Nem akarnak kimaradni a jóból, nem akarnak ódivatúak lenni, és tegyük hozzá, hogy a mohóság is vezérli jó néhányukat: óriási nyereséget szeretnének gyorsan elkönyvelni, és remélik, hogy azt könnyen meg is szerezhetik. Ilyen divat most a bitcoin, az első és máig legismertebb virtuális pénz. De mielőtt még hazánkban is kitörne a bitcoinőrület, nem árt néhány dolgot tisztába tenni.
Bár legutóbb az izraeli miniszterelnök azt jövendölte, hogy vélhetőleg a bitcoin fogja leváltani a hagyományos bankrendszert, nem árt óvatosnak lenni, illetve pontosan fogalmazni.
A bitcoinnak és a többi, nem hagyományos virtuális fizetőeszköznek nem is annyira a számítógép által kreált léte a fontos ebből a szempontból, hanem a mögötte álló úgynevezett blockchain technológia. A tranzakció szereplői ennek segítségével ugyanis közvetlenül kapcsolatba léphetnek egymással, így a pénzügyi közvetítők (bankok) elvileg kiiktathatók.
A blockchainhez kapcsolódó könyvelési rendszer pedig egy olyan innovációt biztosít, amely tényleg forradalmasíthatja a pénzmozgásokat, azok lekövetését. Ám ennek a rendszernek a használatára már a pénzintézetek is „rákattantak”, ezért a bankokat sem kell annyira félteni.
Annak ellenére mondom ezt, hogy a hagyományos pénzintézetek tényleg komoly válsággal néznek szembe több szempontból is (például a fiatal ügyfelek már élményalapú bankolásra vágynak, aminek a biztosítására jelenleg nem igazán képesek a bankok), a tőke- és lobbierejük miatt várhatóan mégis képesek lesznek időt nyerni, alkalmazkodni és megújulni.
A bitcoinnal amellett, hogy száguldó árfolyama miatt „luftballonjelenséget” produkál, ami miatt törvényszerű, hogy a hirtelen és nagy árfolyam-emelkedés előbb vagy utóbb nagy durranással fog véget érni, más bajok is vannak. A bitcoin ugyanis a történelemben kialakult pénz törzsfejlődésének jelenlegi csúcsterméke, bizonyos szempontból végállomása.
Nem akarok most és itt hosszas pénztörténeti fejtegetésbe bocsátkozni, de a lényeg: a belső értékkel bíró fizetőeszköztől eljutottunk a jegybankok és az állam által garantált és védett (rá is van írva a mai forintbankókra, hogy a Magyar Nemzeti Bank bocsátotta ki, és hogy a bankjegyhamisítást a törvény bünteti) bankjegyeken keresztül oda, hogy kialakult egy senki által nem garantált és hitelesített pénzeszköz, amelynek emblematikus példája a bitcoin.
A jegybankok nem vállalnak érte semmilyen felelősséget, sőt – és itt mintha a fejüket egy kicsit homokba is dugnák – jelenleg szinte nem is vesznek róla tudomást, nem is tekintik pénznek, általános csereeszköznek.
Nekem azonban a lufi kipukkanása és a fedezetlenség, illetve „védetlenség” mellett van még egy problémám ezzel. Ha emlékszünk még a 2008-ban kirobbant válságra (nem volt régen, illetve mi, magyarok különösen megszenvedtük), akkor visszaidézhetjük, hogy ez az Egyesült Államok pénzrendszerében gyökerezett.
Nevezetesen abban, hogy a valóságtól, a fundamentumoktól elképesztő mértékben elszakadtak a pénzügyi folyamatok, és megalapozatlanul, nyakló nélkül hiteleztek ingatlanokat olyan szereplőknek, akiknek a fizetőképessége ezeket a hiteleket egyáltalán nem indokolta.
Kialakult egy olyan versengés és divat, amely ezeket a hiteleket mértéktelenül generálta, ezt követően ezeket a „mérgezett” termékeket a bankárok különböző ügyes trükkökkel és eszközökkel becsomagolták és továbbra is értékesítették. Így jött létre a globális válság, amelynek aztán Európa lett talán a legnagyobb vesztese.
Hogy jön ez most ide? Úgy, hogy a bitcoinnak egyáltalán nincs fundamentuma és egyértelmű kibocsátója, felelőse sem, így a transzparenciahiány még erőteljesebb, mint az amerikai – az előbb megismert – pénzügyi termékek esetében.
Ha a bitcoin ilyen ütemben terjed, akkor veszélyes helyzet alakulhat ki: lesz egy mindent behálózó és árfolyamában irreálisan megnövesztett fizetési eszközünk, amelyet az emberek tömegei használnak, illetve tartanak, és amelynek árfolyamának összeomlása vagyonokat fog felemészteni, illetve emberek megtakarításait fogja szinte teljesen likvidálni.
Ez a helyzet pedig nem lenne minden előzmény nélkül való, elég csak a legismertebb, hollandtulipánhagyma-őrület miatt kirobbant válságra utalni a XVII. század elején, amit azóta számos hasonló válság követett.
Akkor vagyunk felelősek, ha azonosítjuk ezeket a kockázatokat, és nem szállunk be a divatok őrületébe. Ráadásul ma is számos komoly veszély leselkedik ránk a világban – elég csak a kínai állami vállalatoknak nyújtott hitelekre vagy a mesterségesen levitt amerikai és európai kamatszintre gondolni.
Van mit veszítenünk: hazánk jelenleg négy százalék körüli növekedési pályán halad, az államháztartási adataink is jók, miközben a bérek és a nyugdíjak emelkedése azt mutatja, hogy a kedvező fordulat gyümölcsei elérhetővé váltak az emberek számára is. Ne vállaljunk ezért túlzott kockázatokat!
A szerző közgazdász, főiskolai tanár
