Szerda este lefekvés előtt még vetek egy utolsó pillantást a szélre specializálódott időjárás-előrejelző honlapra, s jó érzéssel nyugtázom, egész héten csütörtökre várható a legnagyobb szél a Balatonon. Berecz Zsombor a hatodik helyről, éremszerzésre esélyesen várja a folytatást, jól döntettem tehát, amikor csütörtökre időzítettem a Balatonföldváron, pontosabban a település „felségvizein” zajló finndingi-világbajnokságról szóló helyszíni riportot.
Csütörtökön a hajnali indulás dacára ugyan több mint egy órába telik, mire kijutok az M0-sra, ezért őrült tempóban döngetek lefelé az M7-esen. Elégedetten figyelem, ahogy a szél majd derékszögig hajlítja a fákat, s amikor Balatonvilágos magasságában először pillantom meg a tavat, a szél tarajos hullámokat borzol a vízen. A sietség dacára kések tíz percet, kicsit pironkodva hívom fel Visy László sajtófőnököt, ő azonban megnyugtat (vagy legalábbis azt hiszi, hogy megnyugtat):
„Semmi gond, semmiről sem maradtál le, egy órával elhalasztották a futamot.” Lopva a Balatont kémlelem, s nem akarok hinni a szememnek: szinte teljes a szélcsend. Ennyit a jó döntésről, meg a szerencséről. A szürke égboltot látva nem élem bele magam abba, hogy egy óra alatt érdemben megváltozik az időjárás. Így is van, tíz órakor már délután egy órai – esetleges – vízre szállást hirdetnek ki.
Visy László roppant készséges, nyugodtan mondhatom, munkakörében párját ritkító. Amikor hetekkel ezelőtt a kapcsolatfelvételkor – nem találván az űrlapot az esemény honlapján – rákérdeztem, miként lehet akkreditálni, így felelt: „Amikor lejössz, előző nap csak szólj nekem.” Természetesen a földvári móló tövében nem kérik el az irataimat, és a táskámat sem vizsgálja át szúrós tekintető, detektoros biztonsági ember.
Fesztelenül kávézom, sétálgatok a versenyzők között, Visy László minden fontos embernek – akik persze fontosságukat egyetlen gesztussal sem mutatják – bemutat, így többek között Gerardo Seeligernek is.
Hogy ő kicsoda? Az első neves magyar finnes, Fináczy György „keresztfia”, vagy inkább teremtménye. Mert hogy ő Fináczyt az „istenének” nevezte. (A szójáték az angolból fejthető vissza, a spanyol vitorlás a „Your godfather?” kérdésre felelt így: „No, my God…”) S hogy miért is? Az immár hetvenéves sportember, aki a Nemzetközi Vitorlás Szövetségben a finndingi szakág elnöki tisztét is betöltötte, sokadszorra is készségesen és átéléssel meséli el a régi történetet:
– 1970-ben, az írországi Európa-bajnokságon az egyik fárasztó futam után a nagy szélben felborultam. Fiatalság, bolondság, csak „ólommellény” (a minél nagyobb testtömeg előny ebben a szakágban) volt rajtam, mentőmellény nem. A szél elsodorta a hajómat, úgy két percen át tudtam fennmaradni a víz felszínén, már elvesztettem az eszméletemet, amikor Gyuri, mert furcsállta az üresen hánykolódó hajót, átfésülte a környéket és rám talált. A legcsekélyebb túlzás nélkül az életemet köszönhetem neki.
A történet kedélyesebb folytatása, hogy Seeliger hivatalos formában is ki akarta fejezni háláját Fináczynak, ezért felterjesztette kitüntetésre a spanyol olimpiai bizottságnál. Csakhogy Fináczyt egy protokolláris eseményre nem engedték ki a kommunista Magyarországról. Ezért hivatalosan versenyezni hívták. Karácsonykor mehetett az akkor csupán kétfős regattára, amely mára komoly versennyé nőtte ki magát.
A két barát ezúttal csak a parton találkozott egymással, mert Fináczy már nem vállalja a versenyzést. Gerardo Seeliger érdeklődésemre azt is elárulja, ő maga kimondottan örülne neki, ha a mai futamok elmaradnának, mert az előző három nap nagyon fárasztó volt. A szervezők sem pánikolnak, a Balaton eddig meglepően jól teljesített, le tudtak bonyolítani hat etapot, s a világbajnokság már öt esetén is érvényes.
– Várunk türelemmel, nincs mit csinálni – Berecz Zsombor sem feszült. A sátorban bohóckodik a haverjaival, elárul néhány kulisszatitkot (például hogy miért nem engedélyezett GPS-óra viselése), pedig belül biztosan dúlnak benne kisebb viharok. Az éremszerzés a célja, de „csak” hatodikként várja a szél feltámadását, a szakértők szerint a folytatásban muszáj lesz kockáztatnia.
A szél sem kapkod. Amikor fél egy körül félárbocra engedik a jelzőzászlót annak jeleként, hogy bizonytalan, mikor lesz, lesz-e egyáltalán rajt, az idő szorításában – vár a szerkesztőségi munka – kénytelen-kelletlen szedelőzködöm.
Mielőtt visszaindulok Pestre, betérek a repülő hollandiban tizenegyszeres világbajnok Majthényi Szabolcs akasztófahumorral Szélcsendre keresztelt kávézójába. Itt pötyögöm le az első sorokat. Tudósítás, avagy vitorlázás szélcsendben…
(Délután négykor a végre megérkező enyhe délnyugati szélben egy futamra mégis kifutott a mezőny. Berecz Zsombor másodikként ért célba, összetettben pedig feljött az ötödik helyre.)