A brit sajtó megsemmisítő vereségként értékelte Theresa May brexitmegállapodásának múlt heti parlamenti elutasítását. A több mint két éve tartó tárgyalásokon kialkudott egyezményt 432:202 arányban szavazták le a képviselők, ami azt jelenti, hogy a konzervatív párti frakció mintegy harmada is a kormány ellen voksolt. A modern történelemben nem volt példa arra, hogy ilyen többséggel szavazzanak le egy jelentős kormánypárti előterjesztést – és az ellenzéki Munkáspárt vezetője szerint a kormányfőnek önként le kellett volna mondania. Mivel azonban ezt nem tette meg, Jeremy Corbyn bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen – amely, ha sikerrel járt volna, új választások kiírását jelentette volna.
Theresa May azonban a másnapi szavazáson, ha nem is nagy többséggel, de bizalmat kapott, így egyelőre marad a konzervatív kormány és a miniszterelnök is.
Pedig nagy önfegyelemre lehetett szükség ahhoz, hogy a bizalmi szavazás előtti vitában az ellenzéki oldalról elhangzó kritikákat hallgatva ne adja fel a küzdelmet. Még akkor is, ha várható volt a teljes konzervatív párt és az északír Demokratikus Unionista Párt (DUP) többséget jelentő támogatása. Ahogy Jacob Rees-Mogg, a brexitegyezményt előzőleg elutasító euroszkeptikus konzervatív képviselőcsoport vezetője Corbynra utalva fogalmazott: bármit tegyen is a kormányfő, „nem fogok egy marxistát a miniszterelnöki székbe segíteni”.
De nemcsak az euroszkeptikus konzervatívok szavaztak a megállapodás ellen. Mert például a kemény brexitet szorgalmazó Boris Johnson korábbi külügyminiszter mellett testvére, Jo Johnson is nemmel szavazott, de egészen más megfontolásból: szerinte ez a megállapodás meggyengíti az országot, és inkább egy újabb népszavazásnak kellene eldöntenie, hogy egyáltalán kilépjen-e az Egyesült Királyság az unióból.
Alternatívaként May próbálkozhatna egy olyan brexitegyezménnyel, amelyhez meg tudná szerezni a konzervatív párt mérsékelten euroszkeptikus és az ellenzék mérsékelten Európa-párti képviselőinek támogatását, de hétfői parlamenti beszéde alapján inkább abban reménykedik, hogy az ír határkérdés módosított kezelése már elfogadható lesz saját pártja és a DUP számára is. Amit a parlamentben hétfőn felvázolt, az inkább az eredeti, elutasított egyezmény foltozgatása, semmint egy B terv.
Igaz, nem volt sok ideje terveket készíteni: a képviselők ugyanis három ülésnapra rövidítették a korábban háromhetes határidőt, és az új tervezetről már jövő kedden szavaz a parlament. A váratlan törvénymódosítás benyújtását a házelnök – egyes vélemények szerint az ügyrendi szabályokat felrúgva – tette lehetővé, és ez a nyitánya lehet annak, hogy a képviselők vegyék át a parlamenti törvényhozás irányítását. Hogy ez kinek és miért lenne jó, arra később még visszatérünk.
Theresa May persze az ellenzékkel is megpróbál párbeszédet folytatni. Már a bizalmi szavazás estéjén a Downing Street 10.-be invitálta a parlamenti pártok vezetőit, hogy feltérképezzék a lehetséges kompromisszumokat. Jeremy Corbyn viszont mindjárt feltételhez kötötte a tárgyalást: szerinte a miniszterelnöknek ki kellene jelentenie, hogy a megállapodás nélküli, rendezetlen kilépés nem elfogadható opció.
Ami számomra azt a benyomást kelti, mintha az ellenzék vezetője még soha nem vett volna részt üzleti tárgyaláson, ahol nem jellemző, hogy a felek nyílt lapokkal játszanak. De még egy bértárgyaláson sem azzal az összeggel indít az ember, amit valójában kapni szeretne. Ezért még akkor sem volna szabad kinyilatkoztatni, hogy az Egyesült Királyság számára nem elfogadható a megállapodás nélküli brexit, ha a pártvezetők erről zárt ajtók mögött meg is állapodnak.
Az eddigi EU-tárgyalások során ugyanis Brüsszel azért tudott és mert merev álláspontot képviselni, mert meg volt győződve arról, hogy a britek nem merik bevállalni a rendezetlen kilépést. Alig több mint két hónappal a határidő előtt viszont ez egyre inkább reális opciónak tűnik, és az is világossá kezd válni, hogy az unióból való kizuhanással nem csupán az Egyesült Királyság veszítene. Egy ilyen forgatókönyvet elkerülendő az EU várhatóan hajlamosabb lesz a kompromisszumra, ha viszont ezt a britek eleve kizárják, már semmilyen nyomás nem nehezedik Brüsszelre.
A jelenlegi törvény szerint, ha nem születik mindkét fél számára elfogadható megállapodás, március 29-én a szigetország – mintegy alapértelmezett opcióként – enélkül is kilép az unióból. Ezt nyíltan csak Jacob Rees-Mogg és Boris Johnson euroszkeptikusai támogatják, de a jelek szerint Theresa May sem szeretné kizárni, ezért a kormány részéről nem várható erre irányuló ígéret vagy módosító indítvány. Azt pedig, hogy milyen indítványok kerülnek a parlament elé, jelenleg a kormány határozza meg. Egyes képviselők azonban a házelnökkel szövetkezve olyan lépésre – „alkotmányos puccsra” – készülnek, amellyel a képviselők a kormány jóváhagyása nélkül is beterjeszthetnének törvénytervezeteket.
Ha pedig valakinek sikerülne szavazásra bocsátania egy rendezetlen brexitet kizáró törvényt, azt az Európa-párti konzervatívok szavazataival nagy valószínűséggel elfogadná a parlament. Ezt követően pedig akár egy újabb – azért mégiscsak kétesélyes – népszavazás nélkül is megakadályozható volna a brexit: mivel a rendezetlen kilépést a törvény nem engedné meg, addig élne a tagsági viszony, amíg nem találnak mindenkinek elfogadható megállapodást. Ami a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett talán nem is létezik. Igazi 22-es csapdája.
A szerző Londonban élő újságíró