A Liverpool 4-0-ra kiütött a Brightont az angol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, így az már nem is számított a Bajnokok Ligája-indulásért folyó versenyben, hogy a hitehagyott Chelsea 3-0-ra kikapott a Newcastle-től. Az élen végzett négy csapat kivétel nélkül nyert, a Southampton felett aratott 1-0-s sikerrel a Manchester City elérte a 100 pontot. Arsene Wenger győztes meccsen búcsúzott az Arsenaltól (1-0 a Huddersfield ellen), de ez csupán szépségtapasz. Kiesett a Swansea, a Stoke és a West Bromwich.
Premier League, végeredmény az élcsoportban: 1. Man. City 100 pont, 2. Man. United 81, 3. Tottenham 77, 4. Liverpool 75, 5. Chelsea 70, 6. Arsenal 63.
Elismerésre méltó magyar sikerrel zárult a német Bundesliga 2017–18-as idénye. Az utolsó fordulóban a Hoffenheim úgy fogadta a Dortmundot, hogy ha győz, akkor feljön a harmadik helyre, de ami ennél is fontosabb, a következő évadban a BL-ben szerepelhet. Hazai vezetés után a vendégek egyenlítettek, majd a 63. percben következett az újabb kulcsmomentum: Szalai Ádám (képünkön) – aki végigjátszotta a meccset – a visszakapott labdát parádésan átemelte Bürki kapus felett, ismét a Hoffenheimet juttatva előnyhöz, amely végül 3-1-re nyerte meg a találkozót. Szalai összességében jó idényt zárt, tizennyolc meccsen játszott (ezeken nyolcszor kezdőként) és öt gólt szerzett.

Fotós: MTI/EPA/Ronald Wittek
Gulácsi Péter ugyan tavasszal a csapatával együtt kissé elfáradt, de a zárás neki is szépre sikeredett: a Leipzig 6-2-re kitömte a Herthát, bejött a hatodik helyre, és jövőre indulhat az Európa-liga selejtezőjében. Dárdai Pál Herthája a senki földjén, a tizedik helyen zárta a bajnokságot. A Bayern München 4-1-re kikapott hazai pályán a Stuttgarttól, de a bajnoki aranyat már hetekkel ezelőtt bezsebelte, és e hét szombaton a Frankfurt ellen megszerezheti az újabb Német Kupa-diadalt. Kiesett a Hamburg és a Köln, a Wolfsburg osztályozót játszik.
Bundesliga, a végeredmény az élcsoportban: 1. Bayern München 84 pont, 2. Schalke 63, 3. Hoffenheim 55, 4. Dortmund 55, 5. Leverkusen 55, 6. RB Leipzig 53.
Olaszországban a Lazio annak ellenére sem tudta bebiztosítani – legalább – a negyedik helyet, hogy az Internazionale az otthonában 2-1-re kikapott a Sassuolótól. A fővárosiak ugyanis csak 2-2-re mentek a Crotonéval, így e hét végén a Lazio–Inter meccsen dől el a BL-t érő negyedik hely. A Roma–Juventus rangadót lapzárta után játszották.
Serie A, az élcsoport állása: 1. Juventus 91, 2. Napoli 85, 3. Roma 73, 4. Lazio 72, 5. Inter 69.
Spanyolországban az utolsó előtti fordulóban nyert az Atlético (1-0-ra a Getafe vendégeként) és a Real Madrid is (6-0-ra kiütve a Celta Vigót), ezzel eldőlt, hogy a Barcelona mögött – amely lapzárta után vendégeskedett a Levanténál – az Atlético a második.
La Liga, az élcsoport a 37. forduló után: 1. Barcelona 90 pont, 2. Atlético Madrid 78, 3. Real Madrid 75, 4. Valencia 70.