– A montenegrói produkció eddigi karrierjének a fénypontja?
– Minden mérkőzés után szigorúan osztályzom magam, és természetesen mindig találok hibát a saját teljesítményemben. Úgy is mondhatnám, hogy én vagyok önmagam legnagyobb kritikusa. Ugyanakkor nem akarok álszerénynek tűnni: a Podgorica elleni meccs első félidejében valóban jól ment a védés. Persze jobban örültem volna, ha megnyerjük a második félidőt is, amikor a Buducsnoszt már inkább a cserejátékosait játszatta. De így is büszkék lehetünk az idegenbeli bravúrra.
– Felpiszkálta az önérzetüket, hogy előzetesen nem önöket tartották a mérkőzés esélyeseinek?
– Nyilván mi is tudtuk, hogy nem nyerni járnak a csapatok Podgoricába, azaz tudtuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. Az edzőnk, Elek Gábor megérezte a nyerő taktikát, tudta, hogy jó formában vagyunk, ez volt talán az egyik kulcs. Nem a túlélésért játszottunk Podgoricában. És ez be is jött.
– Avasson be minket a nyerő taktikába!
– Megpróbáltuk féken tartani a Podgorica félelmetes lövőit, Katarina Bulatovicsot és Cristina Neagaut. Hatalmas csata volt. Emberfeletti munkát végeztek a hármas poszton játszó védőink, ami elbizonytalanította a hazai átlövőket. A megszerzett, lesáncolt, kivédett labdák után indíthattuk a gyors lerohanásokat. Fejben sokkal erősebbek voltunk, mint a Buducsnoszt, ráadásul idegenben.
– A lebonyolítási rend sajátosságai miatt többen felvetették, hogy a Buducsnoszt már „matekozik”, szándékosan nem akart nyerni a Fradi ellen, hogy akár csoportnegyedikként a Győrrel játszhasson a final fourba kerülésért. Érdemes komolyan venni ezeket a pletykákat?
– Nem tudom elképzelni, hogy van olyan csapat a Bajnokok Ligájában, amelyik ne akarna nyerni. Ezt kizártnak tartom. Szerintem ezzel felesleges foglalkozni.
– Nagyot fordult önnel a világ. Tavaly még Vácon védett, ma már a BL-ben szerepelhet. Megszokta már az új közeget?
– Nem volt egyszerű. Vácon csak bajnoki mérkőzéseket játszottam, a Fradival nem, itt minden teljesen más. A csapat, a közönség… Szoknom kellett a szerda–szombat ritmust, és persze az új célokat, elvárásokat.
– Meséljen, mi a cél? BL-győzelem?
– Most mondjam azt, hogy minden meccset meg akarunk nyerni?! Jó esélyünk van arra, hogy csoportmásodikként jussunk tovább, ehhez le kell győznünk a Metzet, a Thüringent és persze hazai pályán a Buducsnoszt Podgoricát. Ha mindez sikerül, akkor lehet esélyünk arra, hogy viszonylag könnyebb ellenfelet kapjunk a final fourba jutásért, és ha ott leszünk a legjobb négy között, akkor minden lehetséges.