Rátgéber pályafutása egyik legnagyobb elismerésének tartja ezt a trófeát, ahogy arról a helyszínen nyilatkozott a Szabad Magyar Szónak: „Felemelő érzés ez, azt tanítjuk, hogy sose felejtsük el, hogy honnan származunk, honnan indulunk, hova tartozunk, ezen felül az is fantasztikus, hogy a Vajdasági Kosárlabda Szövetség sem felejtette el, hogy én hová tartozom. Ez akkora megtiszteltetés, hogy emellett megválasztottak még a Vajdasági Kosárlabada Szövetség edzőbizottsága tiszteletbeli elnökének, és ebben a minőségemben segíteni fogom itt az edzőképzést. Reméljük, még sok Rátgéber László fog felnőni Újvidéken.”
Az Euroliga-győztes, kilencszeres magyar bajnok és kupagyőztes mesteredző a Magyar Időknek elmondta, hogy édesapja emlékére megalapította az idősb Rátgéber László-díjat, amelyet mostantól évente a legjobb vajdasági utánpótlás edzőnek adnak át.
„Különös életút az enyém, habár 52 évesen még nem szeretnék mérleget vonni – említette a mester. – Tagadhatatlanul a jugoszláv kosárlabda növendéke vagyok, hiszen Újvidéken elsősorban édesapámtól, a jugoszláv női válogatott egykori szövetségi kapitányától tanultam a szakmát, bár azt is el kell mondanom, hogy annak idején a jugoszlávokat magyar edzők tanították. A negyvenes évek végétől olyan legendás trénerei voltak a Vojvodinának, mint Pásztor Géza, Demsár László, Smidt István, Mezei László, Gál Ferenc, Tóth Szilveszter és 1967-től 1970-ig édesapám. Ma már persze más a helyzet, az egykori jugoszláv szakemberek – szerbek, horvátok, bosnyákok – tanítják nekünk a sportág finomságait. Tehát a valamikori Jugoszláviában nőttem fel, de 1993-tól kezdve, amikor Pécsre költöztem, a magyar, majd később az orosz és a török kosárlabdában arattam a sikereimet.”
Rátgéber, mielőtt Pécsre költözött, már Jugoszláviában, majd a Horvátország és Szlovénia nélküli Kis-Jugoszláviában is sikeres tréner volt.
„Ma úgy mondanánk, hogy akadémiát létesítettem a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején Újvidéken, ahonnan ötven, nemzetközi szintre jutó klasszis került ki, közülük a legnevesebbek Szlobodanka Tuvics és Gordana Grubin, akik később mindketten a játékosaim voltak a Mizo-PVSK-ban, és mindketten a WNBA-ig jutottak. 1992-ben a Vojvodinával jugoszláv bajnoki döntőt játszottam, és elmondhatom magamról, hogy négy országban vezettem bajnoki fináléba a csapatomat: a Vojvodina mellett Magyarországon a Pécset – amellyel kilenc-kilenc bajnoki címet és Magyar Kupát nyertem -, Oroszországban a Szpartak Moszkvát – amellyel 2009-ben Euroligát nyertem -, Törökországban pedig a Fenerbahcét. Közben hosszú évekig a magyar női válogatottat, majd rövid ideig a férfit is irányítottam, és vagyok az egyetlen magyar szakember, aki mindkét nem válogatottját dirigálhatta – idézte fel a manapság a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiát vezető Rátgéber pályafutása kulcsfontosságú állomásait.
Rátgébert 2006-ban alapító tagként meghívták Münchenbe a FIBA Europe által összehívott európai Elit Edzők Bizottságának alakuló konferenciájára, ahol olyan óriások, mint a 2006-os spanyol világbajnok férfiválogatott edzője, Pepu Hernández vagy a négy évvel korábban, Indianapolisban vb-aranyat nyerő jugoszláv nemzeti együttes trénere, az egyébként újvidéki születésű Szvetiszlav Pesics és a szarajevói szerb edzőfejedelem, Bogdan Tanjevics társaságában osztotta meg nézeteit a sportágról.
„Mindezt pályafutásom egyik szép szakmai sikerének tartom, amint azt is, hogy szűkebb hazámban, Újvidéken a mai napig sem felejtettek el. Idehaza már öt éve működik a Rátgéber Akadémia, ahonnan már most kinőttek olyan ifjú klasszisok, mint az U17-es vb-bronzérmes Kiss Virág vagy a jelenleg az Ohio State Buckeyes egyetemen parádézó Juhász Dorka, a valaha szintén a csapatomban kosarazó Balázs Hajnalka lánya” – tette hozzá a 2014 óta doktori címmel rendelkező szakember, aki a Pécsi Egészségtudományi Egyetemen védte meg disszertációját.
„Megható, hogy a Vajdaságban negyedszázaddal azok után is tisztelnek, hogy elhagytam szülővárosomat. Ennek egyik jele az is, hogy a héten megválasztottak a vajdasági kosárlabda edzők bizottsága tiszteletbeli elnökének” – mondta a mester, aki kissé melankolikusan jegyezte meg, hogy az efféle elismeréseket egy pályafutás lezárásaként szokta megkapni az ember, holott 52 évesen ő még úgy érzi, nagyon messze van a búcsútól…
