Képzeljük el, hogy a magyar parlamentben alig lehet lebonyolítani a szavazást, mert vinnyogó tüntetők próbálják azt megakadályozni. A házelnöknek folyamatosan ütnie kell az asztalt a kalapáccsal, hogy a teremszolgák ürítsék ki a karzatot. A képviselőket az ordibáló aktivisták az irodaházban, a liftben inzultálják, ajtajukon dörömbölnek, kórusban kántálnak.
A magyar főbírójelöltet a meghallgatásán nyilvánosan intim részletekről kérdezi az ügyész, mintha csak vádlott lenne egy büntetőperben, csak éppen ezt a meg- vagy sokkal inkább kihallgatást milliók nézik élőben a tévében. Egy ponton arról faggatja az ügyész, előfordult-e már, hogy a nemi szervét valaki máshoz dörzsölte annak beleegyezése nélkül?
A családi életét és szakmai előmenetelét, hírnevét veszélyben érző főbírójelölt – akinek a teremben mögötte ülő feleségét a sírás kerülgeti – érthetően elveszti a türelmét, indulatos lesz. Ezt kihallgatói számon kérik rajta: mit képzel, mégis hol érzi magát? Majd alig két nap múlva az egyik legismertebb magyar színész kifigurázza a főbírójelölt ingerültségét, szipogását egy esti szkeccsműsorban, hogy milliók röhöghessenek a szerencsétlenen. És röhögnek is.
De a sajtó is elemében van. Az egyik vezető lap meghátrál az internetes harag elől, és utólag átszerkeszti azt a véleménycikket, amelyben azt írta: el kellene tiltani a szabadidejében kosárlabdaedző főbírójelöltet attól, hogy lányai csapatait eddze, hiszen szexuális vádak érték. Mindeközben egy pornószínésznő könyvet jelentet meg, amelyben az elnök nemi szervéről értekezik, annak méretét és formáját taglalva.
Képtelenség-e mindez? De helyettesítsük be a magyar jelzőt az amerikaival, és a képzeletünket sem kell különösebben megerőltetnünk. Mindez ugyanis nem több, mint egy bő hét amerikai köz- és médiaéletének termése. A fentiek minden egyes eleme megtörtént, olyan – a közösségi médiában nyomon követhető – csömört váltva ki számos amerikaiból, mint egy túlságosan is jól sikerült házibuli hajnal hatra a 80-as évek végének Budapestjén.
Amikor a 90-es évekre leomlott már a vasfüggöny, azt tanultuk, fel kell nézni erre a politikai kultúrára. Az alapító atyák, a fékek és ellensúlyok, a hatalmi ágak szétválasztása, no meg a törvény előtti egyenlőség: bárki pert nyerhet az amerikai elnök ellen a bíróságon, mint ahogyan az meg is történt. Tengerentúli előadók – Adam Seligman, James Miller, Scott Long – jöttek az ELTE-re, és egy olyan világot mutattak be nekünk, amelyet akkor még nem ismertünk.
Aztán később, az ezredfordulón, a Monica Lewinsky-ügy kapcsán kiderült, Amerikában valami nagyon félrecsúszott. Volt, akik ezt már korábban észrevették. Most Brett Kavanaugh főbírói jelölése, botrányos és visszataszító kihallgatása, valamint hajszálon múló jóváhagyása kapcsán újra felemlegetik, minek köszönhető a Breitbart, a ma már Magyarországon is ismert jobboldali hírportál létrejötte, mi volt az az esemény, amely baloldaliból jobboldalivá tette alapítóját, Andrew Breitbartet.
Ez az esemény Clarence Thomas, az amerikai legfelső bíróság azóta is legkonzervatívabb tagjának 1991-es jelölti meghallgatása volt, amely kísértetiesen emlékeztetett Kavanaugh mostani meghurcolására. Thomast egy Anita Hill nevű nő vádolta meg szexuális zaklatással. A két ügy annyiban is hasonló, hogy a jelölt ellenfelei egyik esetben sem tudták megakadályozni a kinevezést. Mind Thomas, mind pedig Kavanaugh óriási szerencséjére. Ugyanis a vádak és a szégyen, a szakmai és magánéleti megsemmisülés elől mind a ketten egyetlen zugba menekülhettek csak: az élethosszig – vagy önkéntes lemondásig – tartó legfőbb bírói mandátumba, az érinthetetlen jogászok kasztjába.
Egyszerűen csak azért, hogy békén hagyják őket és családjukat. Hogy ne magukból kivetkőzött – és ha az amerikai hírek igazak: egyes esetekben fizetett – aktivisták várják őket lépten-nyomon, otthon, hivatalban, sportpályán, étteremben, bárhol. Amerikában az utóbbi időben annak is kialakult, ha nem is a „kultúrája”, de szokása, hogy a Trump-kormány ismert tisztségviselőit ismét csak „aktivisták” szó szerint kiutálják éttermekből, ahol magánemberi minőségükben jelennek meg, hogy elköltsenek egy vacsorát. Akkora lármát csapnak, hogy a tulajdonos kéri meg a vendéget: legyen olyan jó, és távozzon!
