Nem könnyű most az élet a Ferrarinál azután, hogy Forma–1-es Olasz Nagydíjon hiába indulhattak az első (Kimi Räikkönen) és a második helyről (Sebastian Vettel), éppen a legnagyobb riválisukat, Lewis Hamiltont intették le elsőként. A Mercedes brit pilótájának hét futammal a világbajnokság vége előtt már harminc pont az előnye Vettellel szemben, akit már a rajtnál megelőzött, és a németet az ütközésük – amit versenybalesetnek minősítettek – vissza is vetette a mezőnyben.
Vettel szerint Hamilton nem hagyott helyet neki, és „ironikus”, hogy ő perdült meg. „Nyilvánvalóan nagy csalódás volt ez a hét vége a szurkolóink számára” – mondja a végül negyedikként leintett négyszeres világbajnok, aki szerint még semmi sincs veszve számára a vb-n. „Bár a harminc pont hátrányom soknak tűnik, megvan a tempónk ahhoz, hogy ledolgozzuk” – véli Vettel.

Hamilton meglógott a mezőnytől
Fotó: MTI/EPA/Daniel Dal Zennaro
A gond csak az, hogy a legutóbbi négy futamon hiába állt a zászló a Ferrarinak, háromszor Hamilton győzött, és a britnek még egy második helye volt. Ezzel szemben Vettel egy első, egy második és egy negyedik helyet, valamint egy kiesést könyvelhetett el – a Ferrari kétségkívül jó versenytempója az eredményekben nem akar megmutatkozni.
A McLaren bejelentette, hogy a szezon végén a csapattól távozik a belga Stoffel Vandoorne, akinek az utódja Lando Norris lesz. A 18 éves brit pilóta a Forma–2-ben a második helyen áll. Az már korábban kiderült, hogy a McLaren másik pilótája, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso az idény végén befejezi F1-es pályafutását, és a helyét a Renault-tól távozó honfitársa, Carlos Sainz veszi át.