Mivel Lewis Hamilton ötödik vb-címét már október végén kőbe véshettük, a szezonzárón Alonso némileg ellopta előle a show-t. De inkább az a helytálló, hogy a Mercedes pilótája, valamint a mögötte Abu-Dzabiban és az összetettben egyaránt második Sebastian Vettel megadta a módját a kétszeres világbajnok búcsúztatásának. Mindketten úgy fogalmaztak, hogy egy legenda köszönt el, aki a Formula–1-nek és személy szerint nekik is nagyon hiányozni fog. Alonso megköszönte a kedves gesztust a levezetőkörben és a szép szavakat, s megjegyezte, hogy ilyen búcsúztatást még Michael Schumacher sem kapott.
Az már történelem, hogy a hétszeres világbajnok német pilóta uralkodásának éppen ő vetett véget azzal, hogy a Renault-ban 2005-ben és 2006-ban is megnyerte a vb-t. Schumacher 2006 végén ki is szállt az F1-ből, s ugyan később még visszatért, az életművéhez már nem tudott hozzátenni. A 2007-es szezon elején, amikor Alonso 25 évesen a Renault-tól az erősebb McLarenhez távozott, kevesen fogadtak volna arra, hogy már nem nyer több vb-t. Ám csapattársának megkapta az akkor újonc Hamiltont, aki nem hajtott fejet előtte, és Kimi Räikkönen a Ferrarival 110 ponttal világbajnok lett, Alonso és Hamilton pedig egyaránt 109 pontig jutott.
Alonso visszamenekült a Renault-hoz, amely már nem volt ütőképes, majd 2010–14 között jöttek a ferraris évek. A maranellóiak autója nem volt rossz, de rögtön akadt egy még jobb, és Vettelt egymás után négyszer koronázták meg a Red Bull-lal. Ám kevésen múlt, hogy kétszer nem Alonso ért révbe. 2010-ben négy, 2012-ben három ponttal kapott ki a némettől, és a nyolc évvel ezelőtti történések különösen fájóak lehetnek a számára. Akkor is Abu-Dzabiban rendezték a szezonzárót, és a futam előtt Alonsónak 246, Mark Webbernek (Red Bull) 238, Vettelnek 231 pontja volt.

A spanyol pilóta búcsút intett a Formula–1-nek
Fotó: Reuters
A Ferrari stratégái azonban csak Webberre figyeltek, úgy alakították a boksztaktikát, hogy az ötödik rajtkockából induló ausztrál ne keveredhessen a harmadik helyről startoló Alonso elé. Ebbe a számításba nem is csúszott hiba, és Webber csak a nyolcadik helyen végzett, viszont Alonso is csupán hetedik lett, a végén nem tudott elmenni Vitalij Petrov (Renault) mellett. S mivel Vettel megnyerte a versenyt, ő lett a világbajnok.
A Red Bull-érát 2014-től felváltotta a Mercedesé, és Alonso a 2015-ös szezont már a McLarennél kezdte nagy reményekkel. Ám a wokingiak és új motorszállítójuk, a Honda kapcsolata nem működött, majd idén a Renault sem hozott megváltást. Alonso a legutóbbi négy évben egyszer sem állt dobogón, de tizenhét Formula–1-es szezonja alatt nem keveset tett le az asztalra. Azon tizenhat pilóta egyike, aki legalább kétszeres világbajnok, a 32 futamgyőzelmével pedig a hatodik az örökrangsorban Schumacher (91), Hamilton (73), Vettel (52), Alain Prost (51) és Ayrton Senna (41) mögött.
Ilyen eredménysorral nem csoda, hogy az utóbbi évek vesszőfutása a kedvét szegte, és új kihívásokat keresett. Ráhajtott a „tripla koronára”, s mivel korábban a Formula–1-es Monacói Nagydíjat, idén pedig a Le Mans-i 24 órás viadalt is megnyerte, már csak az Indy 500-ason kellene győznie hozzá. Ez a hármas siker eddig csak Graham Hillnek jött össze. Alonso a 2018/19-es endurance (megbízhatósági) vb mind az öt állomásán indult, és toyotás csapattársaival az élen áll. S azután, hogy vasárnap Abu-Dzabiban, 37 esztendősen kiszállt a Formula–1-ből, hétfőn a szomszédban, Bahreinben már egy Nascar-autóba ült be. Ha a Formula–1-től el is köszönt, még hallunk róla.