„Szerda este fél nyolckor kaptam a telefonhívást, hogy csütörtök reggel vár a miniszterelnök úr” – mondta lapunknak a profi és amatőr világbajnok Erdei, a magyar hivatásos ökölvívás legendája, akinek az első pillantásra talán váratlannak tűnő látogatása korántsem volt előkészítetlen.
A bevezetőben említett háttércsapat – Kovács László korábbi szövetségi kapitány és szakmai igazgató irányításával – színvonalas szakmai anyagot állított össze, amelyet az elnökség már a közelmúltbeli ülésén jóváhagyott. Ennek a csábító jövőképet felvázoló dolgozatnak a kulcseleme a határon túli magyar bokszoló fiatalok bevonása a honi versenyrendszerbe, s hosszabb távon a nemzeti válogatottakba a Székelyföldön kialakítandó akadémiai rendszer segítségével.
„A székelyföldi bokszakadémia központja Gyergyószentmiklóson lesz, további öt alközponttal, amelyek közül Nagyszalonta a Partium része, ellenben Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy nagyon is a Székelyföldhöz tartozik – részletezte Madár a határon túli magyar fiatalok aktivizálásának tervét.
– Ezek közül a központok közül a gyergyószentmiklósi, a nagyszalontai, a székelyudvarhelyi és a csíkszeredai már működik, és hamarosan a másik kettő is beindul. Jómagam is jártam a közelmúltban Erdélyben, s nyugodt szívvel kijelenthetem, láttam tehetséges srácokat, csiszolatlan gyémántokat – már csak megfelelő kezekbe kell kerülniük, hogy kiteljesedjen a tehetségük.”
Madár nem tagadta, hogy a honi nehézatlétikában, s ezen belül az ökölvívásban is tapasztalható némi visszaesés, hullámvölgy, s az elnök azzal is tisztában van, hogy az idő az a tényező, amiből a legkevesebb áll rendelkezésre.

Szép a kilátás a Parlament erkélyéről, de vajon milyenek a magyar boksz kilátásai?
„Éppen ezért nem mentem üres kézzel a miniszterelnök úrhoz, tudtam, hogy konkrétumokkal kell szolgálnom, hiszen az üres szólamok ideje lejárt. E gondolatok jegyében felvázoltam azokat a szerkezeti átalakításokat – a honi akadémiai rendszeren belül is, természetesen –, amelyekkel biztosítva látjuk a szakmai előrelépést. Nem vitás, a 2020-as tokiói olimpián már látszaniuk kell az első eredményeknek, s a mai junior és ifjúsági generációt látva talán már fel is bukkant az a néhány ökölvívó, aki középtávon is eredményes lehet, de a jelen legjobbjairól, élen a közelmúltbeli hamburgi világbajnokságon szerepelt Harcsa Zoltánnal, Kovács Richárddal és Hámori Ádámmal, sem szabad lemondanunk. A tehetségkiválasztás mellett hasonlóan lényeges a helyes, hatékony menedzselés.
A miniszterelnök úr helyesléssel fogadta mindazt, amit elnökségem első fél évében tettünk, például az akadémiák munkájának, eredményességének számonkérése terén, aminek fájó, de szükséges eleme volt a hajdúszoboszlói műhely támogatásának megvonása. Érzékelem a felém megnyilvánuló miniszterelnöki bizalmat, s tudom, hogy ez jókora felelősséggel is jár. Hiszen a bizalmat könnyebb eljátszani, mint felépíteni” – jegyezte meg Erdei.
Az ökölvívó-szövetség elnöke arról is beszélt, hogy bár konkrét ígéretet egyelőre nem kaptak, az igényes tervek – a Kárpát-medencei, ezen belül a székelyföldi akadémiai rendszer kiépítésének gondolata – optimális esetben állami szerepvállalást is vonhatnak maguk után, hiszen ezekhez a nagy léptékű elképzelésekhez nem biztos, hogy elegendőek a MÖSZ erőforrásai.