A Föld pályája ismét keresztezi az egyik legismertebb, a Perseus csillagképről elnevezett meteorraj pályáját. Az északi féltekén élők már július közepétől óránként átlagosan egy hullócsillagot észlelhettek. A legtöbbet augusztus 11-ről 12-ére virradóra láthatjuk, az utolsókat augusztus 24-e környékén pillanthatjuk meg. Éppen ezen meteorraj miatt nevezik augusztust a hullócsillagok hónapjának.
A Perseidák meteorrajt időszámításunk szerint 36-ban említik a legkorábban, de számos további utalásra bukkanhatunk a VIII–XI. századból származó koreai, kínai és japán feljegyzésekben. A népnyelvben Szent Lőrinc könnyeiként is emlegetett meteorok „szülőégitestje” a 130 éves keringési idejű, 1862-ben felfedezett Swift–Tuttle üstökös.
Ez az égitest minden egyes Nap-kerülése során törmeléket hagy maga után, ebbe a törmelékbe szalad bele évről évre a Föld a Nap körüli keringése során – jelent meg ugyanezen hasábokon két éve egy összefoglaló. A raj sok apró kő- és porszemcséből áll, amelyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek, a földfelszínt általában nem érik el. Az égés látványos fénycsíkként látható az éjszakai égbolton. Nyáron több meteorraj is aktív, azonban a Perseidákat rendkívüli gyorsaságukról, jellegzetes sárgásfehér színükről felismerhetjük.
Egy tökéletes csillaghullásleséshez megfelelő helyszínre is szükség van. A nagyvárosokban olyan erős a fényszennyezés, hogy legfeljebb a legfényesebb meteorokat pillanthatjuk meg némi szerencsével. Érdemes a lakott területektől távoli helyeket keresni. Az egyik ideális választás a Zselici Csillagpark. Az ottani csillagvizsgáló környezetében olyan alacsony a fényszennyezés, hogy még a távoli települések fénye is csak halvány derengés a horizonton.
