Nem szokványos eset, hogy egy 15 éves kislány legyőzze az aktuális olimpiai bajnokot, a múlt hét végén azonban a vívósportban megesett, és az orleans-i kardvilágkupán Pusztai Liza (képünkön) szolgáltatta a szenzációt. A Vörösmarty Gimnázium kilencedik osztályos tanulója a csapatversenyben kalapálta el 5-3-ra az orosz Jana Jegorjant, és elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy együttesünk végül bronzérmes lett. „Úgy mentem fel a pástra, hogy lesz ami lesz, semmi vesztenivalóm nincs, és szinte minden bejött, amit kiterveltem” – mesélte érdeklődésünkre a BVSC ifjú pengeforgatója azon a sajtóeseményen, amelyen a Szentkirályi Tehetségprogram egyik díjazottjaként egymillió forintos támogatásban részesült. S hogyan viselte az oroszok klasszisa a vereséget? „Hát nem igazán jól, hisztizett is kicsit” – kaptuk meg a választ Pusztaitól, akit a kurátorok közül a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea javasolt patronálásra.
Bódy István és Bódy Benjámin tanítványa már korábban is hallatott magáról: saját, kadet korosztályában a nálánál két évvel idősebbek között kétszeres Európa-bajnok és vb-bronzérmes, és van ezüstérme junior világkupáról. Felnőtt vk-n most indult először, és Orleans-ban egyéniben is nagyot alakított: a 64-es tábla első körben éppen a vb-bronzérmes és Eb-2. Márton Annát győzte le 15-14-re, nyert még egy asszót, és a nyolcas döntőbe jutásért is csak 15-14-re kapott ki egy japán versenyzőtől. „Ez bosszant, mert 14-13-ra én vezettem, és szerintem ezután is én adtam tust, de nem ítélték meg…” – bökte ki. Határozottan mondja, hogy ő bizony olimpiai aranyra pályázik, de előtte a hét végi felnőtt magyar bajnokságon az éremszerzés a célja. Ez azért is abszolút kivitelezhető tervnek tűnik, mert az első hazai válogatót – amelyen Márton nem indult – ő nyerte meg.
Díjazottak
A MOB szakmai kooperációjával elindított Szentkirályi Tehetségprogram idei nyertesei Pusztai Liza mellett a 16 éves Gazsó Alida Dóra ifjúsági világbajnok kajakos, a 18 éves Vadovics Viktor ifjúsági vb-1. vízilabdázó és a 15 éves Mészáros Krisztofer ifjúsági magyar bajnok tornász lettek.