Ahogyan hajdan a mesékben, mondákban, úgy manapság a sportban várhatók leginkább csodák. Labdarúgásban is számos tetszhalott csapat tért már magához. Hogy mással ne példálózzunk, a (nyugat)németek az 1954-es vb-döntőn is 0-2-ről nyertek 3-2-re, mondani sem kell, ki ellen. A mi aranycsapatunk pozitív hőse is volt hasonló földindulásnak, méghozzá ugyancsak a berni Wankdorf-stadionban, amikor 1952-ben szintén 0-2-ről verte 4-2-re Svájcot – azon a mérkőzésen született meg a hátravont középcsatáros felállás. Az MNK 1978-as fináléjában, a Népstadionban a Ferencváros ugyanilyen forgatókönyv szerint intézte el 4-2-re a Pécset. A berni csoda mintájára a német futball-legendárium „Wunder von der Weser”-ként (a Weser Bréma folyója és a stadion neve – a szerk.) emlegeti a Bajnokok Ligája csoportkörében vívott 1993. decemberi találkozót, amelyen a Werder Bremen úgy gyalulta le 5-3-ra az Anderlechtet, hogy a belgák a 66. percben 3-0-ra vezettek. És még csak ez sem egyedi bravúr: az 1966-os angliai világbajnokság negyeddöntőjében Portugália Eusebio négy góljával ugyancsak 0-3-ról verte 5-3-ra Észak-Koreát.
A modern kor embere, szurkolója azonban hajlamos az ilyesmit „rég volt, tán igaz se volt” kézlegyintéssel elintézni, vagy azzal a klisével: persze, akkoriban még fakockával játszották a focit. Erre a harmadik évezredben megélhettük ezt a minden momentumában őrületes párharcot; Torinóban a Bayern húzott el 2-0-ra, onnan egyenlített a Juve, amely aztán Pogba (6. perc ) és Cuadrado (28.) révén Münchenben lépett meg 2-0-ra, sőt még két-három gólt simán szerezhetett volna. A hazaiak kétségbeesett hajrába kezdtek, de ebben az állapotban sem veszítették el a fejüket – ennek jeleként Lewandowski a 73. percben éppen fejessel szépített, majd Thomas Müller a 91. percben ugyanígy brusztolta ki a hosszabbítást, amelyben Thiago Alcántara (108.) és Coman (110.) két percen belül mindent eldöntött.
A diadalhoz számos út vezet: az Atlético Madrid egy nappal korábban 0-0-s összesítéssel lépett tovább, a Bayern 6-4-essel. Erre szavakat is nehéz találni, de a két edzőnek azért sikerült. Massimiliano Allegri például filozofikus mélységgel és önellentmondással nyitott: „Elégedett vagyok, de csalódott. Elégedett az első hetven perccel, de a siker olykor apró részleteken múlik, ezúttal azon, hogy Müller az utolsó percben gólt fejelt. Senki nem várta tőlünk, hogy így futballozunk majd a Bayern München ellen. Kikaptunk, de büszkék lehetünk.” Pep Guardiola is az volt: „Legyőztük az egyik tavalyi döntőst, négy gólt értünk el egy olasz csapat ellen. Szünetben azt mondtam, nem kaphatunk még egy gólt, de ha egyet rúgunk, bármi előfordulhat, különösen a német mentalitásnak köszönhetően. Kértem, hogy játsszunk többet a szélre, Ribérynek és Costának, betaláltunk, és ez mindent megváltoztatott. A hosszabbításban már csak egy csapat futballozott, a Bayern.”
Barcelonában végig ez volt a helyzet, a Barca három csatárklasszisa egy-egy góljával 3-1-re verte és 5-1-gyel ütötte ki az Arsenalt. Ezzel a spanyolok egyedüliként három csapattal képviseltetik magukat a legjobb nyolc között – még akkor is, ha ezt a katalánok nem így gondolják –, mellettük a németek dupláznak. A Barcelona, Real Madrid, Atlético Madrid, Bayern München, Wolfsburg, Manchester City, Paris Saint-Germain, Benfica nyolcas várja a negyeddöntő mai sorsolását. Hatan valószínűleg a Wolfsburgra és a Benficára pályáznak – ez utóbbi két gárda pedig egymásra.