A 103 éves emberek nem halnak meg látványosan – kitapinthatatlan az a pillanat, amikor még élnek, s melyik az, amikor már csak emlékeinkben vannak velünk.
Tarics Sándor lánya, Linda is így adott hírt szombat délután – kaliforniai idő szerint hajnalban – édesapja eltávozásáról: „Ott voltam édesapám ágya mellett, fogtam a kezét, s egy idő után éreztem, hogy hűvösebb a megszokottnál. Pontosan nem tudnám megmondani, mikor költözött el testéből a lélek.”
Amikor Sanyi bácsi századik születésnapját ünnepeltük Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívóval, a MOB főtitkárával és Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda-szövetség elnökével a San Franciscó-i öböl partján, Belvedere-ben, 2013. szeptember 23-án, GOLD36 rendszámú oldtimer Mercedesével gördült át a fél kilométerre lévő hotelbe. „103 éves koromig rendben van a jogosítványom orvosija, nem kell izgulnod, fiam!” – nyugtatott meg, amikor kissé félve ültem be mellé.
Fájdalom, a vezetői engedély megújítására nem lesz szükség… Még a Sanyi bácsihoz hasonló rendkívüli embereken is fog az idő.
Merthogy Tarics rendkívüli ember volt. A pólósok között törpeként, 173 centis testmagasságával beverekedte magát az első, Komjádi Béla által irányított magyar aranycsapatba. A San Francisco Chronicle című lapban nyilatkozta: „Nem voltam erős, nem úsztam jól, de felettébb tudatosan játszottam. A meccs elején alaposan megnéztem magamnak az ellenfél kapusát, s mivel center voltam, a kapunak háttal vártam a labdát. De a lelki szemeimmel pontosan láttam, mi játszódik a hátam mögött. És becsukott szemmel is tudtam, hová kell lőnöm a labdát. Jobbal, ballal…”
A legértékesebb relikviával, a berlini olimpia aranyérmével
A született jobbkezes Tarics 17 és 23 éves kora között mindent bal kézzel csinált: írt, evett, és dobta a labdát. Olyannyira, hogy mire elérkezett a berlini olimpia ideje, a világ egyetlen, abszolút kétkezes centerévé képezte magát!
A tudatosság jellemezte mérnökként is. Miután kiváló eredménnyel végzett a József Nádor Műszaki és Gazdasági Egyetemen, már 1941-ben amerikai ösztöndíjat kapott, néhány hónapot kint töltött az Államokban, akkor jött haza, amikor hadat üzentünk az USA-nak.
Viszont megtanult angolul, s amikor 1948-ban, a kommunista diktatúra durvulásakor osztályidegenként megvonták a szavazati jogát, feleségével és kislányával együtt – mondván, a(z akkori) hazája nem tart igényt rá – az emigráció mellett döntött.
A Fort Wayne-i egyetemen tanított, majd átment az üzleti szférába, s a földrengésbiztos építkezési technológia kidolgozásával megcsinálta a szerencséjét. Harmadik feleségével, Erzsikével 42 évet élt boldogságban.
Találkozásunkkor elárulta a titkot is: „A hosszú élet titkát nem ismerem, a nyugodt házaséletét viszont elmondom: vagy igazad van, vagy boldog vagy!” A San Franciscó-i öböl partján szép egzisztenciát teremtett magának: olyan szomszédai voltak, mint Andre Agassi vagy Joe Montana.
Múlt szombat óta mások a szomszédai: egykori olimpiai bajnok társai, Németh „Jamesz”, Halassy Olivér s a szeretett, apjaként tisztelt mester, Komjádi Béla…
