Egy nappal ezelőtt elhamarkodottan írtuk azt, hogy a finnek a csoportelsőségért játszanak majd Budapesten. Ez a kérdés már eldőlt Athénban. Ahol ugyan csütörtök este a görögök 1-0-ra nyertek, s bár pontszámban még befoghatják a finneket, az egymás elleni mérleg az északiaknak kedvez, hiszen ők hazai pályán 2-0-ra verték a helléneket.
A mieink harmadik helye is sziklaszilárdnak tűnik; ahhoz, hogy feljöjjünk a második helyre, nekünk és az észteknek is győzni kellene. A baltiak athéni sikerére végképp nem fogadnánk, s a görögöknek a döntetlen is elegendő a második hely bebiztosításához.
A számolgatást ezzel le is zárhatjuk, már a csütörtöki találkozó is inkább a felkészülést szolgálta az Európa-bajnoki selejtezőkre, s ez fokozattan igaz a holnapi meccsre. Többeknek persze így is emlékezetes volt az észtek elleni találkozó. Harmadik válogatottbeli fellépésén Willi Orbán megszerezte az első gólját, ami – miként elmondta – felejthetetlen élményt jelent neki.
– Ez volt pályafutásom legérzelemdúsabb mérkőzése – vágott a közepébe. – Az első hazai találkozómat játszottam a válogatottban, itt volt a családom is, ráadásul góllal járultam hozzá a győzelemhez. Egyszerűen tökéletes volt ez a nap.

Az RB Leipzig játékosa is meghatódottan hallgatta a himnuszt a találkozó után
Fotó: Mirkó István
Dzsudzsák Balázsnak ez a kilencvenhetedik fellépése volt a válogatottban, van tehát mire visszaemlékeznie, mégis fontos volt neki a visszatérés.
– Nagyon rossz volt az elmúlt két hónapot úgy megélni, hogy csak a tévén keresztül követtem a csapatot. Izgultam, és örülök, hogy újra megélhettem azt a döbbenetes érzést, hogy milyen válogatottnak lenni. Újraértékelődött bennem, hogy ez mekkora dolog, s mekkora hiányt tud jelenteni az ember életében, aki hozzászokott tíz éven keresztül. Hálás vagyok, hogy ennyi évet és meccset a pályán tölthettem, mindig tűzön-vízen keresztülmentem a válogatottért – már-már vallomásként beszélt önmagáról és a csapatról.
A 97. mérkőzésével Dzsudzsák – Király Gábor és Bozsik József mögött – már harmadik a válogatottsági örökrangsorban, holtversenyben Gera Zoltánnal, de ez valószínűleg csak átmeneti állapotot, amelyet vasárnap ő maga és az idő is meghalad.
A finnek ellen tovább fogyatkozik a magyar keret, de ezúttal nem sérülés vagy betegség miatt. Pátkai Máté begyűjtötte a második sárga lapját, ezért ezúttal nem játszhat. A többiek tegnap két csoportban edzettek, külön, akik csütörtökön pályára léptek, és külön azok, akik nem.
Marco Rossi szövetségi kapitány a foglalkozást és az ebédet követően szabad programot hirdetett, a labdarúgók hazamehettek a családjaikhoz. A munka ma folytatódik Telkiben. Holnap már csak azért is nekünk kellene nyerni, mert a finnek kedvét úgysem lehet elrontani.
Él a horvát remény
Az A osztályban a vb-ezüstérmes horvátok Zágrábban úgy verték meg 3-2-re a spanyolokat, hogy a győztes góljuk a 93. percben született. Ez azt jelenti, hogy a 4. csoportban a vasárnapi Anglia–Horvátország találkozón dől el a csoportelsőség: amelyik csapat nyer, az az élen zár – a vesztes kiesik a B osztályba –, döntetlen esetén a spanyolok jutnak be a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe. 0-0-s döntetlennél a horvátok esnek ki – Fiuméban sem született gól az angolok elleni összecsapásukon, és déli szomszédainknak rosszabb a gólkülönbsége –, más esetben a szigetországiak. A 2. csoportban a belgák 2-0-ra verték az izlandiakat, akik mind a négy találkozójukat elveszítették, és a nulla pontjukhoz 1-13-as gólkülönbség társul, így sorolták át magukat a B osztályba. Vasárnap Luzernben a svájciaknak 1-0-ra, 2-1-re vagy legalább két góllal kell legyűrniük a belgákat, hogy a vb-bronzérmes előtt megnyerjék a csoportot.