– Miért nem jött össze a két érem?
– Ennek több összetevője is van. Utólag be kell látnunk, hogy a válogatott mentálisan nem volt megfelelően felkészítve. Hiába hittük azt, hogy mindent megtettünk ezen a területen is. Meg kellett volna győznünk például a versenyzőket, hogy ne lógjanak állandóan a közösségi médián, ne azzal foglalkozzanak, hogy miket írnak róluk, és legfőképpen ne a kommentelők bejegyzéseit olvasgassák. Több indulónk is a koncentráció hiánya miatt szerepelt a várakozás alatt. Nem voltunk kategorikusan kemények, és ezt magamnak is felrovom. Ugyanakkor sajnos az is bebizonyosodott, hogy taktikailag sem voltak megfelelően felkészülve a versenyzőink.
– Lett egy ötödik és három hetedik helyünk, de talán még a remélt két éremnél is sokkal több volt – és maradt – a társaságban. Egyetért ezzel?
– Abszolút. Úgy gondoltam, hogy Tóth Krisztián és Csernoviczki Éva olimpiai bajnok is lehet, de az érem Ungvári Mikiben, Bor Barnában és Karakas Hédiben is benne volt. Ha ezek után nem azt nyilatkozom, hogy a minimális célunk két érem megszerzése, akkor szembe kellett volna köpnöm saját magamat. Tíz ország tudott legalább nyolc versenyzőt küldeni az olimpiára, köztük voltunk. Tíz országnak volt legalább négy versenyzője a legjobb nyolc között, nekünk is. És egyedül mi maradtunk érem nélkül…
Tóth László szerint közös a felelősségük az elmaradt érmek miatt
– Mindez kinek a hibája?
– Lehet keresni a felelősöket, ám ez közös felelősségünk. Mondok egy példát. A nemzetközi bíróink felajánlották az olimpikonjainknak, hogy előttük vívjanak mérkőzéseket, és utána elmondják, mit kellene változtatniuk a küzdőstílusokon, a fogásfelvételükön, a taktikán, hogy jobb benyomást tegyenek a mérkőzésvezetőkre. A nyolc versenyzőnk közül ezt csak ketten igényelték, Ungvári Miklós és Csernoviczki Éva.
– A Rióban ugyancsak érem nélkül maradt birkózóknál, öttusázóknál, ökölvívóknál csapkodnak a villámok, de cselgáncsban nem lehet leváltani a szövetségi kapitányt, mert nincs is; Nagy András sportigazgató felügyeli a különböző szakmai műhelyekben folyó munkát. Nem vetődött fel, hogy visszatérjenek ahhoz a rendszerhez, amelyben egy komoly jogkörrel felruházott szövetségi kapitány dirigál?
– De igen. Már csak azért is, mert sajnos azt sem söpörhetjük a szőnyeg alá, hogy a riói eredménytelenségünk oka az összefogás hiánya is. Még az olimpiai faluban sem volt olyan szintű az együttműködés, amilyen elvárható lett volna. Miután hazajöttünk, megmondtam, hogy két választási lehetőség van: visszaáll itthon a londoni olimpiát megelőző állapot, amikor mindenki egy irányba húzott, vagy külföldről hozunk szövetségi kapitányt. Nem is kellene feltétlenül messzire mennünk, hogy olyan szakembert találjunk, aki mostanában olimpiai bajnokot nevelt ki, ilyet Szlovéniában is találunk. Tőlünk Ungvári Miki állt a legközelebb az olimpiai aranyhoz, de Londonban neki sem jött össze. Meglehet, azért, mert a grúz ellenfele mögött a kétszeres olimpiai bajnok osztrák Seisenbacher állt. De említhetném az olaszok példáját is. Londonban sokkal gyengébben szerepeltek nálunk, Rióba már japán szakvezetővel érkeztek, és egy-egy aranyat és ezüstöt is nyertek.
– Említette, hogy sarokba szorította a „szakmát”. Mi volt a válasz?
– Mindent megígértek, hogy hajlandók együtt dolgozni, szeretni fogják egymást, csak ne változzon a jelenlegi rendszer. Döntés azonban nincs, ezt majd az elnökség hozza meg, ám addig még sok tisztázó beszélgetés vár ránk.
Ezer iskolában
Az alternatív kerettanterv részeként a tervek szerint három év múlva ezer iskolában oktathatják a cselgáncs alapjait, többek között az esés tompítását, erről állapodott meg hétfőn a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség. Az Európai Uniós támogatást is élvező program a Tompítás művészete elnevezést kapta.
