Az ember felszáll a Batthyány téren a Sződliget nevű motorosra, és átcsúszik egy másik dimenzióba, egy mesevilágba.
A dolog ott kezdődik, hogy működik (!) a klímaberendezés a fedélközben, hiába tombol odakint a 37 fokos trópusi kánikula, idelent kellemes, hűs fuvallat fogad. Továbbá laposképernyős tévén mennek a délelőtti előfutamok, éppen Szilágyi Liliánát látom a 100 méter pillangó előfutamában, az 58.00 mp idei legjobbja, biztos középdöntőt ér.
A legénység udvarias, a külföldi utasokkal angolul ért szót a matróz, odafentről, a nyitott fedélzetről pedig megcsodálhatjuk az utolsó simításokat „elszenvedő” Batthyány téri szupertornyot, a világbajnokság borítékolhatóan leglátványosabb versenyszámának kellékét, balról a budai Vár integet a távolból, jobb kéz felől az Országház halasicsipke-oromzata, aztán megint balról Szent Margit (leánykori nevén a Nyulak) szigete, hajnali futásaink – s tovatűnt ifjúságunk – színhelye, mígnem kikötünk a célállomáson, a Duna Arénánál.
Röpke fél óra, és az idegen máris megismerkedett fővárosunk legfontosabb nevezetességeivel. Az ős-pesti (vagy budai) pedig elégedetten csettint: ez a világbajnoki hajójárat bizony idegenforgalmi telitalálat a javából!