Ha most csillapodik a hisztéria, abból a napokban kinevezett Kavanaugh fokozottan profitálhat. A Thomas-ügy óta eltelt 27 évben ugyanis az is megmutatkozott: az azóta megjelent internet és mobiltelefónia, az SMS-ek és telefonos alkalmazások, valamint a közösségi média káros politikai mellékhatása, hogy a csőcselék gyorsabban és hatékonyabban mozgósítható politikai célokra.
A jogállamiságnak, a jog uralmának (rule of law) őshazájában most csak a társadalom csendes része, valamint a szenátorok minimális többsége nem feledkezett meg az ártatlanság vélelméről. Sokan a legkevésbé sem tartották furcsának, hogy a szenátus előtt is megjelent Christine Blasey Ford kaliforniai pszichológiaprofesszor éppen akkor, 2018 júliusában fogalmaz meg egy 1982-re, azaz 36 évvel korábbra visszavezetett szexuális kényszerítési vádat Brett Kavanaugh washingtoni szövetségi bíróval szemben, amikor Donald Trump elnök utóbbit jelölte a legfelső bíróság megüresedő helyére.
Nemhogy furcsának nem tartják, de feltétel nélkül elhiszik. Bizonyíték? Ó, hát hogy is lenne, hisz olyan régen történt már ez! FBI-vizsgálat? Legyen, hogyne, azzal is el lehet húzni a szavazást Kavanaugh-ról, hadd forogjon még egy kicsit a nyárson! Hogy nem szolgált bizonyítékkal az FBI-vizsgálat? Ó, hát nem is lehetett az komoly nyomozás, inkább falaztak Kavanaugh-nak, ahelyett, hogy jól leleplezték volna!
Mindeközben Kavanaugh – ha még vette a bátorságot, hogy bekapcsolja a televíziót – önmagát láthatta szombat este, Matt Damon alakításában. Oldalra fésült hajával úgy festett, mint egy hülye gyerek. Milliók röhögtek rajta a nappalijukban, ugyanis az NBC tévécsatornánál sem buta emberek a producerek: ez volt az évtizedek óta nagy népszerűség mellett futó szkeccsműsor, a Saturday Night Live évadindítója. Véletlenül épp ez. Kasszasiker: a nagyérdemű örömködik, a producernek meg lesz mit a tejbe aprítania.
És Kavanaugh? Ugyan már, konzervatív fehér férfi, örüljön, hogy nem dobták még a történelem szemétdombjára! Nagyot akart ugrani az alamuszi nyuszi, legfőbb bírónak lenni, miegymás. – Aki nem bírja a meleget, ne menjen a konyhába! – tartja az amerikai. De nagyon kíváncsiak lennénk, ki akar mindezek után főbíró lenni Amerikában. Könnyen lehet: leszűkül a jelentkezők köre az idősödő apácákra, mert senki nem akarja kitenni magát annak a tortúrának, amin Kavanaugh átment.
Stormy Daniels eközben szintén dollárosított: könyvet jelentetett meg. A jelenleg 39 éves pornósztár – aki eddig minden megmozdulásáért pénz vett fel, éppen hogy csak munkaruhát nem tudott elszámolni – legombolt már 130 ezer dollár hallgatási pénzt az anyagilag jól eleresztett Trumpról, hogy 2016-ban ne kürtölje világgá: szexuális kapcsolata volt az akkori republikánus elnökjelölttel. Ugyan még korábban, de már akkor, amikor a botcsinálta politikus Melania Trump férje volt.
Ám van még bőr ezen a rókán! – mondták Stormynak a kiadók. Erre Daniels – ágyon kívüli nevén: Stephanie Gregory Clifford – Full Disclosure, azaz Teljes feltár(ulkoz)ás címmel öntötte szavakba gondolatait. Ennek részét képezi Donald Trump nemi szervének részletes, annak gombaszerű alakjára és nem túl nagy méretére is kiterjedő leírása. Aki ügyvédért kiáltana, ne tegye! A leírtakban semmi rágalmazó elem nincsen, ahogyan a Kavanaugh-t ért szexuális vádakban sincs; legalábbis az alperespárti amerikai jogfelfogás szerint, amely közszereplők esetében igen magasra helyezi a mércét.
Megdőlhet tehát az amerikai alapigazság: az ügyvédek ezúttal nem járnak jól. De a politikai kultúra sem. Amerika nemcsak a világ legprűdebb országa, ahol néhány megyén kívül tiltott a prostitúció, de a legobszcénabb is. Nagyon úgy tűnik, már a kongresszusi közvetítéseknek is 18-as karika dukál a tévében. A társadalom pedig egyre jobban megcsömörlik és megundorodik önmagától.
A harminc évvel ezelőtti tananyagunkban erről az eshetőségről nem hallottunk.