Eddig több mint negyven küldetés indult a Marsra, amelyek vagy a légkört, vagy a felszínt tanulmányozták, de volt olyan, amelyik az élet nyomait kereste. Ám nem mindegyik ért célba. Az első néhány szondát a szovjetek indították a múlt század hatvanas éveinek elején, de azok vagy megsemmisültek, vagy nem sikerült elhagyniuk a Föld környezetét, vagy megszakadt velük a kapcsolat.
Az első sikeres Mars-misszió az 1964 novemberében indított amerikai űrszonda, a Mariner–4 volt: ez készítette az első közeli felvételeket a vörös bolygóról. A Mars a Hold kihalt és kietlen képét mutatta. Ez a kép azóta sem változott.
Később is az amerikaiak sikereiről szólt a bolygótárs kutatása. Az 1975-ös Viking–1 és Viking–2 űrszonda leszálló egységeket is vitt magával. A Spirit és Opportunity roverek 2003-ban indultak, 2004 elején szálltak le – az utóbbi 2015 elején már több mint 42 kilométert, azaz egy maratoni távot tudott le a távoli bolygó felszínén. A hat odaküldött keringő szonda közül a most is aktív Mars Odyssey 2001-ben, a Mars Reconnaissance Orbiter 2006-ban érkezett.
Emlékezetes misszió az első európai marskutató űrszondáé, a Mars Expressé. 2003-ban sikeresen pályára állt a Mars körül, és több éve végez megfigyeléseket, ám a magával vitt brit Beagle–2 leszállóegységgel leszállás közben megszakadt a kapcsolat. 2015-ben egy amerikai műhold megtalálta a Beagle–2 roncsait.
„A most útnak indított InSight űrszonda tervezett időtartama két földi év, a működéséhez kinyitható napelem-táblák biztosítják majd az energiatermelést” – tájékoztatott Sik András bolygókutató, a Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke.
A leszállóegység két legfontosabb eszköze a rendkívül érzékeny rengésmérő műszer, illetve a felszín alatti speciális hőáramlás-mérő berendezés. Előbbivel tanulmányozhatók a marsrengések, amiből a bolygó belső szerkezetére, sűrűségére, halmazállapotára és tektonikus aktivitására következtethetünk, továbbá a meteoritbecsapódások is kimutathatók, ezáltal pedig értékes információkat gyűjthetünk a kozmikus bombázás gyakoriságáról és az általuk keltett lökéshullámok erősségéről.
A hőáramlásmérő berendezés öt méter mélyre lefúrja magát a felszín alá (ezért kapta a vakond becenevet), hogy a kábelén néhány deciméterenként elhelyezett hőmérők részletes mérései alapján a szakemberek meghatározhassák az égitest belsejéből származó hőáramlást – minden korábbinál pontosabb adatokat szerezve geológiai aktivitásáról. A Mars belső szerkezetének megismerése alapján következtetni lehet a bolygók keletkezésének és szerkezeti differenciálódásának általános jellemzőire.
A harmadik tudományos kísérlet a leszállóegység rádióadójából érkező jelek precíz feldolgozására épül, ami lehetővé teszi a szerkezet Földhöz viszonyított helyzetének deciméteres pontosságú nyomon követését. Az abban kimérhető anomáliák pedig a bolygó forgásának szabálytalanságaival, vagy a forgástengely helyzetének apró rezdüléseivel magyarázhatók, amelyekből Sik András szerint a mag méretére, sűrűségére és halmazállapotára vonatkozó információk szerezhetők.
Elképzelhető, hogy a Földhöz hasonlóan folyékony maganyag található a Mars belsejében? Erre a kérdésre Sik András válasza: jelenlegi ismereteink szerint a vörös bolygó magja szilárd halmazállapotú, mivel ha fémes anyagában áramlási folyamatok működnének, azok indukált mágneses teret hoznának létre körülötte – ennek azonban egyik űrszonda sem akadt a nyomára.
A bolygókutató szerint az egyik legizgalmasabb eredmény az lenne, ha sikerülne kimutatni a vulkáni térségekben keletkező marsrengéseket, mert ezek arra utalhatnak, hogy a tűzhányók alatt még napjainkban is aktív geológiai folyamatok zajlanak.
