– Hát ti? Mit kerestek itt?
Nem szokványos kérdés egy válogatott edzőtáborának az első napján a stabil kerettagokhoz. Eilingsfeld Jánosnak és Ruják Andrásnak is megnyúlt az arca, amikor Ivkovics Sztojan nekik szegezte üdvözlésként, és csak néhány másodperc múltán esett le, hogy a szövetségi kapitány egyszerre meglepődött és tréfál örömében.
A poén hátterében az állt, hogy amikor a szövetségtől kimentek a meghívók a klubokhoz, az Atomerőmű jelezte, két érintett játékosát, Eilingsfeld Jánost és Ruják Andrást inkább csak később engedné el az augusztus 27-én kezdődő edzőtáborba. Itt megrekedni látszott az ügy, majd a paksiak beadták a derekukat, és ezt közleményben hozták nyilvánosságra, ami azonban elkerülte Ivkovics Sztojan figyelmét, és így valóban meglepődött a két kosaras láttán.
– Egy szavam sem lehet az érdekelt klubokra, a magyarok és a külföldiek is igen korrekten kezelték a kéréseimet – osztotta meg az érzéseit lapunkkal a kapitány a tegnapi nyílt edzést követően.
– Cserében természetesen én is tiszteletben tartom az érdekeiket és persze a játékosok egyéni érdekeit is, ezért két ütemben készülünk fel a világbajnoki selejtezők szeptemberi fordulóira.
Az első ütem kezdődött meg hétfőn – sok hiányzóval. Közéjük tartoznak a szolnokiak – Vojvoda Dávid, Kovács Péter, Benke Szilárd –, akik még a jövő héten is a klubjukban edzenek. A bajnokcsapat három nappal a második világbajnoki selejtező után már a Bajnokok Ligája kvalifikációjában lép pályára, sorra játssza az edzőmeccseit, és mert a magyar kosárlabda érdeke is, hogy a csapat eljusson a sorozat főtáblájára, Ivkovics Sztojan az ő esetükben kompromisszumot kötött.
Ezt tette a légiósok esetében is, így aztán a szolnokiak mellett Keller Ákos (Pau-Orthez), Perl Zoltán (Estudiantes) és Darrin Govens (Tszmoki Minszk) is szeptember 9-én csatlakozik a társakhoz, a japán másodosztályú Simane Susanoohoz szerződött Rosco Allen pedig a tervek szerint másnap érkezik majd meg Kecskemétre.

Golomán György reméli, hogy a szeptemberi selejtezőkön is számít rá a kapitány
Fotó: Teknős Miklós
Itt van viszont a 22 éves Golomán György, aki Körmenden nevelkedett, utána azonban az Egyesült Államokban járt egyetemre, a legutóbb a UCLA színeiben kosarazott, a nyáron megfordult a két Los Angeles-i NBA-klub, a Lakers és a Clippers, valamint a Brooklyn Nets táborában, ám nem kapott szerződést.
– A tanulmányaimat és a kosárlabdát tekintve is eredményes évek állnak mögöttem – mondta.
– Nem mondtam le az NBA-ről, most azonban éppen nincsen csapatom. Egy-két héten belül eldől a sorsom, lehet, hogy visszamegyek az Egyesült Államokba, de előfordulhat, hogy maradok Európában, akár Magyarországon is. Eddig Körmenden edzettem, ahol nagy szeretettel fogadtak, most pedig élvezem, hogy a válogatottal lehetek, ami gyerekkori álmom megvalósulását is jelenti. Remélem, a szeptemberi selejtezőkön bekerülök a szűk keretbe, és nyerünk.
Az edzés utáni sajtótájékoztatón Szalay Ferenc, a szövetség elnöke elmondta, a férfi- és a női válogatottnál folyamatos építkezés zajlik, ezért készül Kecskeméten több olyan fiatal is, akik ma még nem jönnek szóba a felnőtt mérkőzéseken a válogatottban, de egy-két év múlva már érettek lehetnek a feladatra, majd hozzátette:
– A világbajnoki selejtezőkön Európa legjobb huszonnégy csapata közé jutottunk el, a következő lépés a legjobb tizenkettő lenne. Természetesen szeretnénk kijutni a vb-re, de akkor sem esünk kétségbe, ha ez nem sikerül, amennyiben a csapat jó eredményekkel bizonyítja a fejlődését.
A kihívás nagy, hiszen az első körből három győzelemmel jutott a magyar válogatott a második kör hatos csoportjába, és februárig Olaszország, Horvátország és Hollandia válogatottjai ellen oda-vissza megmérkőzve kellene legalább a harmadik helyen végeznie. Ehhez az első állomást szeptember 14-én a hollandok jelentik idegenben, a másodikat pedig az olaszok Debrecenben.