Napra pontosan hat évvel a Basel elleni 2-1-es győzelem után Szalonikibe rendelte a sors a Vidit. 2012-ben Paulo Sousa vezényelte a 2-1-es sikert a fehérváriak kispadján. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, ma már Marko Nikolics irányít a Vidinél, az akkori csapatból csak Stopira, Kovács és Vinícius maradt hírmondónak.
A nemzetközi siker a második számú kupasorozatban még váratott magára a szaloniki meccs előtt. Nem mintha nem lett volna megsüvegelendő a magyar bajnok helytállása a Chelsea otthonában, de gólt két kör után sem rúgott, és pontot sem szerzett az El-ben. A rossz sorozat megszakításának reményében kezdte harmadik csoportmérkőzését a Mol-Vidi.

Huszti Szabolcs (középen) szerezte a magyar bajnok első találatát az Európa-liga csoportkörében
Fotó: Molvidi.hu
Ahogy az várható volt, a PAOK azonnal nekiesett a Vidinek, a magyar bajnok átvészelte a kezdeti rohamokat, majd az első valamirevaló ellentámadásból megszerezte a vezetést.
Nego tört be a 16-oson belülre a jobb oldalon, középre adását Huszti spiccel lőtte a görög kapuba. Ez volt a Vidi első gólja az Európa-liga csoportkörében. A folytatásban erőlködött a PAOK, de csak meddő mezőnyfölényt harcolt ki, Kovácsiknak nem akadt komoly védenivalója. A félidő hajrájában növelte előnyét a Vidi: egy ügyes szögletvariáció után Huszti ívelt középre, Stopira pedig a kapu bal oldalába bólintott. Ennél jobb félideje még nem volt idén a magyar bajnoknak a nemzetközi porondon.
A folytatásban taktikusan tartotta az eredményt a Vidi, Nikolics nem akarta elpazarolni az összes cserelehetőségét, ezzel is bölcsen, taktikusan gazdálkodott. Scepovics helyett Hodzic volt az egyedüli változtatás az amúgy jól működő fehérvári gépezetben.
A hajrára közeledve beállt a Vidibe Kovács István is, ő a gólt szerző és gólpasszt kiosztó Huszti Szabolcsot váltotta, és hogy teljes legyen a kép, Boban Nikolov a bolgár Giorgi Milanov posztján játszhatott bő tíz percet.
A Vidi fegyelmezetten tartotta az előnyt, a szakmai stáb láthatóan kiválóan feltérképezte az ellenfelet. A PAOK-nak legfeljebb felvillanásai akadtak, de Kovácsiknak továbbra sem adtak munkát a görögök. Nem kellett vért izzadni a Vidinek a győzelemért, sőt, a végén Hodzic egy az egyben vihette a labdát a kapusra, de elrontotta a ziccert.
Az eredmény nem változott, a Vidi első góljai három pontot értek, a magyar bajnok életben tartotta továbbjutási esélyeit az Európa-liga csoportkörében. A következő játéknapon Vidi Budapesten fogadja a PAOK-ot.
PAOK–Mol Vidi FC 0-2 (0-2) Európa-liga, csoportmérkőzés, Szaloniki. Gólszerzők: Huszti (13.), Stopira (43.).