A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagsága 2017. szeptember 15-i, limai kongresszusán választja ki a 2024-es házigazdát a magyar főváros, Párizs és Los Angeles közül. Mintegy százan rendelkeznek majd szavazati joggal, a világszellem vagy az általános történelmi igazságosság helyett tőlük függ, ki lesz a nyertes. Ezért, bár a kilenc nagykövettől – a névsor keretes írásunkban olvasható – a magyar pályázat széles körű népszerűsítését várják, roppant célszerű lenne, ha ezt szűkebb körben is képesek lennének megtenni.
A tegnapi bemutatkozás során Habsburg György azt fejtegette, a jól megszervezett olimpia az egész térségnek nagy segítséget jelent, Christopher Mattheisen pedig kijelentette: „Senki ne várja, hogy ez két-három év alatt megtérülő befektetés, ebben a kérdésben 20-30 éves távlatokban kell gondolkodni.” Tehát mindketten részben a hazai közvélemény felé érveltek, részben mintha máris abból indultak volna ki, hogy a miénk a rendezés. Az aktuális feladat azonban annak megszerzése, azaz körülbelül száz NOB-tag meggyőzése. Ha Rost Andrea egy opera-, Zwack Sándor egy Unicum-rajongót állít fővárosunk mellé, és a maga szakterületén mindenki garantál egy voksot, az már kilenc, a teljes szavazatmennyiség majdnem tíz százaléka. Azért is erős e mezőny, mert mindenki „hozhat”, de valószínűleg senki sem „visz”, nincsenek megosztó, ellentmondásos megítélésű figurák.
A verseny ugyanis ilyen apróságokon is múlhat. Ne feledjük, amikor 2012-ért kandidálva, 2005-ben London 54-50-re „verte” Párizst, a két finn szavazatot állítólag az állította a britek mellé, hogy francia részről Jacques Chirac így tréfálkozott: „Nem támogathatunk olyan népet [a briteket], amelynek ilyen rossz konyhája van. Finnország után itt a legrosszabb az étel.” Ilyen alapon reméljük, a majdani voksolók között nincsenek hívei sem a szabad királyválasztásnak, sem a Jägermeisternek.
Mivel a szavazás titkos, a személyes rokon- vagy esetleges ellenszenv – mi előbbire építhetünk – sokkal többet érhet, mint bármilyen erős külső hatás, hisz aki annyira becstelen, hogy kereskedjen a voksával, annak igazán nem gond végül megszegnie a vállalását.
A tegnapi, fennkölt alkalomhoz képest ez kissé talán földközeli megközelítés – de a legfontosabb világversenyek rendezési jogát is e perspektívából ítélik oda.
Nagykövetek
Csák János, Magyarország korábbi londoni nagykövete. Fellegi Tamás jogász, politológus, korábbi tárca nélküli miniszter. Habsburg György osztrák–magyar újságíró, politikus. Christopher Mattheisen amerikai–magyar üzletember, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója. Martonyi János Széchenyi-díjas jogtudós, korábbi külügyminiszter. Rost Andrea Kossuth-, Prima Primissima, Liszt Ferenc-díjas operaénekes. Szalay-Berzeviczy Attila szakközgazdász, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom alapítója. Szép Fruzsina, a berlini Lollapalooza fesztivál igazgatója, korábban a Sziget programigazgatója. Zwack Sándor, a legrégebbi magyar vállalkozás, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatója.