Talán közelebb jutottunk a megfejtéshez: a Manchester United cardiffi előadása után jó okunk van feltételezni, hogy nem a Vörös Ördögök játékosállományában volt a hiba. A múlt héten kirúgott José Mourinho a rendelkezésére álló keret minőségével magyarázta a United szerény szereplését, ehhez képest az őt váltó Ole Gunnar Solskjaer vezetésével a csapat megtáltosodott, és szakítva az eddigi unalmas, sótlan focival, látványos támadójátékkal győzött 5-1-re a Cardiff otthonában.
Visszatért a kezdő tizenegybe a Mourinho-éra egyik kegyvesztettje, Paul Pogba két gólpasszal, Jesse Lingard pedig két góllal jelentkezett. A legszebb találat Anthony Martial nevéhez fűződik: a francia csatár mintaakció végén lőtte ki a hosszú alsó sarkot, góllal ünnepelve a 100. Premier League-mérkőzését. A Manchester United legutóbb Sir Alex Ferguson búcsúmérkőzésén, a West Bromwich elleni 5-5 alkalmával szerzett öt gólt 2013 májusában. A United a hatodik helyről várja a folytatást.
Nagy az öröm Liverpoolban: Jürgen Klopp csapata hozta a kötelezőt a Wolverhampton ellen, másnap a City hazai pályán bukott el a Crystal Palace ellen, így 4 pontra nőtt a Pool előnye. Az angol hagyományoknak megfelelően idén sem maradunk foci nélkül a karácsonyi időszakban: december 26-án, a Boxing Day napján újra pályán lesznek a csapatok.

A Mourinho-éra kegyvesztettjei remekül futballoztak a Cardiff ellen
Fotó: Reuters
Premier League, 18. forduló: Wolverhampton–Liverpool 0-2, Manchester City–Crystal Palace 2-3, Chelsea–Leicester 0-1, Bournemouth–Brighton 2-0, Huddersfield–Southampton 1-3, Newcastle–Fulham 0-0, West Ham–Watford 0-2, Arsenal-Burnley 3-1, Cardiff–Manchester United 1-5, Everton–Tottenham Hotspur 2-6. Az állás: 1. Liverpool 48 pont, 2. Manchester City 44, 3. Tottenham 42.
Tovább robog a Juventus: a címvédő ezúttal a Roma ellen nyert, a győztes találatot Mario Mandzukic jegyezte. Nagy Ádám végig játszott a Parmában gól nélküli döntetlenre végzett Bologna csapatában.
Serie A, 17. forduló: Chievo–Inter 1-1, Parma–Bologna 0-0, Milan–Fiorentina 0-1, Empoli–Sampdoria 2-4, Genoa–Atalanta 3-1, Napoli–SPAL 1-0, Sassuolo–Torino 1-1, Udinese–Frosinone 1-1, Lazio–Cagliari 3-1, Juventus–Roma 1-0. Az állás: 1. Juventus 49 pont, 2. Napoli 41, 3. Inter 33.
Ousmane Dembélé és Lionel Messi góljával 2-0-ra nyert a Barcelona a Celta Vigo ellen, és a katalánokat üldöző Atlético sem hibázott a spanyol bajnokságban.
La Liga, 17. forduló: Real Sociedad–Alavés 0-1, Girona–Getafe 1-1, Barcelona–Celta Vigo 2-0, Atlético–Espanyol 1-0, Betis–Eibar 1-1, Bilbao–Valladolid 1-1, Valencia–Huesca 2-1, Leganés–Sevilla 1-1, Rayo Vallecano–Levante 2-1. Az állás: 1. Barcelona 37 pont, 2. Atlético 34, 3. Sevilla 32.
A RB Leipzig csapatában Gulácsi Péter végig a pályán volt, a Willi Orbán helyére beállt Bruma szerezte a győztes gólt a Werder ellen. Leverkusenben szenvedett vereséget Dárdai Pál Herthája. Szalai Ádám csereként lépett pályára Hoffenheimben, csapata döntetlent játszott a Mainzcal.
Bundesliga, 17. forduló: Borussia Dortmund–Mönchengladbach 2-1, RB Leipzig–Werder 3-2, Leverkusen–Hertha 3-1, Nürnberg–Freiburg 0-1, Hannover–Düsseldorf 0-1, Frankfurt–Bayern München 0-3, Stuttgart–Schalke 1-3, Augsburg–Wolfsburg 2-3, Hoffenheim–Mainz 1-1. Az állás: 1. Dortmund 42 pont, 2. Bayern 36, 3. Mönchengladbach 33.