jelzett lépések megtételéhez társadalmi konszenzusra van szükség, amelyet legegyszerűbben egy ilyen konzultációval lehet megszerezni.
Az oktatás, az egészségügy és a szegénység sokkal nagyobb problémát jelentenek – természetesen ezek is nagyon fontos kérdések, de a nemzet jövőjét a születési arányszám nagymértékben meghatározza. Legalább próbáljunk meg a gyermekeinkre egy magyar Magyarországot hagyni, ahol otthon lehetnek. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
A szerző egyetemi docens