Amióta létezik a Final Four, idén vívták a második hosszabbításos elődöntőt. Amikor első alkalommal, két éve a Flensburg így múlta felül a Barcelonát, hüledeztünk, hogy annál töményebb izgalom nem létezik. Aztán szombaton rájöttünk, dehogynem. Hisz jó másfél perccel a duda előtt két góllal vezetett a Kiel, nőiesen szeszélyes meccs hajrájában. Alilovic szinte nem fogott labdát szünetig, ezért is mentek el 15-12-re a németek, majd 5-0-lal nyitották a második félidőt a magyarok, de megint megbillent a BL-mérleghinta, és minden veszni látszott. Pedig döbbenetes hangulatot árasztott a Lanxess Aréna; aki csodálattal adózott Szentpéterváron a magyar hokiszurkolóknak, az ezúttal már nem találhatott megfelelő szót annak leírására, hogy nem egy válogatottat, hanem egy hatvanezer lelkes város csapatát kísérte el Kölnbe a mintegy háromezres drukkerhad, amely itt lengyel balszárnnyal egészült ki. A Kielce addigra 28-26-tal kiejtette az esélyesebbnek ítélt Paris SG-t, és régi történelmi igazság elevenedett meg a szemünk előtt: lengyel, magyar két jó barát, együtt harcolt, s itta borát. Na jó, sörét, de amúgy minden stimmelt.
Kivéve azt, hogy 25-23-ra vezetett a Kiel, ám Nagy László, majd Marguc döntetlenre mentette a rendes játékidőt, és ekkor csendesen kijelentette mellettem Marosi László egykori világklasszis: „Most már biztos megvan. A németek lélekben megtörtek, és sokkal fáradtabbak is.”
Nem hiába, „Zümi” kilenc évet élt és légióskodott közöttük, tökéletesen bejött a tippje: a mieink 6-3-ra hozták az „évszázad hosszabbítását”, és 31-28-cal masíroztak be a Kielce elleni fináléba.
A 25-25-ös egyenlítést kicsikaró szlovén szélső, Gasper Marguc az össznépi lelkendezés közepette is tárgyszerűen mondta: „Az utolsó két percben talán mindenki azt hitte, hogy eldőlt, de mi akkor is bíztunk magunkban és a győzelemben. Izgalmas és fantasztikus volt.” A Kiel izlandi mestere, Alfred Gislason persze picit másként látta, de vele is nehéz vitatkozni: „A legvégén rossz döntéseket hoztunk. Úgy érzem, megérdemeltük volna a győzelmet, de a Veszprémnek ajándékoztuk azt.”
A magyar–lengyel testvériséget így tegnapra átmenetileg megszakította a döntő párosítása, a Kielce mesterének személye, a magyar szövetségi kapitányként dicstelenül zárt Talant Dujsebajev pedig különleges pikantériát adott az aranycsatának. Ráadásul ő a földkerekség egyetlen férfi kézilabdázója, aki játékosként és edzőként is nyert BL-t, csakhogy még a Final Four előtti időszakban, ezért tegnap kijelentette: „Ötödször vagyok itt Kölnben, de még egyszer sem vihettük haza a trófeát. Most ennek is eljött az ideje.”
Sajnos valóban, de hogy? A mieink olyan intenzitású védekezéssel kezdtek, hogy azzal előbb-utóbb nemcsak a vetélytársat, magukat is felőrölték volna, és ehhez még Mikler is hozzátette a bravúrjait. A sárga mezesek a 6. perc végén, 3-0-nál találtak be először, de onnan tartották a lépést. Dujsebajev magyarországi pálya- és ámokfutásának fő áldozata, Lékai több akciónál brillírozott – Sabate jó érzékkel küldte be már korán –, ám a Kielce is gyorsan és világosan tisztázta, hogy nem éri be az egynapos hős szerepével. Azért szünetben, a 17-13-as részeredménnyel nem részben, hanem egészen jól éreztük magunkat.
Majd mennyeien, mert a Veszprém kegyelmi állapotban kézilabdázva virtuóz labdaszerzésekkel és támadásokkal kilenc góllal elhúzott. Ami viszont innen következett, az a legidegölőbb női meccsen is elképzelhetetlen lenne. A hajrában Alilovicnak két hetest és egy ziccert kellett fognia a döntetlen – nem sajtóhiba! –, aztán az egygólos előny megőrzéséért, de 29-29-nél így is hosszabbításba torkollt az agyonnyertnek hitt finálé. Az ellenfél a ráadásban vezetett először, igaz, annak utolsó előtti másodpercéig. Jogos a Veszprémmel szembeni bírálat, hogy a veszélyt előbb nem ismerte fel, utóbb képtelen volt kezelni, de jár az elismerés is, mert a duda pillanatában érte el a büntetőpárbajt jelentő 35-35-öt.
A szomorú véget azonban ez csak elodázta, mert a Kielce 4-3 arányban megbüntette a magyar bajnokot. Értek minket már felfoghatatlan balesetek kézilabdában, de ilyen biztosan révben érzett hajónk még soha nem süllyedt el.
Az évezred egyik leginfarktusosabb estéjét élhették át a sportág hazai hívei (és Kálomista Gábor társelnök, aki bejelentette a lemondását) – ezt annak dacára állítjuk, hogy 984 esztendő még hátravan a millenniumból.
Eredmények. Szombat, elődöntők: Kielce–Paris SG 28-26, MVM Veszprém–Kiel 31-28 (hosszabbítás után). Vasárnap: bronzmérkőzés: Paris SG–Kiel 29-27, döntő: Kielce–MVM Veszprém 35-35 (hosszabbítás után), büntetőkkel 4-3.