A ködös Albionból korábban Bob Fitzsimmons, Lennox Lewis, Frank Bruno és David Haye jutott fel a csúcsra nehézsúlyban valamelyik világszervezetnél, de hogy közülük Tyson Furynak van a legjobb hangja, az egyértelmű. Nem mintha mindez számítana a ringben, de ő már korábban is sokszor dalra fakadt, élete első vb-címderbije kapcsán pedig az elmúlt napokban előbb favorit riválisának, Volodimir Klicskónak, majd harmadik gyereküket váró feleségének, Parisnak énekelt szívhez szólóan. Utóbbit vasárnapra virradóra 54 ezer néző előtt tette a düsseldorfi Esprit Arenában azt követően, hogy egyhangú és jogos pontozással (116-111 és kétszer 115-112) letaszította az ukrán óriást a WBO, a WBA, az IBF és a kisebb jelentőségű IBO trónjáról. Mozgékonysága nem egy 206 centis, 112 kilós monstrumot mutatott, alig kapott ütést, a sportág szinte minden elemében a 11 éve veretlen, kilenc és fél éve folyamatosan világbajnok, 28 vb-derbin túljutott Klicsko fölé nőtt.
Erre aztán senki sem számított, legfeljebb maga az érintett, akinek kivagyi viselkedése, show-elemekkel dúsított állandó ellenfélbosszantása mögött, mint most kiderült, taktikai érzék, szakmai tudás, egészséges önbizalom és érző szív lapul. Utóbbit a nejének adott szerenád mellett elhunyt édesapjának megsiratása és az is jelezte, hogy ott a ringben azon melegében elnézést kért Klicskótól és a szakkommentátorként szereplő Lennox Lewistól korábbi ízléstelen verbális attakjai miatt. „Hat hónapig készültem erre, egy álmom vált valóra. Sokan kételkedtek, s kevesen hittek bennem, s most egy 27 éven át tartó út végére értem. Köszöntöm brit, ír, amerikai és új német rajongóimat!” – nyilatkozta a veretlen (25-0) új uralkodó, aki azért a bőréből nem bújt ki, hiszen következő meccsére az amerikai elnököt, Barack Obamát hívta ki puszta kezes, „cigány bunyóra”…
Ehhez annyi magyarázat szükségeltetik, hogy Fury a vándorló romákhoz hasonló életvitelű ír nomádok közül származik, akár róla is mintázhatták volna a Brad Pitt által megformált alakot Guy Ritchie kultikus filmjében, a Blöffben. Az viszont valószínű, hogy legközelebb Obama helyett újra Klicskóval találkozik majd a szerződése záradéka miatt. „Tyson túl gyors volt, nem hittem volna, hogy sikerül neki. Nem találtam hozzá a megfelelő kulcsot” – fogalmazott a 39 éves, kidekorált képű ukrán, de bátyja, a szintén volt világbajnok Vitalij, Kijev polgármestere kritikusabb volt öccsével: „Egyáltalán nem tudta megmutatni az erősségeit. Szerintem csak rossz napja volt, s a visszavágón megragadja a lehetőséget.”
A nehézsúly állóvize mindenesetre megpezsdült Fury feltűnésével, nagyjából úgy, mint amikor annak idején, három évtizede egy másik Tyson, Mike megjelent a színen.