A veszprémiek 1992-es hatalomátvételük óta mindössze háromszor engedték ki a kezükből az aranyat: 1996-ban és 2007-ben a Szegednek, 2000-ben a Dunaferrnek. Utóbbi egylet már csak emlék, előbbi viszont a harmadik évezredben tizenhárom ezüstöt halmozott fel, és akkor a „kupafélsikereket” még nem is számoltuk. Az április 17-i, debreceni MK-fináléban például büntetőpárbajban vérzett el a Mol-Pick, pedig a rendes játékidőben többször is nyerésre állt. Ez akkor inkább még az agyvizet forralta szegedi körökben, most azonban talán már a szívet, lelket, hisz azt az érzetet kelti, igenis, van remény.
Ki tudja, mennyit számít, hogy a Veszprém májusban nem kizárólag az ország, hanem a világ, na jó, Európa trónjára tör, ugyanis május 28-án esélyesként vág neki a BL-ben a kölni Final Fournak.
Ebből adódóan a bajnoki végjátéknak is, amelynek kapcsán minden érintett lelkesen és óvatosan formál véleményt. Hazai részről Xavi Sabaté vezetőedző úgy fogalmazott, nagyon nehéz meccsnek néznek elébe, és az ellenfél remek védekezését méltatta, Iváncsik Gergő kijelentette, most sokkal többet kell mutatni, mint az MK-ban, mert nagyon-nagyon jó a Szeged. A vendégek szezon végén búcsúzó csapatkapitánya, Ilyés Ferenc leszögezte, egyetlen taktika van, minél jobb eredményt elérni, és ebben benne van a bravúros győzelem is, Ancsin Gábor pedig kiadta a harcias jelszót: „Meg kell halni a pályán nekem és a csapatnak is.”
Aztán persze fel kell támadni, mert a második felvonást egy héttel később, május 21-án rendezik a Tisza partján. A szegediek 1996-os és 2007-es diadaluk miatt úgy számolhatnak, évtizedenként egyszer azért övék az arany, és ennek már most eljöhetett az ideje, a veszprémiek szerint ellenben a vetélytárs ezüstbányája idén újabb, igen értékes lelettel gazdagodik.