Talán kevés volt a két óra. Amennyit a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a múlt héten eltöltött a hivatalos jegyzőkönyvek, a meghallgatások és a videófelvételek tanulmányozásával, s arra jutott: „egyértelmű, hogy ütés, rúgás vagy más, a fegyelmi szabályzat alapján büntetendő erőszakos cselekmény nem történt, és ilyen irányú szándék sem volt megállapítható”.
Csányi Sándornak, a szövetség elnökének azóta ugyanis még kereken egy hete volt arra, hogy ellenvéleményt fogalmazzon meg, és a működési szabályzat értelmében, elnöki jogkörénél fogva éljen a lehetősséggel, és megfellebbezze az első fokon eljáró testület döntését. Persze lehet, neki ugyanúgy elegendő volt az a félperces videó a dulakodásról, mint bármelyik természetes igazságérzettel megáldott szurkolónak, hogy úgy gondolja, itt bizony igenis volt büntetendő erőszakos cselekmény, de legalábbis arra irányuló szándék.
Mi másról, a labdarúgó NB I nyolcadik fordulójában lejátszott, 2-1-es hazai győzelemmel végződött Puskás Akadémia–Mol Vidi FC mérkőzés „harmadik félidejéről” van szó, amelynek első akciójaként Anel Hadzic provokálta a hazai kispadnál ülőket, majd Marko Scsepovics rázta le magáról Benczés Miklóst, az akadémisták vezetőedzőjét olyan ippon értékű dobással, hogy azt még Kovács Antal is megirigyelné, aztán az öltözőfolyosón folytatódott a „vita” az avatatlan szemektől, de a Pancho Aréna biztonsági kameráitól aligha elzárva.
Csányi Sándor csak formálisan a szövetség elnökeként járt el, valójában afféle néptribunusként emelt vétót a nép nevében: itt valami nem stimmel.
Egyfelől természetesen. Másfelől ugyanis az eset arról árulkodik, a fegyelmi bizottság nagyon is helyesen döntött. Értsd: függetlenül, s nem az elnök utasítására, ahogy a szóbeszéd szerint többen sejtették.
A sugallatot ennek dacára nem zárnánk ki. Amely persze nem isteni, de még csak nem is emberi eredetű volt. Csupán a túlfejlett megfelelési kényszer észlelte, amelyet – ha kérik, ha nem – a túlzottan simulékony embertípus növeszt magában.
Ami történt, több is, mint vétó: elnöki kegyelem.
A fellebbviteli testület tagjai bízhatnak a látásukban, s a saját belátásuk szerint dönthetnek.
